fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budapest változást akar: Demszky Gábor bukásra áll
2005. november 19., 15:01
A kérdőívek, és a vélemények alapján kijelenthető, hogy a fővárosiak elégedetlenek azzal, ahogyan a városban mennek a dolgok, és egyértelműen változást szeretnének - összegezte háromnapos közvélemény-kutatás eredményét az ellenzéki párt fővárosi önkormányzati frakcióvezető-helyettese szombaton sajtótájékoztatón.

"A budapestiek változásokat akarnak" - mondta Wintermantel Zsolt, a több mint 13 és fél ezer kérdőívre adott válaszok gyors értékelését ismertetve.
Budapest november 17-én ünnepelte 132. születésnapját. Ez az évforduló, és a 15 éves önkormányzatiság alkalmat ad egyfajta összegzésre. A budapestieket kevésbé érdeklik a politikusok véleménye, inkább egymás véleményére kíváncsiak. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció összeállított egy kérdőívet, és három napon keresztül megkérdezték a budapestiek véleményét 8 fontos kérdésben. A kérdések arra vonatkoztak, hogy milyen Budapesten a közlekedés színvonala, a közbiztonság, a köztisztaság, az utak, járdák állapota, a levegő tisztasága, a város összképe, a kultúra helyzete. A fővárosiak osztályozhatták Demszky Gábor 15 éves tevékenységét is.
A Fidesz aktivistái ezért november 16-18 között Budapest öt forgalmas csomópontján - a Ferenciek terén, a Blaha Lujza téren, a Moszkva téren, a Deák téren és a Nyugati téren - kérték a város lakóit, hogy értékeljék a főváros állapotát.
A kérdőíveket több mint 13 ezer budapesti töltötte ki, 7754 nő, és 5918 férfi. Az iskolai osztályozáshoz hasonlóan 1-től 5-ig értékelhettek a budapestiek. A kultúra állapotát 2,46-ra, a terek, utcák, város állapotát 2,37-re, a közbiztonságot 2,14-re, a tömegközlekedés állapotát 2,11-re, a közlekedését 2,00-ra, a levegőtisztaságot 1,85-re, az utak-járdák állapotát 1,75-re, a köztisztaságot 1,66-ra értékelték átlagosan a budapestiek.
Demszky Gábor a felmérésen 1,62-es átlagot ért el. Kupper András a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a főpolgármester átlaga volt a legalacsonyabb.
"A budapestiek szerint Demszky Gábor bukásra áll" - fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu