fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budapest álljon a változás élére!
2005. november 20., 16:36
Budapest az 1873-as egyesítését követően 15 évvel már igazi főváros volt. Büszke volt magára, a nemzet is büszke volt rá, és amikor változtatni kellett, akkor annak az élére állt. Közösen arra kell biztatnunk Budapestet, hogy álljon ismét a változás élére! Biztassuk, hogy bújjon ki a fékentartó, megosztó, megbéklyózó, energiákat elvesztő, a tegnapot gyötrő vitákból - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap az Új Budapest Központ második fővárosi születésnapi rendezvényén és díjátadásán elmondott beszédében.

Milyen egy is igazi európai főváros? Az első, amely eszünkbe juthat, az a büszke szó. Egy főváros először is büszke. Büszke a saját nemzetére, és büszke arra, hogy a saját nemzete is büszke rá. Büszke arra, hogy a világtérkép egy fontos pontja. Büszke a történelmére, műemlékeire, épületeire, sugárútjaira, természeti adottságaira, és büszke azokra a nagyokra - írókra, művészekre, tudósokra - akiket ő adott a világnak.
Egy európai főváros otthonos is. Otthonos, mert jól látható, stílusában, hangulatában egymástól különböző kisvárosok szövetsége, amelyek megtartják a saját arculatukat.
Van egy harmadik fontos tulajdonság is: egy igazi főváros - ha kell, mert eljött az idő - a változás élére áll. 1873-ban eljött a változás ideje Magyarországon. Fel kellett építeni a polgári világot, és akkor volt egy büszke és bátor városunk - Budapest - amely a változás élére állt. Ezzel kivívta az egész nemzet büszkeségét, és később százezreknek adott otthont. Büszke és otthonos volt. Budapest az 1873-as egyesülést követő 15 esztendőben hihetetlen fejlődésnek indult.

Budapest az alapítás után 15 évvel igazi főváros volt. Büszke volt magára, a nemzet is büszke volt rá, és amikor változtatni kellett, akkor annak az élére állt. Közösen arra kell biztatni Budapestet, hogy álljon a változás élére! Biztassuk, hogy bújjon ki a fékentartó, megosztó, megbéklyózó, energiákat elvesztő, a tegnapot gyötrő vitákból. Bújjon ki azokból a vitákból, amelyek arról szólnak, hogy ki miről tehet, ki tett többet, ki kevesebbet, és ami nem történt meg, azért kiviseli a felelősséget. Most már nem azon kell vitatkoznunk, hogy miért nem lett több, hanem azon, hogy hogyan lehet az elkövetkezendő 15 év alatt sokkal többet elvégeznünk. Tartsuk számon, mi az amit nem értünk el, és tűzzük ki célul a következő 15 évre.

Biztassuk Budapestet, hogy álljon a változás élére! Tudjuk, változtatni tudni kell. Budapestnek is szüksége van arra, hogy szembenézzen a saját hibáival, hiszen azokból tanulhat. Budapest hibáiból mindannyian tanulhatunk. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor újra el fogjuk őket követni, és vissza fogunk kanyarodni a tegnap rossz, megosztó vitáihoz. Biztassuk Budapestet, hogy álljon a változás élére úgy, mint 132 évvel ezelőtt tette! 1873-ban az egyesülés új eszközöket adott a kezünkbe, új eszközöket teremtett az akkori budapestiek számára. Napjainkban nekünk is új eszközökre van szükségünk.

Mikor megszerveztük az Új Budapest Központot, és fórumokat tartottunk, akkor mindannyian érezhettük, hogy az emberek változást akarnak, új dolgok megszületésére vágynak. Azt szeretnék, ha a bennük megszületett gondolatok nem csak papírokon lennének láthatóak, hanem meg is valósulnak. Biztassuk Budapestet, hogy álljon újra a változások élére! Legyen büszke és otthonos, hogy mi is büszkék lehessünk rá, és otthonosan érezhessük magunkat a saját fővárosunkban.

Isten éltesse Budapestet! Hajrá főváros! Hajrá Budapest! - mondta Orbán Viktor.

fidesz.hu - fideszfrakcio.hu