S az is igaz, hogy tavaly május óta nincs éles határ magyar belügy és uniós probléma között. Így is figyelemre méltó, hogy az időközi miniszterelnök szombaton nem az elhangzottakat kissé feszengve hallgató vendégéhez, az Európai Bizottság első emberéhez, a portugál José Manuel Barrosóhoz, hanem a magyar választókhoz intézte szavait. Gyurcsány az EU által kifogásolt irdatlan magyar államháztartási hiányt, fegyelmezetlen költségvetési politikát e drámai szavakkal mentegette, magyarázta: "Nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat."

Mint annyiszor, a kormányzó szocialisták most is a nyomasztó szükségükből igyekeznek erényt kovácsolni. A 2002-es nagy osztogatás után egy teljes parlamenti ciklus nem volt elegendő számukra (no meg az úgynevezett SZDSZ számára) ahhoz, hogy helyrebillentsék a költségvetés egyensúlyát. Negatív értelemben ezt nyugodtan nevezhetjük magyar csodának, hiszen eközben fennmaradt a túladóztatás, megugrott az államadósság, cserében viszont elmaradtak a nagy reformok, diétára fogták az önkormányzatokat, az oktatást és annyi más elosztási alrendszert. Most pedig már nyakunkon a választás, így hiába is követel költségvetési kiigazítást az Európai Unió. Ha már a baloldal nem tudja eljátszani az eminens brüsszeli diák amúgy sokáig gyakorolt szerepét, Gyurcsány Ferenc - a választókra kacsintva - olyan unióellenes demagóg gondolatfutamokat enged meg magának, amelyek töredékéért keresztre feszítette volna a Fidesz elnökét a hatalompárti sajtó, a véleménydeformáló médiaértelmiség. - Nem lesz megszorítás, hiába követeli ezt Brüsszel - harsogja a populista kormányfő. Ígéretének szavatossága jövő májusig garantált.

Csakhogy a szemlőhegyi néptribun megint túllőtt a célon. A Párizsra, az éhséglázadás riasztó lehetőségére hivatkozó politikus lényegében azt közölte országgal-világgal, hogy a budapesti kormány egy puskaporos hordó tetején ül. Az utódpárti-neoliberális koalíció alkalmatlanságát, tehetetlenségét beismerő vallomásával egy csapásra hiteltelenítette mindazt, amit az elmúlt években az ország helyzetéről, kilátásairól, a gazdaság teljesítményéről szajkóztak. A stabil és nagy jólét világa nem fér össze az éhséglázadás gyurcsányi víziójával. Mennyit ért akkor a sokat emlegetett jóléti fordulat? Hol van a stájerországiéhoz közelítő életszínvonal, amiről alig néhány napja beszélt Gyurcsány Ferenc? Valóban dübörög a gazdaság, és irigykedve szemléli Európa a pannon pumát, ahogy Kóka János az országot és a magyar gazdaságot elkeresztelte?

A kormányfő valóságértelmezése mindig pillanatnyi érdekeihez igazodik. Ha a párizsi párhuzammal túloz is egy kicsit - nálunk még nincs annyi bevándorló, bár Gyurcsány ingyenvízumot adna a kínaiaknak -, abban nem téved nagyot, hogy ketyeg a magyar szociális bomba. Megoldatlan cigány integráció, tüntető fogyatékosok, szorongatott szociális intézmények, munkanélküliség, szapora fagyhalál, megállíthatatlanul növekvő jövedelmi különbségek az egyik; pénzfaló esélyegyenlőségi kirakatminisztérium, segélyező, középosztály-ellenes, elittámogató oligarchikus kapitalizmusmodell a másik oldalon. Mit is üzent szombaton Gyurcsány Ferenc? A pannon puma éhezik.

A király meztelen.

Magyar Nemzet - 2005. november 21. - Szerető Szabolcs