Gyurcsány Ferenc, ahogy megszoktuk, magához vonta az első megszólalás jogát, és mint a felhúzott verkli, mondta a magáét, a demagógia eszközeit sem nélkülözve. Egy pillanatra sem zökkent ki a rá jellemző pergő ritmusból, ami mégis zavarhatta a nézőt, az a populista töltelékszövegek begyakorlottságának szembeötlő rutinja volt. Egy biztos: Gyurcsány kiválóan és begyakorlottan végzi a "választópolgár hülyítésének" feladatát, látja ezt persze Kuncze Gábor is, de hát most éppen a szocialisták a természetes szövetségesek, és Orbán Viktor az ellenfél.

A hosszú és tartalmatlan bevezető után a kormányfő megtette legújabb, százvalahányadik lépéseit, ezúttal az "igazságosabb vidék" megteremtése érdekében. A földjükről az életjáradék fejében lemondó nyugdíjasoknak Gyurcsány ígérete szerint ezentúl nem kell mást tenniük, mint várni a postást, aki meghozza a hét-nyolcezer forintot. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a nyugdíjasnak a tisztánlátás érdekében célszerű megnéznie a három-négy évvel ezelőtti villany- és gázszámláját, össze kell hasonlítani a legfrissebbel, és számolnia kell egy keveset: vajon az energiaár-emelést fedezi-e az életjáradék, a nagylelkű gyurcsányi ajándék?

És kukoricahántás helyett - mert a föld termése híján már bőven van idő efféle esti mulatságra - fel kell idézni az évekkel ezelőtti eseményeket. Hogy is volt a Horn-kormány idején, 1996 hideg telén, amikor kevesebb mint 500 milliárd forintért - jó fogódzó az összeg nagyságának megértéséhez, hogy az agrárium idén még ennyi támogatásra sem számíthat a kormányfő ígérete szerint - az állam eladta az áramszolgáltató vállalatok többségi tulajdonjogát a gázszolgáltatókkal együtt? Ráadásul szerződésben garantálta az új - többnyire külföldi állami és önkormányzati - tulajdonosoknak a nyolcszázalékos eszközarányos nyereséget, a szabad versenyen alapuló piacgazdaság nagy dicsőségére. De hogy ne csupán a nemzetnek okozzanak kárt, hanem a jogállamnak is lekeverjenek egy nagy pofont, megfejelték a történelmi bűnt azzal is, hogy a gázszolgáltatók privatizációjánál alkotmánysértést is elkövettek. Fitytyet hánytak az önkormányzatok alkotmányban deklarált közösségi tulajdonjogára, amikor az állami vagyonkezelő olyan jószágot adott el, ami nem volt az övé. Emlékezetes, hogy ennek anyagi terhét, százmilliárd forintot az Orbán-kormány idején fizette meg az állam az önkormányzatoknak.

Mindezen tények fényében érthetetlen, milyen erkölcsi-politikai alapja van a koalíciónak arra, hogy lesöpörje az ellenzék garanciatörvényét. A miniszterelnök milyen alapon meri folyamatosan sértegetni és provokálni az ellenzék vezetőjét, aki csupán azt szeretné elérni az ország házában, hogy a törvényhozó testület fontolja meg: ha már áron alul vehettek erőműveket Magyarországon, érjék be ennyivel, és ne adják a mi állampolgárainknak drágábban az energiát, mint az unió más polgárainak. Az a bizonyos luxushaszon meg rendre elhagyja az országot.

De a kormány - ezúttal a másik milliárdos, Kóka János hangján - ezt a felvetést is mérlegelés nélkül lesöpörte. Nem baj. Reménykedjünk abban, hogy előbb, mint utóbb, az ország nagy többsége magától is rájön, ki akarja őt hülyíteni. Az, aki törvényben akarja garantálni számára, hogy az energia- és gyógyszerárak tekintetében az inflációnál nagyobb mértékben nem terhelhetik meg családi kasszáját, vagy az, aki demagóg szólamai közben úgy tesz, mintha amnéziás lenne, és nem emlékezne arra, hogy egyszer már ígértek itt garanciát - törvényben is - energiaárügyben. Mégpedig a külföldi befektetőnek garantált nyolcszázalékos eszközarányos nyereség formájában, amelyet egy versenyre épülő piacgazdaság iránt elkötelezett demokrata politikus bátran nevezhet luxushaszonnak. Vajon mi másnak lehetne nevezni?

Torkos Matild - 2005. november 22. - Magyar Nemzet