fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csak üres ígéret volt: eddig hiába várták pénzüket az erélyi magyar családok
2005. november 24., 11:34
Megtörténhet, hogy az erdélyi magyar családok egy része az év végéig sem kapja meg az Iskola Alapítványnál megpályázott oktatási-nevelési támogatást - mondta Kelemen Hunor, az alapítvány elnöke a Krónikának.

Az erdélyi napilap csütörtöki számában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselője elmondta: az idén 138 ezer gyermek számára kérvényezték a magyar állam által ajánlott támogatást, 67 ezer kérvényezőt még nem tudtak kifizetni. Közülük mintegy 27 ezren reménykedhetnek abban, hogy az elkövetkező hetekben megkapják a gyermekenként 22 ezer 400 forintnak megfelelő összeget.
Kelemen Hunor értesülései szerint ugyanis éppen az előző napon utaltak át egy 619 millió forintos tételt. Körülbelül egy hét alatt érkezik meg ez az összeg az alapítvány számlájára - fűzte hozzá a képviselő. "Ha itt van, mi másnap már postázzuk is" - mondta, emlékeztetve: Budapesten többször is megígérték, hogy az év végéig valamennyi pályázó megkapja a támogatást, ehhez azonban további több mint egymilliárd forintra van szükség.
A nyilatkozó semmilyen konkrét információval nem rendelkezett arról, hogy ez az összeg mikorra várható. Elmondta, hogy a kifizetések a kérvények beadásának, illetve feldolgozásának a sorrendjében történnek. Kivételt csak az árva gyermekekkel tettek, akiknek kérvényeit már az első megérkezett pénzkeretből igyekeztek kielégíteni.
Az alapítvány egyébként az idén először azt is lehetővé tette, hogy banki átutalással folyósítsák a támogatást. Azok a kérvényezők, akik ezt a megoldást választották, bankkártyát vehettek át a számlán elhelyezett összeggel. Kelemen Hunor úgy vélte, bevált a megoldás.
A támogatás folyósítását egyébként a státustörvény írja elő, a jogszabály szerint a magyar államnak kötelessége valamennyi kérvényre támogatást nyújtani - olvasható a Krónikában.

MTI - fideszfrakcio.hu