fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kóka üzleti partnere a BKV-nál
2005. november 28., 07:12
Berki Endre személyében új igazgatósági tagja lett a BKV Rt.-nek a Veres János pénzügyminiszter és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter közötti háttéralku eredményeként - adta hírül a Napi Ász. Az információt a Magyar Nemzet érdeklődésére Aba Botond, a közlekedési társaság vezérigazgatója is megerősítette, mint mondta, az erről szóló döntés múlt csütörtökön született meg.

A kormánynak két igazgatósági tag delegálására van joga, és ezúttal annyi történt, hogy a Pénzügyminisztérium által jelölt tag helyét Berki Endre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium delegáltja váltotta fel - tájékoztatott a vezérigazgató.

Berki Endre a kilencvenes évek óta szoros munkakapcsolatban áll Kóka Jánossal, több cégben is együtt töltöttek be vezető pozíciót, hol egy időben, hol egymást váltva a fontos tisztségekben.

Berki az Elender Kft.-ben, majd az Elender Informatikai Rt.-ben szervizvezetőként, műszaki igazgatóként, kereskedelmi, majd vezérigazgatóként dolgozott. 1998-ban a cég vezetője lett, miközben Kóka igazgatósági tag volt. Fordított volt a szereposztás az Elender Computer Kft.-ben, ahol Berki igazgatósági tag, míg a jelenlegi gazdasági miniszter ügyvezető igazgató volt. Mindemellett a Webigen Rt.-ben Berki Endre éppen Kóka Jánost váltotta az igazgatóság elnöki székében. A Webigen Rt. részben az Elender Üzleti Kommunikációs Kft. tulajdona volt, amelynek a tárcavezető 2002-től ügyvezetője, Berki pedig tavaly júniusig vezérigazgató-helyettese volt.

A kapcsolat ezzel nem ér véget, hiszen a 2003 és 2004 között részben Kóka János tulajdonában lévő Meditcom Orvosi Informatikai és Kommunikációs Kft.-ben Berki Endre tavaly novemberig felügyelőbizottsági tag volt. Berki neve március óta az Állami Autópálya Kezelő Rt. igazgatóságában is felbukkan.
Ismert, Kóka János egy HVG-nek adott interjúban arról vallott, még sportminiszterként így biztatta őt Gyurcsány Ferenc: "Javaslom, János, hogy te is kezdd el mielőbb írni a listádat."

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a BRFK gazdaságvédelmi osztálya a múlt héten hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított nyomozást a gazdasági tárca útgazdálkodási és koordinációs igazgatósága pazarló gazdálkodása miatt. Az igazgatóság vezetője a Kóka által áprilisban kinevezett, korábban az Elender Rt.-nél is megfordult Horváth László. A gyanú szerint több tíz millió forintot költöttek indokolatlanul gépkocsikra, irodai berendezésekre. A BRFK sajtóosztályán megtudtuk, a vizsgálat legkorábban egy hónap múlva fejeződhet be.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu