fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Miért nem kértek bocsánatot a megvádolt beteghordóktól?
2005. november 29., 14:17
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció elnézést kér a tavaly decemberi, a budapesti Jahn Ferenc kórházban történt halottcsere ügyében megvádolt és gyanúba kevert beteghordóktól, mivel ezt más nem tette meg - jelentette be kedden Kupper András, az ellenzéki párt frakciójának vezetője.

"Ha sem az egészségügyi bizottság, amely munkáltatója a Jahn Ferenc kórház főigazgatójának, sem a közgyűlés, amely fenntartója a kórháznak nem hajlandó megkövetni a kórház dolgozóit, ehelyütt és ezúton mi kérünk elnézést Medek Tibor úrtól és 19 beosztottjától, amiért alaptalanul megrágalmazták, megvádolták őket" - mondta Kupper András a Városházán tartott sajtótájékoztatón.
Az ügy előzménye, hogy tavaly december elején elcseréltek két halottat a kórházban. Akkor Gerő Gábor főigazgató több nyilatkozatában egyértelműen a betegszállítókat tette felelőssé az esetért.
A betegszállítók vezetője Medek Tibor úgy nyilatkozott, hogy tűzbe tenné a kezét mind a 19 emberéért, s felháborítónak tartja, hogy megvádolták őket. Ezt követően Medeket leváltották posztjáról, a munkaügyi bíróság viszont jogerős ítéletében kimondta, hogy nem
felelős a történtekért. Kupper András elmondta, hogy ez után kérték a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságát, valamint a fővárosi közgyűlést, a kórház fenntartóját, hogy kövesse meg Medek Tibort, illetve erre szólítsa fel a kórház igazgatóját, azonban ez nem történt meg.
A frakcióvezető szerint az eset rámutat arra, hogy a főváros vezetése érzéketlen a budapestiekkel kapcsolatban. Kupper András úgy fogalmazott: "A történet híven tükrözi azt, hogy a kisemberek a hatalommal szemben mind a mai napig nem kapnak védelmet a fővárostól".

MTI - fideszfrakcio.hu