Szíjjártó Gabriella írása, www.szfo.hu
2002.október.4


- Miért hagyta el tizenkét évvel ezelőtt az orvosi pályát?

- Korábban nem politizáltam, ám a rendszerváltáskor úgy éreztem, be kell kapcsolódnom a közéletbe. Mint ősrégi gödöllőit a városomért tenni akarás szándéka motivált.

- 1990-ben még a képviselő-testület tagjai választották meg maguk közül a polgármestert. Miért éppen önt?

- Leegyszerűsítve azt mondanám: mert nekem volt a legnagyobb hangom. Valójában jól ismerték az értékrendemet és aktivitásomat, ezért bíztak abban, hogy szem előtt tartom majd a helyi érdekek és értékek egyensúlyát.

- Ilyenkor illik felsorolni, mit építettek három ciklus alatt...

- Elsősorban közösséget próbáltam teremteni: olyan harmincezres kisvárost, ahová öröm hazatérni, mert jól érzi magát benne az ember. Ez pedig nem feltétlenül modern épületekben és infrastruktúrában mérhető. Lehet, hogy ősszel sáros lesz a gyerek cipője, mert elmaradt az utak aszfaltozása, de ehelyett az oktatás terén számos pluszfeladatot vállaltunk a kötelezőn felül, hogy diákjaink minél nagyobb esélyt kapjanak az életben. Megnyugtatásul hozzáteszem: a következő négy év programjában kiemelt feladatként szerepel az utak rendbetétele...

- A polgármesterség mellett ön országgyűlési képviselő, bizottságok tagja, önkormányzati szövetségek és az MDF egyik vezető politikusa, a vívószövetség elnöke. Hogyan képes mindezt összehangolni?

- Nem aprózódom el, mert egy rendszerben, egy értékrend szerint élek. A tisztségeim átfedésben vannak, hiszen elsősorban a sport és az önkormányzatiság ügyeivel foglalkozom.

- De a nap önnek is csak huszonnégy órából áll....

- ...és abból tizenhatot-tizennyolcat munkával töltök. Hozzáteszem: egy jól működő csapat segít.

- Nem nehéz kiszámolni, hogy naponta alig hat-nyolc óra marad a családjára és pihenésre.

- Amíg a három gyerek kisebb volt, kevesebbet vállaltam, hogy többet lehessek velük. Aztán ahogy "leváltak" a szülőkről, és valamennyi időm felszabadult, újabb kihívások kezdtek izgatni. Három évvel ezelőtt elváltam, s az akkor 15, 16 és 17 éves gyerekeink velem maradtak. Mindig önállóságra neveltük őket, így könnyen kialakítottuk az új életünket. Negyven-egynéhány évesen beálltam főzni a konyhába. Mert nem az a fontos, hogyan sikerült az étel, hanem a közös étkezés. A bevásárlást-főzést a mai napig magam intézem.

- Hogyan bírja mindezt fizikailag?

- Több mint harminc éve vívok, fiatalkoromban a válogatott tagja voltam. Mostanában azonban reggelente hattól hétig barátaimmal focizom. Az ember jól kikiabálja magát, rohangál, megizzad, aztán lezuhanyozik, s már el is múlt a feszültség. Szerencsére jól bírom a terhelést. A vagyonszerzésnél mindig jobban motivált az alkotás, az, hogy minél többet kiadhassak a szellemi-lelki felkészültségemből. Nekem büntetés volna munka nélkül élni.

- A politika ad ma akkora sikerélményt, mint egykor a betegek gyógyítása?

- A gyógyítás képessége a legnagyobb kegyelem az orvos számára, miközben tudja magáról, hogy ő nem Isten. Ezt a tehetséget a Teremtőtől kaptam, s igyekeztem jól használni. Azonban mindkét munkában tudomásul kell venni, hogy képtelen vagyok minden bajt orvosolni. Az állandó törekvés a lényeg.

- Elképzelhető, hogy valaha visszatér még az orvosi pályára?

- Tizenkét év óriási kihagyás a sebészetben, ezért ennek csekély a valószínűsége. Annak nagyobb a realitása, hogy az egészségügy menedzselésével és működtetésével foglalkozzam. Ezenkívül szeretném oktatóként továbbadni az elmúlt időszak tapasztalatait.

- Két éve még az ellenfelei is elismerték, hogy karakán lépés volt lemondani az MDF alelnöki posztjáról azért, mert nem értett egyet pártja néhány döntésével. Nem sajnálta a pozícióját?

- Ízig-vérig MDF-párti vagyok, meggyőződésem túlélt számtalan válságot, s most újra felfelé ívelő lendületben van. Akkoriban viszont hangot kellett adnom a kétségeimnek, s közben egyáltalán nem féltettem a pozíciómat. Hittem, hogy az addigi teljesítményem alapján odafigyelnek, és adnak majd a szavamra. Hála Istennek, így történt.