Vendégszerető ország a miénk. Az ide látogató külföldiek szinte nem is ismerik a szálloda fogalmát, a repülőtérről rögtön valamelyik magánlakásba irányítják őket. Abszurd ez kissé, de Franz Kafka A kastélyában is így van: a Kastély nagyszakállú hivatalnokait a családok vendégül kötelesek látni, sőt a család dézsájában fürödhetnek.

Nem tudjuk, hogy Tony Blair ismeri-e Kafka regényét vagy a helyi szokásokat; mindenesetre rezzenéstelen arccal vette tudomásul (mi mást tehetett volna), hogy Tallinnból Budapestre érkezve Magyarország Vezére azonnal magánlakásába invitálta őt. Ez egy ilyen ország, gondolhatta a volt gyarmatok szeszélyes maharadzsáihoz és törzsfőihez edzett brit miniszterelnök, én azt hittem, nem Kelet-Ázsiában van, de hát Istenem: nem árt jóban lenni a Vezérrel.

Mint egy harmadik világbeli országban az már megszokott, a főváros frekventált lakónegyedében a rezidenciaként szolgáló lakás környékét hermetikusan lezárták a rendőrök, s a többszörös kordonon élő újságíró át nem juthatott. Egy szemfüles fotóstól megtudhattuk: a Vezér felesége személyesen fogadta a brit vendéget, s a Nagymogul gyermekei is megjelentek, akikkel az angol futballról cseveghetett Blair. Később őket "édesapjuk aludni küldte, mert késő van".

Milyen meghitt, milyen otthonos. Aztán pulykamellszelet is volt narancsfelfújttal. Csak remélhetjük, hogy a vendég előtt nem adta elő a Fittelina-rezidencia nagyasszonya, hogy a reformkonyhán kézzel szűrik a salátalevet, de úgy ám. A finom vacsora után, némi jól megtömött pipadohány mellett viszont a házigazda valószínűleg eldicsekedhetett, hogy az ingatlan fenntartása szinte egy fillérjükbe sem kerül, sőt népszerű gazdálkodási modelljükön fellelkesülve, s azt leutánozva a polgárok mozgalmat indítottak. Arra viszont mérget vehetünk, hogy nem túl sok szó esett arról: hogyan, milyen körülmények között költöztették (telepítették?) ki néhány évtizede a villából annak idején azt, aki az épületet eredetileg lakta és birtokolta; s kevés említést tehettek a nagy sajtóérdeklődéssel épített úszómedence megmutatásakor az épület korábbi "társbérlőről", az 1956-osok egyik vérbírájáról is. Aztán... hogy is írta Karinthy? "De én még nem is beszéltem neked a családomról./Hallod-e hé!" Hát, jobb nem is beszélni.

Valóban, egy ilyen országban nem lehet kihagyni efféle kedves, családias eseményt. Kissé szokatlan ugyan, hogy az országba beeső vendéget viharos gyorsasággal egy vezető politikus magánlakásába zsuppoljanak; nemigen van példa még több napos magyarországi látogatás esetén, családjukkal érkező politikusok esetében sem arra, hogy ne szervezzenek külön hölgyprogramot, hiszen ha már "családi" a látogatás, arra leginkább akkor kerül sor, ha az ide látogató politikus is hitvesével érkezik; a szinte pizsamában lábatlankodó gyerekek pedig még a civilben összerántott, "pulóveres" találkákon sem igen kísérnek diplomáciai eseményeket.

A tét mégsem az országról alkotott vélemény, hanem hogy ezen az estén milyen előzetes, kompromisszumos ajánlatot fogalmazhatott meg a Fittelina-villa ura. A többit meg elfelejtjük. Mert ebben az országban mindent elfelejtenek.

Udvardy Zoltán jegyzete; MNO

mno.hu - fideszfrakcio.hu