Ságvári Endrét a magyarországi náci hatalom fegyveres védelmezői gyilkolták meg 1944-ben. Napjaink vészkorszakkal nosztalgiázó politikusai egy emberöltővel később leszedetnék emléktábláját. Mindez korántsem meglepő.
Akik Ságvári emléktábláját akarják elbontani, azok az antifasiszta minimumon alapuló demokráciát rombolják. A Jobbik Magyarországért Mozgalom olyan kezdeményezést tett, amely az európai demokratikus politizálás keretein kívülre esik. Ságvári Endre ugyanis a megszálló hitleri gépezet és annak honi csatlósai ellen harcolt. A második világháborút követő nemzetközi politikai közmegegyezés pedig minden ilyen cselekedetet legitimált - függetlenül attól, hogy a korszak nácik által létrehozott igazságtalan jogrendje szempontjából azok elkövetésük idején hogyan minősíttettek.
Európa országaiban a nácizmussal való szembenállást a nemzeti minimum részeként értelmezik, és hősként tekintenek azokra az ellenállókra, akik megküzdöttek a gyilkos eszme erőivel.
Ságvári Endre hős volt. Életét áldozta a békéért és a szabad Magyarországért. Életét áldozta egy olyan világért, amelyben az állami terrorgépezet nem folytathat faji, vallási vagy bármilyen alapú népirtást. Amelyben kormányzók és miniszterek, államigazgatási és erőszakszervezetek nem asszisztálnak saját állampolgáraik fizikai megsemmisítéséhez.
Félő, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom ezzel a lépésével nem csupán Ságvári Endre emlékét kívánta bemocskolni. Félő, hogy javaslatuk táptalaját képezheti egy fajgyűlölő, népirtó rendszer legitimizációjának. Ezt a rendszert nem lehet, nem szabad legitimálni, hiszen a demokratikus közmegegyezés már a múltba temette. Oda, ahol az ilyen eszmék helye van.
Ságvári Endre emléktáblájának helye van a magyar köztereken és a nemzeti emlékezetben azért, hogy emlékeztetőül szolgáljon: mi az, amit sohasem szabad elfelejtenünk, és semmiképpen sem szabad utólag legitimálnunk.

Budapest, 2005. december 2.

H. Nagy László
alelnök
Fiatal Baloldal