fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gál Kinga az Alapvető Jogok Ügynöksége mellett
2005. december 2., 22:24
Nemzetközi konferenciát tartott pénteken Bécsben az Amnesty International (AI) Az EU emberi jogi felelőssége címmel, amelyen felszólalt Gál Kinga (ENP-ED, Fidesz) európai parlamenti képviselő. Gál Kinga előadásában egyebek között kiemelte a létrehozandó Alapvető Jogok Ügynökségének a szerepét az unió emberjogi politikájának a kialakításában. Lényegesnek nevezte, hogy az Alapvető Jogok Ügynöksége egyszerre feleljen meg a függetlenség és felelősség követelményének.

Az ügynökség mandátumának ki kell terjednie az Alapvető Emberjogi Charta által felsorolt területekre, illetve hangsúlyosan a nemzeti kisebbségek védelmére is. Gál Kinga szerint rendkívül fontos az is, hogy a létrehozandó ügynökség prioritásainak, munkaprogramjának meghatározása, vezetőinek kiválasztása kiegyensúlyozottan tükrözze mindhárom EU-intézmény részvételét a döntési folyamatban.
A 2007. január 1-től működő ügynökségről szóló koncepció kidolgozása - amelyért Gál Kinga, az Európai Parlament illetékes bizottságának jelentéstevőjeként felelős - kiemelt figyelmet érdemlő feladat, hiszen minden európai polgár számára fontos, hogy alapvető jogait egy legitim és hatékony szervezet védje - emelte ki.

MTI - fideszfrakcio.hu