Valahol a Magyar Televízió archívumának mélyén lapul az a kazetta, amelyre Németh Miklós 1989-es tényleg sorsdöntő miniszterelnöki expozéját rögzítették a parlamentben. Egyszer láttam csak, akkor is véletlenül; a kettes csatornán adták, lehetetlen, éjszakai időpontban, valami halál unalmas és érdektelen dokumentumfilm betétjeként. A bevágott öt percben az elmúlt tizenöt esztendőben megtökéletesedett Németh Miklós az MSZMP-s országgyűlési álképviselők előtt arról szólt, hogy ha nem teszik meg a rendszerváltáshoz szükséges lépéseket, akkor jön a jegyrendszer, az éhínség, a pengőét is túlszárnyaló hiperinfláció, a teljes összeomlás.
Na ezt a felszólalást kellene minden este leadni a Barátok közt előtt, csak hogy kicsikét észhez térjen a most még Hornt, de előbb-utóbb Kádár Jánost is morális pajzsra emelni szándékozó nemzetrész. S akkor talán az ezerszer megátkozott rendszerváltás is tetszetősebb képet mutatna, bár tény, hogy valóban szépet sosem fog. Mindenesetre azért akadnak ebben az országban egynehányan, akik 1989-90 eseményeit második születésükként élték meg, s azokban a napokban voltak a legboldogabbak, amikor minden sarkon megalakult egy párt. Minden másodikon meg kettészakadt. Mert az anarchista demokráciának is megvan a maga őszinte szépsége.
A minap azonban elveszítettük az utolsó illúziónkat is, már ha volt még ilyenünk. Természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége adta meg a rendszerváltás emlékének a kegyelemdöfést, amin igazából nincs mit csodálkozni, hiszen a liberálisok voltak azok is, akik az utódpárttal történt koalíciókötéssel elsőként köhintették le az új demokráciáról az ártatlanság hímporát. Gyakorlatilag pedig Mécs Imre a hunyó.
Mécs Imrét lehet szeretni, nem szeretni, végül is ezért közszereplő. Lehet firtatni múltbéli és jelenkori közéleti ténykedéseit - ezért politikus. De az kétségtelen, hogy amolyan maradványértéket jelentett a lassacskán teljesen kiüresedő SZDSZ-ben, mondhatni őrizte a rendszerváltás "hangulatát", noha ő sem tett semmit, amikor a hatalomba kívánkozó liberálisok hétfőről keddre elfelejtették, hogy tulajdonképpen miért is szerveződtek világra. Mert még ez az árulás is emészthetőbb volt, mint az a hír, miszerint Mécs Imre kvázi a Magyar Szocialista Párt színeiben indul a 2006-os választásokon.
A rendszerváltásnak annyi. Ha a szocialistákat kérdeznénk, ők azt mondanák, hogy lezárult. Pedig valójában Mécs Imre segédletével visszatértünk a startvonalhoz, vagy talán még annál is visszább. Nem arról van szó, hogy Magyarországon ne lenne demokrácia, piacgazdaság, többpártrendszer, és a többi, mert kívülről, felszínesen nézve egészen tisztességes tagállamot formázunk itt a Kárpát-medencében. A válság mélyebben keresendő, odabent a lelkekben, mert akár tudtunk róla, akár nem, mindannyian vártuk a pillanatot, amikor majd rendesen szembenézhetünk saját félmúltunkkal, hogy a diktatúrából való kilábalás ne csak annyit jelentsen: ma már úrnak szólítandó, aki tegnap még elvtársként köszönt.
Mécs Imre azonban végleg elvette tőlünk ezt az esélyt. Így aztán az egykori demokrata legjobban akkor jár, ha szocialistaként nem kerül be a parlamentbe. Talán úgy feledésbe merül, amit tett.

Dévényi István; hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu