fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Julianus-díjat kapott Kasza József
2005. december 12., 18:58
A nemzethez való tartozás érzése, tudata ad erőt a munkához, küzdelemhez, amihez nem elég egy vagy néhány személy, hanem mindannyiunkra szükség van, akik magyarnak valljuk magunkat - jelentette ki Csíkszeredában Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki a csíksomlyói kegytemplomban lezajlott ünnepségen a hét végén vette át a helyi Julianus Alapítvány díját.

Mint a délvidéki magyar politikus mondta: ha egymást bátorítva, egymás kezét fogva küzdünk jogainkért, életerőnkért, csak akkor tudunk megmaradni.
A Julianus Alapítvány 1993 óta évente osztja ki a magyarságért cselekvő személyiségeknek a Julianus-díjat. Eddig 74 személy részesült az elismerésben, közülük 57-en a történelmi Magyarország területén élnek és dolgoznak: harminchatan Erdélyben, tizenöten Magyarországon, négyen a Felvidéken, egy-egy kitüntetett pedig Kárpátalján és a Délvidéken. Tizenhét kitüntetett szétszórtan él a világban.
Az idei kitüntetettek közül hárman - Nemeskürty István, Makovecz Imre és a gyulafehérvári Léstyán Ferenc vikárius - nem lehettek jelen a Csíksomlyón szervezett ünnepségen.
Nemeskürty István történész és közíró laudációját Farkas Árpád költő tartotta, Léstyán Ferencnek az egyház, a magyarság és a közösségek építésében szerzett érdemeit Darvas Kozma József csíkszeredai plébános méltatta. Makovecz Imre műépítészről tanítványa, Bogos Ernő mondott laudációt.
Az idei díjazottak között volt Kasza József, a VMSZ elnöke, Mézes József, a szlovákiai magyarok tízezreit tömörítő kulturális szövetség, a Csemadok országos alelnöke, valamint a moldovai Szabófalva szülötte, Perka Mihály nyugalmazott történelemtanár és néprajzkutató.

MTI - fideszfrakcio.hu