Csalódottnak látszik.

Meglepetten pislogok, hogy vannak Magyarországon emberek, akik fontos posztokon ülnek, az lenne a dolguk, hogy előrevigyék a foci ügyét, ígéreteket tesznek, amiket aztán nem tartanak be. Képtelen vagyok felfogni, hogy olyan emberek, akik nem szeretik a focit, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, jelentős befolyást gyakorolhatnak az ország legkedveltebb sportágának helyzetére.

Sőt, az ön december 31-ig szóló szerződésének hosszabbításáról is dönthetnek. Taktikus ilyen keményen fogalmazni, vagy nem is akar már itt maradni januártól?

Szeretem az országot, szívesen maradok, ha igényt tartanak rám, de ebben az ügyben nem taktikázom. Fontosabb, hogy az emberek megtudják az igazságot. Képtelen helyzet, hogy a Magyar Labdarúgóliga három hónappal ezelőtt tanúk előtt ígéretet tesz, hogy a mostani túrára rendelkezésemre bocsátja a kért játékosokat, aztán, mintha mi sem történt volna, nem ezt teszi. Ez nem fair play. Ha nem tesszük szóvá, ez lesz természetes, erre épül a jövő. Hogy akarunk bármit elérni a nemzetközi színtéren, ha egymásban sem bízhatunk? Ez rengeteg energiát emészt fel fölöslegesen. Mindenki biztosít a támogatásáról, majd amikor gyönyörűen megszervezek mindent, az egyik kést a másik után kapom a hátamba - most például nem az a csapat játszik Amerikában, amelyet játszatni szerettem volna. Már hozzászoktam ehhez, de sajnálatosnak tartom, hiszen korántsem csak a fociról van szó, hanem az országról.

Igaz, hogy az amerikai túra bevételének hetven százalékát az önt támadó Kisteleki István vezette liga számlájára utalják?

Igaz. Hiszen abból indultunk ki, amit a liga ígért, hogy jöhetnek a játékosok. Jogosnak éreztem hát, hogy ha egyszer adják a játékosokat, részesedjenek a bevételből.

És most, hogy megszegték az ígéretet?

Tudják mit? Kapják csak meg a hetven százalékukat, nem fogunk garasoskodni!

Nem csak azért fizet, nehogy gondok legyenek a szerződéshosszabbítással?

Ez nem az én dolgom. Én a szövetség alkalmazottja vagyok, és szeretem a focit. Ha január elsején Afrikában dolgozom, azzal sincs semmi gond. De azt hiszem, ezt a kérdéskört már túlbeszéltük.

Egyébként sikeresnek tartja magát? Az ön vezetése alatt álló válogatott sem lett eredményesebb a korábbiaknál.

Rengeteg mindenen változtattunk az elmúlt másfél-két év alatt. Úgy érzem, sikerült újra szalonképessé varázsolnunk a magyar focit a nemzetközi porondon, odakint nagyobb a presztízse, mint itt. Például a világbajnoki selejtezőinket, még ha Málta volt is az ellenfél, élőben közvetítette a német tévé. De a megbecsülést mutatta a svédek, argentínok, horvátok elleni mérkőzések fogadtatása is.

Csakhogy e meccseket mind elvesztettük.

Jó, az eredmények talán nem a legkedvezőbbek, de a külföldi sajtó ettől függetlenül dicsérte a magyar focit, mint amivel újra számolni kell. Ezt szeretném továbbsugározni a magyar nép felé, hogy újra megteljenek a lelátók, hogy szponzorok is érdeklődést mutassanak. Két éve egyetlen támogató sem volt, ma pedig több is van, amiből a magyar foci is hasznot húz.

Meg ön is. Legalábbis ellenzői azt vetik a szemére, hogy részesedése a szponzorpénzekből tisztázatlan, és egyébként is túl drága.

Németországban is irigykednek, ha az ember jól keres, de ott nem üti bele mindenki az orrát mások dolgába. Magyarországon sokaknak más vágyuk sincs, mint hogy piszkos ügyet fedezzenek fel a másik háza táján. Jobb lenne, ha először mindenki a saját portája előtt söpörne. Őszintén mondom, nálam nem találnak semmi gyanúsat. A sikerekről még annyit: egy év alatt nem lehet gyökeresen megváltoztatni mindent, főleg, ha az alapoknál kell kezdeni az építkezést új, fiatal játékosokkal. Nekik idő kell, hogy nemzetközi tapasztalatot gyűjtsenek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy később Brazília, Mexikó vagy Németország ellen is helyt tudjanak állni. Sokszor közel voltunk a győzelemhez - a németeket meg is vertük -, és sokszor csak a tapasztalat hiányzott. Legfőbb ideje lenne pozitívabban gondolkodni a fociról.

A Puskás-botrány mintha nehezítené a pozitív gondolkodást...

Már hogyne nehezítené! De ezeket a szégyenfoltokat mind azok az emberek ejtették, akikről már beszéltem, akik semmit sem tesznek le a magyar futball asztalára, annál többet a saját zsebükbe. Márpedig ez így nem fog menni. Afrikában, Ázsiában sem működik így. Vitákra szükség van, de ha a tanácsterem ajtaja kinyílik, attól fogva egységes álláspontot kell képviselni, nem úgy, mint itt, ahol mindenki továbbra is a saját véleményét kürtöli világgá.

Ha ismeri már a magyar viszonyokat, nyilván nem lepődött meg, hogy miután a Fidelitas rendezvényén megjelent, keményen kritizálták a baloldalról. Zavarta?

Egyáltalán nem. És tudják, miért? Mert idióták, akik megtámadtak. Aki ott volt a Fidelitas rendezvényén, láthatta, mit tettem. Pártrendezvényen voltam ugyan, de csak a focit prezentáltam. Én itt is, ahogy az elmúlt huszonöt évben bárhol, követnek érzem magam. De mindig a foci és nem valamelyik párt követének. Ha pedig valaki hátsó szándékokat sejt, megpróbál besorolni jobbra vagy balra - úgy látom, ez a magyarok egyik fő hobbija -, bután viselkedik. Némileg persze párhuzamot is vontam a futball és a politika között: mindkét területen világos célokra van szükség, azok eléréséért pedig dolgozni kell. A rendezvény után egyébként kaptam egy kedves levelet, amelyben azt írták: nem tudjuk, nyert-e kilencszáz focidrukkert, de az biztos, hogy nyert kilencszáz új barátot. Lelkesek voltak, mert vélhetőleg korábban még ők sem hallották, milyen fontos a futball a társadalom számára.

Milyen fontos?

Utánpótlásunk, azaz gyerekeink szempontjából irdatlan fontos. Mert mi van, ha nincs foci, mi lesz a gyerekekkel? Megmondom. Elmennek a kocsmába, jól leisszák magukat, elszívnak egy karton cigarettát, egy részük unalmában a drogokkal is megpróbálkozik. Miért nem hagyjuk őket inkább focizni? Hogy megtanulják, mit jelent odafigyelni a másikra, betartani a szabályokat - mert ez a foci. Jóval több, mint egyszerű labdajáték két kapura.

Ha már utánpótlás: állítólag ez ügyben még jól állunk, mégis, amint felnőttcsapatba kerülnek az ifjak, mintha megbénulnának. Erre mi a magyarázat?

Jártam a 17-19 éves magyar focisták között, azt mondom, rendben van az utánpótlás. Időnként vannak figyelemre méltó nemzetközi eredményeik is. Ha bekerülnek egy felnőttcsapatba, ott kezdődnek a gondok. Támogatást és bizalmat kellene adni nekik, amit itt sokszor nem kapnak meg. Persze, hogy hibáznak eleinte. Ha hibázom, de nem ismétlem meg a hibát, akkor az nem is volt hiba - hiszen tanultam belőle. Belőlem is ezért lehetett valaki annak idején. Ha itt egy ifjú csapattag rosszul játszik, a következő meccsen már a kispadon ül. Engem az edzőm akkor is támogatott, ha rosszul játszottam - ezt azután vissza is fizettem neki, mert mindent beleadtam, hogy jól teljesítsek. Amikor Magyarországra kerültem, új csapatot kezdtem felépíteni, amelynek az átlagéletkora körülbelül négy évvel volt fiatalabb, mint az elődeiké. Nekik időre és bizalomra van szükségük. Állítom, ha megkapják, busásan visszafizetik.

Rövidlátóak is volnánk mi, magyarok?

A magyar menedzser legalábbis. Szíve szerint minden évben háromszor eladná ugyanazt a játékost, mert minden adásvétel után jár neki a jutalék. Mindegy neki, hogy harmadrangú török vagy kínai csapatba küldi, lényeg, hogy legyen átigazolás. Persze ha egy játékos már harmincöt éves, és lassan befejezi, menjen, keressen pénzt. De az ifjakat fel kell tudni építeni.

Érdekes, önt is az átigazolások nagy híveként jegyzik.

Az más. Vannak fiatal tehetségek: Juhász, Huszti, Torghelle, Gera. Ők neves külföldi kluboknál játszanak. Korábban hol voltak? Magyarországon, egy nemzetközi mércével mérve harmadrangú ligában. Amíg a magyar foci ilyen, addig örülnünk kell, ha erősebb csapatoknál tanulhatják meg, mi a jó futball. És ebből a válogatott is profitál, legtöbbet pedig maga a játékos. De a magyar klub is. Például két éve a határokon túl a kutya sem ismerte Juhászt vagy Torghellét, hiszen a magyar klubokat nem jegyzik. Mi felfedeztük őket, a válogatottban fölhívták magukra a figyelmet, ezek után az MTK megkapta a 2,5-3 millió eurós átigazolási pénzt. Mindenki nyert, de engem még ezért is kritizáltak. Ugyanakkor minden kavarodás ellenére még mindig derűlátó vagyok, remélem, tanultunk a hibáinkból. Én is követtem el néhányat.

Például?

Eleinte biztosan voltak problémák abból, hogy nem ismertem kellőképpen a magyar labdarúgást. Lehet, hogy jobbnak láttam, mint valójában, s talán a dicső múlt elvakított. Azt hittem, itt minden sportvezető a magyar futballért kíván dolgozni. Rajtuk túlmenően talán a politikától is több támogatást vártam volna.

Merthogy?

Nehogy azt higgyék, hogy jövőre világbajnokság lenne Németországban, ha a politika nem fog össze érte, és azért, hogy az ország egész területe érintve legyen. Lipcsének például német viszonylatban ötödrangú csapata van, a város mégis felépíthet egy új stadiont. Megközelítésünk szerint nem a harminckét évvel ezelőtti világbajnokságot ismételjük meg, hanem egy új ország, az újraegyesített Németország rendez vb-t. A magyarok is megtanulhatnának már összefogni. Nemrég voltam a Bundestagban, és láttam, ahogy Merkel és Schröder sok szerencsét kíván egymásnak, majd kezet fognak. Az ország érdekének kell az első helyen állnia.

Lát esélyt rá, hogy a horvátokkal közösen elnyerjük a 2012-es Európabajnokság rendezésének jogát, miközben konfliktusaikat mostanság a nemzetközi szövetség elé viszik a honi focivezetők?

Régóta ismerem azokat az embereket, akik az európai és a világszövetségnél dolgoznak, és tudom, hogy követik a magyarországi eseményeket. Amikor nemrég Párizsban, az aranylabda átadásánál találkoztam Beckenbauerrel, azt mondta, nem érti, a magyarok miért csinálnak maguknak problémákat. Azt is tudta, hogy az MLL vezetője, Kisteleki István a FIFA elnökével, Joseph Blatterrel való találkozásáról úgy nyilatkozott, hogy csak időveszteség volt Zürichbe utaznia. És így akarunk nyerni a pályázaton? Aki ilyeneket nyilatkozik, csak árt a magyar focinak. Én egyet tudok: ha a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke meghívna kávéra, tisztában lennék vele, hogy az mekkora megtiszteltetés. Egy Európa-bajnokság megrendezése óriási esély minden országnak. Autóutak, repülőterek, új szállodák épülnének, a rengeteg vendég temérdek pénzt költ el. Az országnak is jócskán feldobódna a hangulata.

Megható, de miért is olyan fontos önnek ez az ország?

Egyrészt azért, mert itt élek. Másrészt megítélésem a futballszakmában attól is függ, hogy Magyarországon lesz-e elmozdulás a holtpontról.

Stumpf András - Veress Kata