Jó ideje nincs nemzeti konszenzus a jobboldal és a baloldal között a külpolitikában. Miben különbözne a mostani kormányétól a Fidesz külpolitikája?

Kezdem azzal, hogy az Index internetes újság egyszerűen értékelhetetlennek minősítette a mostani külügyi tárcát. A Külügyminisztérium számára az új kihívások szinte észrevétlenek maradtak, és gyakran tűzoltómunka köti le az erejét. Gyurcsány Ferenc improvizációihoz kell igazodnia, gyakran a kormányfő beszólásait magyarázgatva, amilyen például Szaúd-Arábia megsértése vagy a hároméves európai uniós költségvetés ötlete is volt. Mindennek következtében szűkül a magyar diplomáciai mozgástér, illetve komoly károk keletkeznek, például arab relációban. A külügyminiszter-váltás után a minisztérium átesett a ló túlsó oldalára, a nagyon erős érdekérvényesítő képességű Kovács László után az e szempontból eszköztelen és ambíciótlan Somogyi Ferenc jött, és a külügytől elkerültek a gazdasági diplomácia mellett az uniós ügyek is. Mindez általában követő szemléletűvé, gyakran érzékelhetetlenné tette a magyar külpolitikát.

A legtöbb külföldi partner azonban nem a Gyurcsány-kormányt, hanem Orbán Viktort tartja kiszámíthatatlannak, olykor ésszerűtlenül dacosnak.

Mielőtt erre térnénk, a széttöredezett külügyi döntéshozatalt az is mutatja például, hogy a külügyből fax ment öt nagykövetségnek, hogy ne (!) küldjenek jelentést Baráth Etele EU-miniszternek, képzeljük hát el a koordinációt... És nem az Orbán-kormány volt kiszámíthatatlan, például nem voltak olyan kapitális külpolitikai hibái, mint amilyen a japán világkiállítás kihagyása, vagy a kínai társadalmi modell dicsérete a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kabinet idején. Amúgy is gyakran feltűnik az egyensúlyképzés hiánya, a kapkodás, majd odahagyás.

Viszont a magyar katonák azonnali iraki kivonását sürgetve a Fidesz elrontotta viszonyát Amerikával.

A kivonulás javaslata nem az ellenzék, hanem a kormányfő részéről fogalmazódott meg, európai trendekből, és abból kiindulva, hogy Washingtonnak nem sikerült kellő nemzetközi legitimitást és konszenzust formálnia, amit a fogolykínzások ügye felerősített. Egyidejűleg az a magyar pártpolitikai kompromisszum is megszületett, hogy támogatjuk a NATO iraki kiképzőmissziójában történő magyar szerepvállalást. Más kérdés, hogy erre mind a mai napig nem került sor. Mindenesetre ez a kompromisszum azzal kecsegtet, hogy Irak és Afganisztán kérdésében nem lesz olyan magyar belpolitikai vita, ami megterhelné a magyar-amerikai kapcsolatokat. Magyarországnak a jövőben a maga atlanti elkötelezettségét EU-keretben kívánatos érvényesítenie, az EU-USA együttműködés érdekében is. Európa és Amerika egymásra utaltak, az amerikai katonai potenciál nélkül az EU nincs biztonságban, és az EU partneri együttműködése nélkül az USA az elszigetelődést kockáztatja. Ez a tény annyira meghatározó és sajátos, hogy nincs még két olyan világpolitikai szereplő, amely ennyire egyértelműen egymásra lenne utalva. Mindez ad reményt, hogy adott esetben képesek vagyunk megtalálni az egyenrangú partneri együttműködést, és ebben a magyar külpolitika nagy szerepet játszhat. A Fidesz erre nyitott, mint ahogy arra is törekszünk, hogy Amerikát ne rángassuk be a pártpolitikába. Itt merül föl Gyurcsány amerikai látogatása is, és vissza kell utalnom a külpolitika működési zavaraira, arra, hogy egy rendkívül fontos relációt a mostani kormány kommunikációs, rövid távú célokra használ fel. Noha egy másik esetben, a magyar-vatikáni kapcsolatban kimutatható kár is keletkezett emiatt, az amerikaiak részéről szerencsére egyelőre csak a budapesti nagykövetség, és nem a Fehér Ház szóvivője igazította helyre a magyar kormányt. Hogy mennyire veszélyes ez az eset, rögzítsük: példa nélküli, hogy pártpolitikai szócső legyen egy külügyminisztériumi honlap! Arról nem is szólva, milyen veszélyes a működőképességre a titkos táviratok szelektív nyilvánosságra hozatala, megkérdőjelezve az egész magyar külpolitika megbízhatóságát, a diplomatáink működési biztonságát. Hiszen nyugodt jelentő munka nélkül be is lehet zárni az egész magyar diplomáciai hálózatot.

A másik nemzetközi fenntartás a Fidesz külpolitikájával szemben az, hogy a szomszédpolitikában túlságosan konfrontatív, a határon túli magyarok között klientúrát épít, és furcsa volt az is, hogy tavaly egyszer csak a kettős állampolgárság híve lett, pedig korábban nem volt az.

A térségpolitikában az Orbán-kormány idején kezdeményezőkészség jellemezte az országot, a nemzeti érdek karakteres érvényesítése és a gyakorlatias, kölcsönös érdekeken alapuló együttműködés a szomszédainkkal egyszerre élt. Ezt sok beruházás, megállapodás, híd, vasút létrejötte mutatta, kiépült a konzuli hálózat a szomszéd államokban, aktivizálódott a Balkánt segítő szegedi folyamat. Viszont a most lassan lezáruló ciklusban, összességében, a lendület megtört, nem születtek nagy horderejű megegyezések, a magyar térségpolitika is követő és ötletekben szegény lett.

Kevesebb is lett a konfrontáció, nem tartják Magyarországot regionális feszültségforrásnak.

Kevesebb lett a haszon, és nem lett kevesebb feszültség, ez utóbbit pedig nem mi okozzuk. A nyugat-balkáni térségben és az EU déli és keleti politikájában számítanának a magyar kezdeményezőkészségre és szakértelemre, és e lehetőséget nem tudtuk kihasználni, sőt. Az ukrajnai választások esetében a magyar kormány kivárásra játszott, pedig az egész EU a reformereket támogatta. A Nyugat-Balkánon túlságosan lekötötte az energiáinkat, hogy bár némileg megkésve, de a vajdasági atrocitásokkal kapcsolatban fölkeltsük a nemzetközi közösség érzékenységét. A mostani kormány viszont nem tett eleget azért, hogy fönntartsa Szerbiában a reményt: hosszú távon Magyarország az a szövetséges, amelyre hangsúlyosan építhet, pedig ez feltétele az eredményes együttműködésnek. Némileg lekezelő a nyugat-balkáni politika Budapesten. Szlovákia más kérdés. A státustörvény elfogadása után a pozsonyi politikában fölülkerekedett a hungarofób magatartás, sem az ő kormányuk, sem a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kabinet ezt nem tudta kezelni. Fordulatra lesz szükség 2006-ban, mindkét országban választás lesz.

A nemzetpolitikában 2004. december 5. a mélypontja volt a magyar-magyar kapcsolatok rendszerváltozás utáni történetének, és a Gyurcsány-kormány erről nem tudott elmozdulni, számos kormányzati ötlet dacára végül koherens koncepció nem lett. Az anyaországból való kiábrándulás határozza meg a helyzetet, és csak tovább rontja a kormányzat hozzáállása. Aránytalan mértékben, a költségvetési deficitnek van alárendelve a nemzetpolitika is, a 2006-os büdzsé huszonöt százalékkal, kilencmilliárd forintra csökkenti a határon túli támogatások egész volumenét, ami az anyaország hitelét kérdőjelezi meg. Viszont a Szili Katalin által képviselt magatartás, benne a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma, a határokon túliakkal foglalkozó parlamenti bizottság, amiben négypárti konszenzus van, előremutató. Ezzel együtt alapvető fordulatra van szükség, megkerülhetetlen az intézményes magyar-magyar párbeszéd helyreállítása, a Magyar Állandó Értekezlet nevéhez méltó működtetése. Az egységes anyaországi szemlélet tűzhelye lehet az autonómiáról vallott felfogás, az EU-lehetőségek kihasználása. És néha egyoldalú intézkedésre is szükség van, éppen az asszimilációs nyomás ellensúlyozására, a szülőföldön való megmaradás támogatására. A kettős állampolgárságra vonatkozó álláspontunkat pedig számtalanszor elmagyaráztuk, módosulásának több okát is, amelyek közül a fő: a határon túliak kérték, miután megnyirbálták a státustörvényt.

Ha a Fidesz nyer, megint, mint minden kormányváltáskor eddig, általános tisztogatás lesz a külügyben? És ki lesz a külügyminiszter?

Tisztogatással inkább ez a kormány "dicsekedhet", miként az előző közigazgatási államtitkár szinte dicsekedett is, hogy csak régi motorosok kerülhetnek vezető pozíciókba, akik "20 éves diplomáciai tapasztalattal rendelkeznek". Amúgy pedig a Fidesz még nem nyerte meg a választásokat. Ha ez megtörténik, akkor majd a parlament által megválasztott miniszterelnök javaslatot fog tenni egy minden bizonnyal alkalmas személyre. A Fideszben egyelőre munkát osztanak, nem pozíciót.

nol.hu - fideszfrakcio.hu