Sietek leszögezni: nem hiszek az objektív, független sajtóban, ugyanis az embernek - legyen az sajtómunkás, vagy ténykedjen az élet bármely más területén - el kell köteleznie magát valamilyen érték mentén. Ugyanígy nem hiszek az elfogulatlan sajtóban sem, hiszen a szívünkhöz közel állókkal szemben természetesen elnézőbbek vagyunk.
Most csak két - eléggé el nem ítélhető sajtóorgánumról - szólnék. Az egyik a szélsőbaloldali 168 óra, amely ájtatoskodva kért írást karácsonyi számába az aktuális miniszterelnöktől. Olcsó magyarázatát adták kérésüknek: nem bulvárlap lévén nem hívei az alákérdezésnek, ezért odabízzák, miről ír Gy. F. Nos, megszületett az ominózus, négyoldalas "Anyám, Katus" c. memoár (?), vallomás (?), önéletrajz (?). Már a cím olvastán felkaptam a fejem, vajon mit szólnék hozzá, ha 27 éves diplomás, felsőfokú újságíró képesítéssel rendelkező lányom, valami hasonlóval - Anyám, Gizus - lepne meg. (Hát, nemigen úszná meg nyakleves nélkül, bár eddig mellőztem a testi nevelés eme formáját!) A beltartalom sem emelkedik ki veretes gondolataival. Ami Gy. F. gyermekkorából megmaradt: a zöld szennyesláda, amelyen Katus hajnalonta öltöztette, a paprikás krumpli, az olcsó szappan illata, az apa hektikus (?) viselkedése, minek következtében gyakran menekültek el pápai otthonukból rokonokhoz. Aztán valahogy csak felcserepedett (sic!) a kis Fletó, a lányokat is hajkurászta, ami fölött Katus szemet hunyt, de hogyan lett négymilliárd becsült vagyonnal rendelkező miniszterelnök, arra már nem tért ki Gyurcsány, pedig a mai világban fölöttébb érdekelné a kisnyugdíjból, a minimálbérből vagy munkanélküli segélyből élőket.
Aztán jött Karácsony első napja, amikor a közszolgálati tv Nap-keltéje felvételről lejátszotta a Gyurcsány-famíliánál tett látogatást. Hát, mit mondjunk, Verebes István a negédes kérdéseivel igyekezett emberközelivé tenni a kastélylakó Nagy Ember és családja életét. A legszimpatikusabb a legnagyobb - viselkedési zavarokkal küszködő, vagy beszédhibás? - fiú őszinte véleménye volt apja foglalkozásáról. Miniszterelnöknek lenni nem más, mint kukásnak, vagy bármilyen más szakmával rendelkezőnek lenni - summázta. Megjelent a színen a már emlegetett Katus is, vérvörös kosztümben szervírozva föl a kávét, majd elpanaszolta, mennyire zavarja őt az égve felejtett villanyégő. (Ne is csodálkozzunk ezen, hiszen pápai otthonában is számolja a villanyórát!) Megtudhattuk még, melyik fotelben ült Tony Blair, illetve Gyurcsányéknál nem szokás levetni a cipőt. (Sőt, a herendi porcelánok között vígan görkorizott a lánycsemete.) Hiányérzetem maradt a látottak után: milyen család az, amelyben mellőzik a másik mamát, nevezetesen a szintén kastélybitorló Apró-anyóst?!
Leginkább azt hiányolom azonban, mikor tudjuk már meg végre, hogyan jutott a Szemlőhegyi villához az Apró-Gyurcsány család, mikor jelentkeznek már végre a kastély eredeti tulajdonosai vagy örökösei?
Az oknyomozást nyilván nem a mostani kenetteljes látogatóktól várhatjuk.

Ny. G.