Mert a tartós és mély szegénység, a halmozottan hátrányos helyzet nemcsak a személyiséget károsítja, de gyengíti a társadalmat is. Tapasztalatom azt mondatja velem, nem engedhetünk a felszínes megoldások kísértésének, mindig a teljes embert kell néznünk és hosszú távú megoldást keresnünk. Ezen a területen különösen érvényes, hogy a felnőtt embert el kell fogadnunk olyannak, amilyen, de soha nem mondhatunk le arról, hogy felkínáljuk neki a változás lehetőségét. A társadalmat pedig egyértelműen alakítanunk kell, méghozzá az általánosan elfogadott, az idők során kipróbált és bevált normák szerint. Nem támogathatjuk például, hogy valaki életerős emberként segélyekre rendezze be az életét, ahogy nem nézhetjük el azt sem, hogy bárki krízishelyzetben segítség nélkül maradjon.

A közelmúltban látott napvilágot a Tárki szegénységről készített felmérésének előzetes tájékoztatója. Mint minden felmérést, ezt is a maga helyén kell kezelni, nem lehet figyelmen kívül hagyni, de túlzott jelentőséget sem kell tulajdonítani neki. Egyet viszont biztosan nem szabad, amit a miniszterelnök és a szocialista párt megszólaló képviselői tettek, válogatni a számok között. Nyilatkozataikat hallgatva az a képzetünk támadhat, hogy Gyurcsány Ferencnek sikerült, ami eddig senkinek: legyőzte a szegénységet. Mivel a politikában a látszatnak valóságértéke van, a sokat és sokféleképpen hangoztatott "jól állnak a dolgok" bizonyára többeket megtéveszt. Pedig a dolgok egyáltalán nem állnak olyan jól, mint azt naponta halljuk.

A Tárki felmérése - melyet a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készített - azt mondja, hogy 2005-re 2003-hoz képest csökkent a szegénység. A nyilatkozók ezt így értelmezték: "A kormány helyesen határozta meg a célt, a szegénység mérséklését, és ehhez helyesen választotta meg az eszközöket". A valóság az, hogy a kormány valóban helyesen határozta meg a célt, de ehhez nem választott semmiféle eszközt, csak erről szóló kommunikációs akciókat produkált. Az említett adatsor folytatásáról viszont nagyvonalúan elfeledkeztek: 2000-ben, a polgári kormány idején volt a legalacsonyabb a szegények száma, alacsonyabb, mint 2005-ben, és jóval alacsonyabb, mint 2003-ban. A nyilatkozat tehát így is hangozhatott volna: "ők jobban csinálták, mint mi, de mi csináltuk már rosszabbul is".

Egy megjegyzést az elégedettségi mérésekhez: a nyilatkozók kiemelték, hogy "Jelentősen nőtt azoknak a száma, akik elégedettek jövedelmükkel, életszínvonalukkal". Elhallgatták viszont, hogy a visszaemlékezések tükrében a Tárki szerint más a helyzet: "az elmúlt öt év során a lakosság valamivel elégedettebb lett a munkájával, a lakásával, a lakókörnyezetével és egy kicsit általában az életével is, viszont csökkent az elégedettség az életszínvonallal, a jövedelemmel és általában a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban". Ezek után lehet vitatkozni, hogy kinek fütyül a rigó, de a melldöngetés enyhén szólva indokolatlan.

Mindez persze a kampánycsatározások része, a probléma azonban súlyosabb annál, hogy megálljunk ezen a szinten. A Tárki anyaga szól a jövedelmek, illetve a munkajövedelmek egyenlőtlenségéről is. Az alsó és felső tized jövedelme közötti különbség a rendszerváltás óta 2003-ban volt a legnagyobb, 2005-ben visszaállt a kilencvenes évek második felének szintjére. A munkajövedelmek egyenlőtlensége viszont 2000 és 2003 között jelentősen csökkent (az MSZP-s interpretáció 2003 és 2005 közé teszi ezt a folyamatot). Nagy valószínűséggel a minimálbér radikális növekedése okozta ezt a változást. A két és félszeres növeléssel az volt a szándékunk, hogy növeljük a segély és a bér közötti különbséget, hogy érdemes legyen dolgozni. Sajnos a jelenlegi kormány segélybarát politikája ezzel ellentétes hatást fog elérni. Nem egészséges jelenség, hogy az alsó tized jövedelmének jelentős részét az úgynevezett társadalmi jövedelmek teszik ki. Ez összefügg azzal, hogy Magyarországon az európai átlagnál alacsonyabb a foglalkoztatottság szintje. A munkahelyteremtés - ideértve a védett munkahelyek számának növelését, vagy akár a közmunkaprogramokat - nemcsak gazdasági, de társadalmi követelmény is.

Amikor a szegénység enyhítésének a módját keressük, látnunk kell, hogy nincs általános érvényű megoldás. Minden veszélyeztetett csoport részére adekvát megoldást kell keresni. Másként szükséges a munkanélküliek, a kistelepüléseken élők, a romák, a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők esélyét keresni. Ezen nem lehet spórolni. Különben is, egy költségvetésben arra van pénz, amit fontosnak tartunk.

Harrach Péter
szociális és családügyi miniszter 1998-2002 között

nol.hu - fideszfrakcio.hu