Lássuk csak! "A felelős ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel vagy mások kárára megnyerni támogatását. Reális, hosszú távú programot akar látni, és annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghezvinni mindazt, amit ígért." Vagy: "Sokkal inkább távlatosan, az ország és most már Európa érdekeit szem előtt tartva kellene politizálni, és nem élet-halál kérdésként beállítani a választási győzelmet." Végül: "Bízom benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít."
Bármeddig olvassuk is a mondatokat, nem találunk bennük kivetnivalót. Okosak, messzire tekintők. Olyanok, amelyeket nemcsak üdvözöltek, de meg is fogadhattak a tömegdemokráciák előtti idők politikusai. Azok, akik a politikát még jobbára művelt férfiak közügyekről folytatott vitájaként élték meg.
Csakhogy ez a korszak majd száz éve véget ért. S az utóbbi időszakban a tömegmédia lenyűgöző fejlődésével a politika mindinkább a tömegmanipuláció művészetévé válik.
Ebben a szép új világban nemzetközi kommunikációs vállalkozások árulják minden helyzetre kidolgozott és tesztelt problémamegoldó "mirelit" csomagjaikat, amelyeket kérésre s tisztes ellentételezésért cserébe bárhol kiolvasztanak és aktivizálnak. Ezzel a tudással elsőként Ron Werber érkezett Magyarországra, sikerrel meghonosítva az addig ismeretlen hatásfokú lejárató és mozgósító kampányt. Azóta nincs politikai erő, amely választási stratégiáját legfőképp a pozitívumokra építené.
Bruck Gábor, az SZDSZ-hez közeli kommunikációs szakember a 2002-es választások után azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy ha a Fidesz energiáinak csak húsz százalékát az ellenfél kritizálására fordította volna, akkor biztosan győz.
De nem fordította. (Helytállóbban, csak az első fordulót követően.) És bukott.
Mert azt hitte, hogy aki választó, felelős is egyben, s mert azt hitte, hogy a közügyekkel nem törődők, s ezért a választásoktól tartózkodók semmilyen ígérettel, félelemkeltéssel és semmilyen módszerrel nem mozdíthatók ki otthonukból. Tévedett. Bebizonyosodott, hogy rájuk is lehet hatni. Mindenekelőtt a rosszabbik ént előhívó negatív kampánnyal.
Az önfeladóknak nem kell a hosszú távú program, és nem elég a reális ígéret. Ők akkor szánják rá magukat a választásra, ha voksaikat forintosíthatják, vagy ha jogosultságaikat veszélyben érzik. Nem törődve azzal, hogy az ára megfizethető-e vagy megfizethetetlen.
A magyar politikai életben a rendszerváltoztatástól 2002-ig mindkét oldalon jelen volt az a minta, amely a pozitívumokra épített. A változást a nálunknál fejlettebbnek mondott világból importáltuk, a leszakadók növekvő táborának megkísértésére, meggyőzésére.
S miközben - a köztársasági elnökkel együtt - hiszünk az ideákban, tudnunk kell, hogy a rendszerváltás veszteseinek magára hagyásával, fogyasztói ösztönlénnyé silányításával, számuk gyarapításával mi, magunkat felelősnek mondó választópolgárok is egyre kiszolgáltatottabbakká válunk.
Bár valamelyik politikai erő nyerni fog a választásokon, a negatív kampány következtében végül is valamennyien vesztesek leszünk.

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu