fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
2006 az egyik utolsó esély, hogy új lendületet adjanak az EU-nak
2006. január 9., 17:33
Az Európai Néppárton (EPP) belül általános a vélemény, hogy új lendületet kell adni az Európai Uniónak, 2006-ot a pártcsoport fontos évnek tartja - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő EPP brüsszeli elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor elmondta, hogy ez az év az egyik utolsó esély arra, hogy "az EU túllendüljön azokon a válságokon, amelyek megtizedelték 2005-ben az unió híveit Európa szinte minden országában". "Ha vissza akarjuk nyerni lendületünket, elfogadottságunkat, ha az európai gondolat ismét széles körben támogatott gondolattá akar válni, akkor 2006-tal jól kell sáfárkodni" - hangoztatta az EPP magyar alelnöke.

Erre mindazonáltal szerinte az esély "meglehetősen jó, hiszen kedvező fejlemények történtek a elmúlt év utolsó napjaiban". Mint mondta, elsősorban a német választásokra, a német kancellár aktív szerepvállalására gondol, valamint a német gazdaságban mutatkozó pozitív fejleményekre, hogy "talán ki tud lábalni a tömeges munkanélküliséggel leírható időszakából".

Szintén biztatónak minősítette a franciaországi fejleményeket. "Úgy tűnik, hogy Franciaországban, elsősorban Nicolas Sarkozy belügyminiszter úrnak a színre lépésével lendületes Európa-politika veheti majd kezdetét 2006-ban" - mondta.

Orbán Viktor elmondta, hogy az EU ma azért nem élvez elegendő támogatottságot, mert az emberek úgy érzik, hogy a unió nem tud választ adni a legfontosabb kérdésre, a munkahelyteremtésre. Az EU az elmúlt években nem tudta bizonyítani, hogy az európai államok együttműködve több munkahelyet tudnak létrehozni, mint amennyit külön-külön is képesek lennének - fejtette ki.

Az elnökségi ülésen egyetértettek abban, hogy az év legfontosabb feladata a munkahelyteremtés lesz. Úgy vélték, a kormányoknak lépéseket kellene tenniük a kis- és középvállalkozások támogatása, a munkaerő szabad áramlása előtt még meglévő akadályokat mielőbbi elhárítása érdekében, le kell építeni a bürokráciát európai és nemzetállami szinten, illetve adó- és tb-járulék csökkentésre is szükség van.

Május elsején lezárul a kétéves szakasz, ameddig a munkaerő áramlásának szabadságát a régebbi uniós tagállamok különösebb indoklás nélkül megakadályozhatták, és most dönteniük kell, hogy a korlátozásokat továbbra is fenntartják-e - emlékeztetett Orbán Viktor. A néppárt arról igyekszik meggyőzni a tagállamokat, hogy ne alkalmazzanak többé munkavállalási korlátokat a tavaly csatlakozott új államok tekintetében. Jó hír, hogy e kérdésben az Európai Parlament számára Őry Csaba (Fidesz-MPSZ) magyar képviselő készít jelentést - jelentette be.

A decemberi uniós csúcstalálkozón elfogadott hétéves keretköltségvetési megállapodással kapcsolatban elmondta, hogy a magyar néppárt képviselők harcolni fognak az Európai Parlamentben, hogy a miniszterelnöki megállapodáson még javítsanak. Úgy vélte, a megállapodás "taktikai szempontból sikernek tekinthető", "hiszen a kudarcokkal teli 2005-ös év utolsó pillanatában jó hírt is sikerült előállítani", de "a taktikai siker mögött stratégiai vereség húzódik meg". "Úgy látjuk, azok az erők kerekedtek felül hét évre Európában, amelyek a bővítést arra akarták felhasználni, hogy a kohéziót, az unión belüli együttműködés erősségét oldják, lazítsák", márpedig Magyarországnak az érdeke, hogy a kohézió erősödjön. Kevesebb pénzből próbálnak most nagyobb uniót működtetni - fejtette ki.

A magyar államháztartási hiányra vonatkozóan a héten várható újabb brüsszeli figyelmeztetést - kérdésre válaszolva - Orbán Viktor egyebek között kifejtette: "Magyarországot most zárójelbe tették itt Brüsszelben. Három hónapig reménytelen országnak számítunk. Mindenki látja a bajokat, ismerik a problémákat, mi magunk is beismerjük. A kormány még otthon próbálkozik azzal, hogy a negatív bizonyítványon valamit javítson, itt Brüsszelben már nem is próbálkozik, felesleges is... Mindenki tudja, hogy az államháztartás tekintetében Magyarország rosszul áll... Arra várnak, hogy ... alakuljon új kormány, amely képes lesz lendületet adni a gazdaságnak, amellyel hosszabb távon is komolyan lehet tárgyalni."

MTI - fideszfrakcio.hu