fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány ott próbál elvonni vagy visszatartani, ahol kisebb az ellenállás
2006. január 18., 14:54
A magyar kormány ott próbál elvonni vagy visszatartani, ahol kisebb az ellenállás - mondta Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke az Új Magyar Szónak (ÚMSZ) adott nyilatkozatában, arra vonatkozóan, hogy az IKA múlt évre esedékes kifizetéseiből több százmillió forintot visszatartottak.

A lap kérdésére válaszolva Pomogáts elmondta: a visszatartott pénz 380 millió forint. "Elég fifikás indokkal tartották vissza, azt mondták, maradványképzésre kell a pénz. Persze, mindenki tudta, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy a kormány ott próbál elvonni vagy visszatartani, ahol kisebb az ellenállás. Például tőlünk, mert tudta, hogy a határon túli magyarság nem vonul mindjárt Budapestre a parlament elé" - fejtette ki.

A pályázók viszont az alapítványtól és nem a kormánytól várták a pénzt - hangoztatta az alapítványi elnök, leszögezve: az alapítvány a sikeres pályázatok alapján csak odaítéli a pénzt, de nem rendelkezik vele. "Az államkincstárnak van pénze, onnan küldik, amikor intenek nekik, hogy most már küldhetitek" - fűzte hozzá.

Ami a 2006-os alapokat illeti, azt máris tudni, hogy az idén 100 millió forinttal kevesebbet kap az alapítvány, mint tavaly, amikor már levágtak ugyanennyit - mondta Pomogáts, hozzátéve: "Ez azt jelenti, hogy máris 200 millió forinttal kurtították meg az eredeti egymilliárd forintot, holott már az infláció miatt is inkább növelni kellett volna az alapot. Mi ez ellen tiltakozunk, s magam is nem egyszer felemeltem a szavam a határon túli magyarokért".

A tisztségviselő szerint sok mindent kell támogatni, az oktatástól kezdve az egyházakig, a kulturális programoktól az ifjúsági táborokig. "Talán nagyon is sok mindent, ezért túlságosan felaprózzuk a rendelkezésünkre bocsátott pénzeket, s nem mindig tudunk a legfontosabb dolgokra összpontosítani" - mondta az IKA-elnök, emlékeztetve, hogy évente négy-ötezer pályázat érkezik az alapítványhoz.

Az idén prioritást élveznek azok a létesítmények, melyeknek építését az alapítvány mostani vezetése idején kezdték el. Erdélyben ilyen a felőri és a besztercei szórványkollégium vagy a kolozsvári Szabédi Ház, amelyben az erdélyi magyar irodalmi múzeum kap otthont. A másik nagy prioritás az EU-pályázatok támogatása. Konkrétan arról van szó, hogy az EU-s pályázatokhoz szükséges 20 százalékos, úgynevezett önrészt az Illyés Közalapítvány adja, mint például a felvidéki Somorján épülő nemzetiségi kulturális kutatóintézet
esetében - mondta Pomogáts.


MTI - fideszfrakcio.hu