fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Vicces cenzúra
2006. január 24., 08:26
Látszat szerint nemcsak az embereknek, de a BKV illetékeseinek is elegük van Demszky Gáborból. A közlekedési vállalat területéről leszedték az összes Demszky-arcképpel ékesített plakátot, mintha valamely tiltott önkényuralmi jelképet ábrázoltak volna. Holott ilyesmiről szó sem volt, egyszerűen csak viccelődtek a főpolgármesterrel, hajdani Jean-tréfákat aktualizálva és kihegyezve becses személyére, érzékeltetve, hogy a főváros lakossága mind nehezebben viseli hosszúra nyúlt városlását.

Ám az csak a felületes látszat, minden alapot nélkülöző, rosszindulatú feltételezés, hogy a budapesti polgárok után a közlekedési társaság döntéshozóinak is tele lett a puttonyuk az ön(kény)kormányzat első emberével, és ezért vakartatták le oly rokonszenves képmását a kezelésükben lévő hirdetési felületekről.

Ilyen meggyőző erővel, ekkora hatással nem bír egy ironikus újság, még akkor sem, ha tartalmával a többség egyetért. A BKV-t más szempontok vezették, amikor eltávolíttatta a Budapest Riport című újság megjelenését hirdető falragaszokat. A társaság üzleti érdekeit sértette a hirdetmény - állítja a kommunikációs igazgató, márpedig a BKV roppant kényes a maga egészen sajátos üzleti sikereire. Egy veszteséges, eladósodott, drágán is csapnivaló szolgáltatásokat nyújtó cég tévedhetetlenül tudja, miben állnak az ő piaci érdekei, s a legkevésbé sem befolyásolja oly apróság, mint az, hogy a vele szerződésben álló Budapest Riport kiadója pontosan fizet az igénybe vett reklámfelületért. Az üzleti érdek - még ha veszteséggel jár is - igazán nyomós, cáfolhatatlan érv, az előtt meg kell hajolni, azt az épülő kapitalizmusban nem lehet überolni. Arra mégsem hivatkozhattak, hogy a nagy formátumú Demszky-portrék rontották a városképet, elcsúfították a metróállomásokat, elriasztották a tömegközlekedéstől a munkába járó embereket meg a turistákat. Ezen jelenségek kialakulásához és folyamatos erősödéséhez Demszky városvezetői ténykedése reklám nélkül is hozzájárul, inkább sírni kéne miatta, s nem nevetgélve propagálni. Valóban, a BKV üzleti érdekeit sérti, ha nagy és önzetlen (?) jótevőjét, Demszky Gábort bántják, mert nehezen hihető, de elképzelhető, hogy olyan főpolgármester jön utána, aki nem a vállalat veszteségei alapján oszt jutalmat, hanem kizárólag a nyereségből ad prémiumot.

Ezért nem feltétlenül értünk egyet Győri Tibornak, a Budapest Riport Kft. többségi tulajdonosának a felvetésével, miszerint hirdetéseik elsinkófálásában a 70-es évek pártállami cenzúrájának tomboló újjáéledését látja. Demszky leszól Aba Botondnak, aki utasítja Kotulyák Tamást, hogy szedjék le a plakátokat - ez nem életszerű. Ez azt jelentené, hogy a főváros tulajdonában lévő BKV Rt. vezetői nem tudják, mi a dolguk. Márpedig ők, a fővárosi tömegközlekedés szervezését leszámítva, nagyon jól ismerik feladataikat és kötelességeiket. Minek oda hatalmi cenzúra, ahol az önérdek ismerete, az öncenzúra tökéletesen működik? S mint tudjuk, az öncenzúra alkotmányban biztosított, alapvető emberi jog. Baj csak abból származhat, ha túlkorlátozza önmagát. Mint Kotulyák Tamás főosztályvezető esetében, aki üzleti partnereinek írott levelében határozottan azt kéri, hogy a BKV Rt. "területén lévő reklámeszközökön semmiféle Demszky Gáborral kapcsolatba hozható kampány ne jelenjen meg!".

Nem véletlen, hogy ezen kérés (nem utasítás!) nyomán már Demszky sem helyesli a plakátok eltakarítását. Lesz még az idén e hazában önkormányzati választás is, ám amennyiben helyesen értelmezzük a főosztály-vezetői levelet, a BKV akkor is távol tartaná magát a Demszkyvel kapcsolatba hozható kampánytól. No, az tényleg nagyon vicces lenne.

P. S. A Budapest Riport című lapot a Magyar Posta Rt. terjeszti. Azon is tudunk majd mulatni, csak humorérzék kell hozzá.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu