Évadnyitó Debrecenben, beszélgetéssorozat az ország számos pontján és rövidesen évértékelő Budapesten. Csupa olyan rendezvény, amely elsősorban Orbán Viktor személyéhez köthető. Mintha a pártelnök szinte egyedül vinné a kampányt. Szemben a szocialisták köztéri hirdetéseivel, plakátjaival és a sajtóban is megjelenő hirdetésekkel. Az SZDSZ is hasonlóképpen kampányol. Akar-e, tud-e a Fidesz versenyezni ezzel?

Aki nem nevez be a versenybe, az nem nyerhet, és aki a versenyben nem bizonyul jobbnak a riválisánál, az sem nyerhet. A Fidesz pedig nyerni akar. Még pontosabban, a Fidesz azt szeretné, ha Magyarország nyertese lenne a következő négy évnek, és ehhez szükséges a Fidesz választási győzelme. Tehát minden erőnket megfeszítve azon dolgozunk, hogy a siker meglegyen. A mi kampányunk megvárta a köztársasági elnök bejelentését. Úgy gondoltuk, hogy esztétikai okokból is, meg a politikai ésszerűség szempontjából is helyénvaló, ha megvárjuk az elnök úr időkijelölő bejelentését. Ez megtörtént. Mostantól kezdve kampány van. Amikor a közterületeken reklám formájában is megjelenünk, az valamikor február elsejétől várható. Addig a szokásos év eleji programunkat, munkánkat végezzük. Országjáró beszélgetések az ország több pontján: az előttünk álló héten megyek még Pécsre, onnan Szentesre, és azután Békéscsabára, majd a következő hétvégén országos évértékelő beszélgetés lesz Budapesten.

Kormányprogramot még hivatalosan ugyan nem hirdetett a Fidesz, mégis jó pár intézkedéscsomag napvilágot látott. Ilyen a nemzeti vagyonszerződés, a nemzeti garanciatörvény, a luxusprofit elleni törvényjavaslat, a munkahely-garancia törvény. Ezek egyikét sem támogatta a kormányoldal. De még azt sem, hogy fokozott büntetőjogi védelem illesse meg a kiskorúakat és az időseket. Úgy tűnik, hogy semmifajta közös gondolkodásra - hát még cselekvésre - nincs esély.

Bízunk benne, hogy ez majd megváltozik. Most kampány van. Ilyenkor a különbözőség kap hangsúlyt. Ennek meg is van a maga értelme, hiszen a választópolgárok így tudnak dönteni. Ha jövőt akarnak választani maguknak, a családjuknak és az országnak. Ha látják a különbséget. Tehát ezt én most nem tartom igazán bajnak. Azt bajnak tartom, hogy az elmúlt négy évben egy ellenzék-ellenes kormányzás zajlott. Az ország ügyeivel való foglalkozás helyett az erők tekintélyes részét arra fordította az országvezetés, hogy az ellenzéket támadja, az ellenzékkel szemben agitáljon, és az ellenzékkel szemben fejtsen ki propagandát. Ezek elfecsérelt munkaórák. Ez elfecsérelt energia volt. A választás után mi szeretnénk egy más hangulatú, sokkal inkább együttműködő kormányzást és az együttműködésre inkább hajló Magyarországot.

A közelmúltban lezárult a gazdasági konzultáció. Tapasztalatait egy füzetben összegezték. Milyen kép rajzolódott ki ön előtt a magyar gazdaságról?

A gazdasági konzultáció számos tanácskozásán részt vettem, és ismerem azokat a dokumentumokat, amelyek nélkülem, de Matolcsy György vezetésével mintegy háromszáz más találkozón készültek. Az a gondolata a vállalkozóknak, hogy a magyar gazdaság nem a saját lábán áll, hanem a külföldiek lábán akar állni, hogy a külföldi befektetőktől várja a megváltást. Hogy elhanyagoljuk a magyar vállalkozókat, hogy az állam nem védi őket, hogy nem védi a magyar terméket, a magyar munkavállalót, a magyar gazdát, a magyar földet sem, tehát ami magyar, az kevésbé fontos a mostani kormányzatnak, ez az érzés általános. Egyébként nem csak a vállalkozók körében. Az országértékelő beszélgetések során eddig a meghatározó érzés, amivel találkoztam, az volt, hogy a magyar ember nem fontos a saját hazájában a kormányzatnak, az országvezetésnek. Az az érzés, hogy mindig van valaki, valamilyen ügy, vagy valamilyen csoport, aki fontosabb, mint mi. Hol az EU, hol a NATO, hol a külföldi befektetők, hol a privatizáció, de mi, magyar emberek valahogy nem tudunk bekerülni a politika középpontjába. Pedig rólunk kellene, hogy szóljon a közélet. Ezen változtatni kell. Föltett szándékunk, a Fidesz programjának egyik üzenete éppen az lesz, hogy változni kell, változtatni kell. Le kell zárnunk a mögöttünk hagyott vadkapitalista korszakot, és a magyar embert kell a középpontba állítani. A magyar embernél semmi sem lehet fontosabb Magyarországon.

Elnök úr, haladjunk most végig az ön napokban napvilágot látott gazdasági javaslatain. Menjünk sorban. Növekedésbarát gazdaságpolitika.

Valóban, a kiindulópontja a programunknak a gazdasági növekedés erősítése. Ha egy gazdaság bajban van, akkor általában két gyógymód közül lehet választani. Az egyik, amit megszorításnak nevezünk. Magyarországon ez Bokros-csomag néven híresült el, annak minden következményével együtt. A másik pedig a gazdasági növekedés iránya, ami mondjuk a Széchenyi Tervvel rokonítható, leginkább az fejezi ki a lényegét. Én az utóbbi mellett vagyok. Most is azt mondom, hogy olyan rossz állapotban van a magyar gazdaság, annyival rosszabbul teljesít, mint ahogy teljesíthetne, hogy nekünk gyors és mélyreható változásokat kell elérnünk. Minél rosszabb a helyzet, annál mélyrehatóbb változásra van szükség. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely a növekedést erőteljesen megindítja. Illetve amely lehetne magasabb is, és amely növekedés erősítése nélkül nem tudunk kijutni a mostani nehéz pénzügyi zavarokból sem. Ez pedig úgy lehetséges, hogy ha munkahelyeket hozunk létre. A magyar gazdaság legnagyobb baja ma az, hogy van 400 ezer regisztrált munkanélkülink, és van 300 ezer olyan ember, aki hébe-hóba dolgozik. Tehát van 700 ezer olyan ember Magyarországon, aki szeretne dolgozni, de nem talál munkalehetőséget. Most azokról az emberekről nem beszélek, akik nem is szeretnének dolgozni, mert az egy másik problémakör. Most azokról beszélek, akik szeretnének, és mégsem tudnak. Ha ma 700 ezerrel több embernek lenne tartós, biztonságos munkahelye, mint amennyinek van, akkor a magyar gazdaság nem küzdene semmilyen nehéznek vagy áthághatatlannak vagy leküzdhetetlennek tűnő akadállyal. Ha az embereknek munkát tudunk adni, akkor nagyobb a növekedés, és akkor megoldódnak a magyar gazdaság ma fájó bajai is.

Új költségvetési szemlélet.

Ma azt szokták gondolni, hogy a költségvetési takarékossággal lehet a költségvetési hiányt mérsékelni, amely valóban riasztó méretű. A mögöttünk hagyott 2005-ös évnek a végén 8 százalék körüli volt, és a választások időpontjára szerintem 10 százalék körüli költségvetési hiány lesz. A csűrés-csavarásokat meg a hókuszpókuszokat meg a zsonglőrmutatványokat most tegyük félre. Ezzel kell szembe néznünk, egy 10 százalékos költségvetési hiánnyal. Ez egy súlyos helyzet. De itt nem a megtakarítás, a visszafogás, nem a Bokros-féle gyógymód az üdvözítő, hanem a gazdasági növekedést serkentő lépések. Ez egy új szemlélet. Annyiban új, hogy a mai kormányzati gondolkodásmódtól jelentősen különbözik, de azért aki még vissza tud gondolni az 1998-2002 közötti időszakra, ismerheti ennek a lényegét.

Ez egyfajta előremenekülés?

Így is fogalmazhatunk, de mondhatok egy másik példát is. Egy súlyos balesetben egy nagyon súlyosan megsérült embert bevisznek az orvoshoz. Akkor, amikor az orvos nekiáll, hogy segítsen a szerencsétlen emberen, van egy pontos kép arról, hogy milyen egy ember. Ezért lehet, hogy egyszerűbb volna egy életképes testet létrehozni úgy, hogy megszabadul a sérült végtagoktól vagy a fölösleges, nehezen orvosolható részektől. Amelyek létfontosságúak egyébként az emberi élet szempontjából. De az a valami, ami így létrejönne, ugyan létezne, lenne keringése, de nem volna ember. Most ez a magyar gazdaságra is igaz. Oktatás, ingyenes közoktatás, jó minőségű közoktatás kell. Az egészség nem üzlet, tehát egy elfogadható színvonalú állami oktatásnak és egészségügynek lennie kell. A kis- és középvállalkozókat meg kell védenünk, a termékeket meg kell védeni, mert egyébként nem lesz hol dolgozni a magyar embereknek. Ehhez is költségvetés kell. A honvédséget fönn kell tartanunk. Még a NATO-n belül is azért egy tisztességes magyar hadseregre szükségünk van. A nyugdíjasoknak a nyugdíjat ki kell fizetni, sőt lehetőleg emelni kell. A családokat támogatni kell. Tehát ezekről nem lehet lemondani. Ha ezeket nem teszi a költségvetés, ha ezekről lemond, akkor hívhatjuk költségvetésnek, de ez már nem az, ez nem az a magyar gazdaság, ami fölismerhető, ami emberséges, és amire szükségünk van. Tehát, ha meg akarjuk gyógyítani a beteget, meg kell mentenünk a kezét, a lábát, a fülét, a látószerveit. Nekünk egy ilyen költségvetésre, egy ilyen magyar gazdaságra van szükségünk: egy emberséges költségvetésre és egy emberséges gazdasági rendszerre.

A következő a megállapodás a gazdasági érdekképviseletekkel a gazdasági programot illetően.

Megváltozott a helyzet Magyarországon a négy évvel ezelőttihez képest. Ma már nem a pártok írják a programokat. Hanem a pártoknak írja a magyar társadalom a programot. Tehát nem az a kérdés, hogy mit mond az egyik vagy a másik politikai szervezet, hanem az a kérdés, hogy mondjuk, a gazdaság tekintetében a gazdasági élet szereplője által megírt programból mit vállal. Vagy az építész kamara által kidolgozott programból mit vállal. Vagy a magyar gyógyszerészek kamarája által alkotott programból mit vállal. Ez egy más gondolkodást igényel már, mint a korábbi időszak. A gazdasági konzultációnak éppen az volt az értelme, hogy összegyűjthessük, mit akar a magyar gazdaság. Az első helyen van a járulékcsökkentés. A munkát terhelő adók csökkentése áll. Ezért is fogalmaztam meg azt a javaslatunkat, hogy a ma 29 százalékos tb-járulékot csökkentsük le 19 százalékra. És ezt mi július elsejével, ha lesz közbizalom és támogatás, és kormányt tudunk alakítani, akkor meg is fogjuk tenni. Ugye egy 29 százalékról 19 százalékra való csökkentésről beszélünk, ami bonyolult módon több mint 30 százalékos csökkentést jelent a munkát terhelő adó esetében. Fölpezsdíti a magyar gazdasági életet.

Mi van, ha a szocialisták erre azt mondják, ez nemhogy a tizennegyedik havi, egyébként önök által szintén ígért nyugdíj kifizetését nem teszi lehetővé, hanem többhavi nyugdíjat kivesz a rendszerből?

Ez két szemléletmód. Tehát a szocialisták a saját Bokros-csomagra hajazó megszorításos gazdaságpolitikájukat védik, amikor a miénket támadják. Én azt tudom mondani, hogy nézzük meg a számokat. Komoly szakértői stáb dolgozik mellettünk, mellettem. Mi a számokat tanulmányoztuk. Mint minden más korábbi vállalásunk, ez is reális. A 6 százalékos járulékcsökkentés egyszer már megtörtént, amikor 1990-ben a polgári kormány ezt végrehajtotta. Egy esztendő alatt 114 ezer új munkahely jött létre, majd a következő évben még 37 ezer. Tehát majdnem 150 ezer munkahelyet tudtunk létrehozni két év alatt, nem egy 10 százalékos, hanem csak egy 6 százalékos csökkentéssel. Azt is érdemes tudni, hogy 120 ezer munkahely az körülbelül 350 milliárd forintnyi bevételt jelent a költségvetésnek. Ugye minden új munkahely a költségvetésnek bevételt jelent. Mi úgy számolunk, hogy egy 10 százalékos csökkentéssel, mármint munkát terhelő adócsökkentéssel, 200 ezer új munkahelyet tudunk létrehozni. Az körülbelül 600 milliárd forint plusz bevétel. És akkor azt még nem számoltam, hogy egy munkanélküli a magyar államnak évente 750 ezer forintjába kerül. Tehát ha valaki nem dolgozik, akkor nem csak arról van szó, hogy az ő munkájára eső adót, járulékot nem tudja begyűjteni a magyar költségvetés, hanem munkanélküli segélyként és más ellátásként ki kell fizetnie évente 750 ezer forintot. Ne segélyt fizessünk az embereknek, azoknak, akik egyébként akarnak dolgozni, hanem adjunk valóságos munkalehetőséget, és inkább munkabérként kapjanak tisztességes összeget, semmint a megélhetéshez éppen csak elegendő - ha egyáltalán elegendő - munkanélküli segélyt. Arról is el szoktak feledkezni, hogy ha ezt a radikális gazdasági lépést nem tesszük meg, akkor 60 ezer munkahelyet veszíthetünk el 2006-ban. Ne felejtsük el, hogy 2005-ben 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Tehát ha nem hajtjuk végre ezt a radikális járulékcsökkentést, a munkát terhelő adó csökkentését, abban az esetben nem csak új munkahelyek nem jönnek létre, hanem a mostaniakat sem tudjuk megvédeni. Már pedig a mostaniakat meg kell védeni, és újakat kell létrehozni. Mi pontosan kiszámoltuk, és azt mondjuk, hogy nemcsak hogy a kieső bevétel jön vissza majd, hanem megteremtjük az alapját 2006-2010 között annak, hogy bevezethessük ebben a négy évben a 14. havi nyugdíjat. Gondoljanak vissza arra, hogy a 13. havi nyugdíjat 2002 és 2006 között vezették be. Ennek gazdasági alapjait éppen egy ilyen növekedésorientált gazdaságpolitikával vetettük meg, mint amiről most beszélünk. Na most, ha több a munkahely, akkor meg tudjuk termelni a 14. havi nyugdíjnak az alapját is, tehát célul tűztük ki, hogy a következő négy évben bevezessük a 14. havi nyugdíjat. A szocialisták támadnak engem ezért, amit nem pontosan értek, mert én emlékeszem olyan parlamenti beszédekre, ahol a szocialisták maguk álltak ki a 14. havi nyugdíj mellett. Úgy tűnik, hogy most csak azért támadnak bennünket, mert e mögött valamifajta politikai presztízsszempont húzódik meg. Nem hiszem, hogy pártpolitikai kérdést kellene ebből csinálni. Igaz, hogy a Fidesz vetette föl a 14. havi nyugdíjat, ők hozták be a 13. havit, mi azt megszavaztuk, helyes célnak láttuk. Most nyugodtan megtehetik ezt a 14. havi nyugdíjjal.

Az ön gazdasági javaslatai között szerepel a 15-20 százalékos felső és a 13 százalékos alsó személyi jövedelemadó-kulcs. De még mielőtt ezt elemeznénk, hadd kérdezzek valamit. Ön egy vidéki fórumon mondott valamit, amit nem értünk sokan egészen pontosan. Olyasmit mondott, javítson ki, ha rosszul idézem, hogy aki nem vállal gyermeket, gyermeknevelést, az fizessen háromszor annyi adót, mint aki három gyermek felnevelését vállalja.

Ez a pesszimista gondolkodásmód. Én az ellenkezőjét mondtam. Aki gyermeket nevel, az fizessen kevesebbet, mint az, aki nem. Ez magyarul azt jelenti, hogy ha ma valaki megkeres száz forintot, akkor, amikor az adóját fizeti, csak egyetlen szempontot vesznek figyelembe, hogy mennyi forintot keresett. De azt, hogy abból hány embert tart el, azt nem. Mi egy olyan adórendszert szeretnénk, ahol a gyermeknevelés költségeit le lehetne írni az adóból. Magyarországon az adóból számos költséget le lehet írni. Durván hangzik, amit mondok, ha valakit megbántanék vele, elnézést kérek. De ha valaki úgy dönt, hogy nyulat tart, akkor ott a költségeit leírhatja az adóból, tekintélyes részben. Ha úgy dönt, hogy gyermeket tart, akkor nem írhatja le ennek a költségét az adóból január elsejétől, mert megszűnt a gyermekek után járó adókedvezmény. Ez a világnak nem helyes erkölcsi rendje. Már pedig ahhoz, hogy egy egészséges gazdaság épülhessen föl, annak megfelelő erkölcsi alapokra is kell épülnie, megfelelő erkölcsi alapokon kell nyugodnia. Ezért a család kérdését és a gyermeknevelés kérdését a gazdaságpolitikánk középpontjába szeretnénk állítani. Tehát mi senkivel nem akarunk több adót fizettetni, ellenben ahhoz ragaszkodunk, hogy aki több gyermeket nevelt, az leírhassa a gyermeknevelés költségeit az adóból. Én azt szeretném egyébként, ha ezt a tételt a magyar alkotmány is rögzítené, hogy a magyar állam értéknek tartja a gyermeket és elismeri a gyermeknevelés költségeit.

Az alacsonyabb adókulcsok realitásának ugyanaz a logikája, mint az alacsonyabb tb-járuléknak?

Nekünk a mostani kormánnyal szemben van egy előnyünk. Legalább egy biztosan. Ez pedig az, hogy mögöttünk áll tapasztalat. Tehát mi 1990-ben kezdtük ezt a szakmát, mármint a demokrácia szakmáját, valamint a parlamenti képviselőséget. És mi láttunk számos költségvetést, láttunk kísérleteket, amelyek elbuktak, és láttunk kísérleteket, amelyek sikeresek voltak. Tanulhattunk a saját hibáinkból, a saját sikereinkből, de az ellenfeleink hibájából és sikeréből is. És nem csak a hibáikból, a sikereikből is érdemes tanulni. Én is tanultam néhány dolgot Horn Gyulától, és később éltem is ezzel a tapasztalattal, amikor az ő helyébe léptem. Azt tanultam az akkori miniszterelnöktől, hogy Horn Gyula egyszer vett egy nagy levegőt, és azt mondta, hogy a magyar gazdaságot föl kell lendíteni, és ezért a társasági nyereségadót csökkentsük le 36 százalékról 18 százalékra. Egy lépésben. Mondjuk úgy, Horn Gyula a legradikálisabb lépést tette meg abban az időszakban, talán egész Európában. És igaza lett. És sikerült. És több volt a bevétel alacsonyabb adókulccsal, mint korábban a magassal. Tehát azt hiszem, vannak olyan sikeres magyar példák, az evát is hozhatom egyébként, vagy a saját időszakunkban megtörtént munkabéreket terhelő adócsökkentéseket, járulékcsökkentéseket, amely tapasztalatokra lehet hagyatkozni. Tehát mi a tapasztalatokból építkezünk, abból merítünk.

Legalább tizenöt esztendeje halljuk folyamatosan, hogy nem odázható tovább a nagy ellátórendszerek reformja. Ezzel szemben ön most azt mondja, hogy a reformok kellenek, de a reformok előtt tőkeinjekciót kell adni az oktatásnak és az egészségügynek.

Hogyne. Nem véletlen az, hogy a magyar ember utálja azt a szót, hogy reform. Ugyanis a reformtól nem valaminek a megújulását, régi jó formára való visszaalakítását értjük ma már, hanem ez egy kódszó. Amely elleplezi azt a szándékát a mindenkori kormánynak, hogy most pénzt fog elvenni az oktatástól és az egészségügytől. Én emlékszem még az oktatásügyben az oktatási szakszervezetek álltak elő azzal a mondattal, hogy csak reformot ne. Mert mindenki tudja, hogy ha reform, akkor pénzelvonás. Na most adjuk vissza a szavak eredeti értelmét: ha reformot akarunk, az azt jelenti, hogy javítani akarjuk az oktatási szolgáltatás minőségét. Jobb iskolákat, jobb tananyagot, jobb nevelést szeretnénk a gyerekeinknek. Ha reformot akarunk az egészségügyben, az azt jelenti, hogy jobb ellátást szeretnénk. Nem kevesebbet, hanem jobb minőségűt. Tehát nem pénzelvonásról van szó, hanem ésszerű átalakításáról az oktatásügynek meg az egészségügynek. Vannak, akik a reform alatt azt értik, hogy gyorsan sok pénzt el lehet majd vonni, reformra hivatkozva ezektől a szervezetektől. Ezzel én nem értek egyet. Magyarországon a legnagyobb érték maga az ember. Gazdasági értelemben is, tehát nem csak filozófiailag, nem csak a magunk keresztény felfogása alapján, hanem gazdasági értelemben is. Hiszen Magyarország csak a munka segítségével tud kilábalni a mai helyzetből. Nincsenek gyarmataink, nagyon korlátozottak a nyersanyagkincseink, a saját munkánkban hihetünk egyedül. Beteg emberek nem tudnak dolgozni. Alulképzett emberek nem tudnak jó minőségű munkát végezni. Tehát gazdasági érvek is szólnak amellett, hogy az embert helyezzük a középpontba. Vagyis legyen európai mércével mérve kiemelkedően sikeres és jó oktatási rendszerünk. Ma nem ez a helyzet. Az ellenkező irányba megyünk. Legyen európai mércével is jól teljesítő egészségügyünk, hogy ne attól kelljen tartanunk, hogy az emberek egy tekintélyes része az egészségtelen életmód, az elhanyagolt betegségek miatt, mondjuk a 40-55 között lévő férfiak, idő előtt távoznak az élők sorából, és tragikus állapotokat idéznek elő a családjukban egyfelől, de másfelől a magyar gazdaságban is. A magam korabeli férfiak Európában élenjárók a halálozásban. Ugye a legaktívabb korban lévő férfiak mennek el olyan betegségek miatt, amelyek egyébként gyógyíthatók és orvosolhatók. És ma nem vagyunk képesek ezt a folyamatot megállítani. Erről kell szólni egy egészségügyi reformnak. Annak a népegészségügy helyzetét kell javítania, nem pedig a költségvetési ügyekért felelős pénzügyminiszter arcára kell mosolyt csalnia. Egyébként sem lehet soha kielégíteni a pénzügyminisztereket. Mosolygó pénzügyminisztert még sose láttam. Tehát az egészségügy ne adja föl a forrásait. Épp ellenkezőleg. Én örültem annak, amikor Cser Ágnessel találkozhattam, és azt mondta az elnök asszony, hogy a reptér-privatizációból származó bevételt nem az államadósság csökkentésre kell fordítani, meg nem a költségvetési lyukak befoltozására, hanem tegyük be valamifajta jövőt szolgáló komoly alapba, amiből valamit építünk a jövőre nézve. Mondjuk, egészséget. Tehát jöjjön létre egy szociális egészségi alap. Ilyen értelemben a jövőbe ruházzuk be a privatizációs bevételeket, ne pedig a költségvetés élje föl. Nézze, ott volt az asztalon 465 milliárd forint. Ma se tudjuk pontosan, mire fordították. De egy dolgot tudunk, hogy már nincsen meg. És javult valamit az ország helyzete? Semmivel nem vagyunk előrébb, mint tegnap voltunk, csak egy reptérrel, az egyetlen nagy repterünkkel, szegényebbek lettünk. Tehát ha ilyen privatizációs akciók vannak, az abból fakadó bevételt egy jövőt szolgáló alapba érdemes tenni, amiből egészségügy, oktatás, általában emberekre költhető forrás lesz.

Ön úgy gondolja, hogy az olyan kis- és középvállalkozásokat meg kell erősíteni, mégpedig tőkejuttatással?

Igen. A mostani gyakorlat az, hogy hitelt akarunk adni ezeknek a vállalkozásoknak. Ez fontos. No de mindenki tudja, hogy a hitelképesség alapja, hogy rendezett legyen a tőkehelyzete egy vállalatnak. Akinek nincsenek rendbe a tőkemutatói, az nem, vagy csak nagyon rossz feltételek mellett kaphat hitelt, és bizony abba belerokkanhat ő is, meg a családja is. Valamit az EU-tól is érdemes tanulnunk. Mit csinál az EU? Nem hitelt ad. Ha az uniós támogatásokról beszélünk, akkor célhoz kötött, vissza nem térítendő támogatásokról beszélünk. Az EU tőkejuttatást ad az adott beruházás kivitelezésében részt vevő vállalkozóknak. Tehát érdemes ezt a politikát folytatnunk. Erre számos nemzetközi tapasztalat létezik. A kis- és középvállalkozók számára speciális programokat dolgoznak ki a nemzeti kormányok, amelyek patrióta gazdaságpolitikát vallanak, és ezzel versenyképessé teszik a vállalkozásokat. Erről az eszközről mi sem mondhatunk le. Ennek volt első fecskéje a Széchenyi Terv. Ezt kell majd folytatnunk, sokkal gazdagabban és sokszínűbben, mint korábban tettük.

Végezetül, de nem utolsósorban új, nemzeti fejlesztési tervet kell készíteni, mondja ön.

Igen. Arra is szükség van. Bár azt kell mondanom, hogy ha mindenhol olyan együttműködés lett volna a kormányzó pártok és az ellenzék között, mint a nemzeti fejlesztési terv ügyében, akkor békésebb lett volna a magyar közélet annál, mint amit tapasztalhattunk az elmúlt négy esztendőben. De itt is vannak jelentős különbségek. És persze egy jövőbeli gazdaságpolitikának az alapjaihoz még azt is hozzá kell tennünk, hogy egy gazdaság az nem csak számokból és gazdasági tényezőkből áll. Hanem egy gazdaság sikere egyre inkább azon múlik, hogy milyen tudással, fölkészültséggel, lelki alkattal, szorgalommal, identitástudattal rendelkeznek egy-egy társadalom tagjai. Az ázsiaiak sikere nagy mértékben ebből fakad. Ha vetünk egy pillantást a magyar néplélekre, a nemzetkarakterre, akkor azt látjuk a legfrissebb kutatásokból, hogy a magyar ember az egyéni érdekek követésében elől van a világban. A négy angolszász ország, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Írország, Ausztrália után ötödik helyen mi következünk a világrangsorban az egyéni érdekek fontosságát tekintve. Csak a többi angolszász ország szerencsés volt az elmúlt százegynéhány esztendőben, mert ott megmaradtak azok a közösségek, amelyek a túlzott önérdeket ellensúlyozni tudják, és a saját érdeket követő individuumokat a közösségi lét korlátaival meg előnyeivel is megajándékozzák. Nálunk ezeket a közösségeket szétrombolták. De van egy olyan közösség, amely viszont minden fölmérés szerint a magyar emberek számára a legfontosabb, vagy az egyik legfontosabb a világon. Amiben majdnem világcsúcstartók vagyunk. Ez a család szeretete és fontossága. Azt hiszem, hogy a meglévő egyéni érdekek követését szorgalmazó ösztöneinknek az ellensúlyozása Magyarországon elsősorban a családok megerősítéséből fakadhat. Ugyanakkor egy sikeres magyar gazdasághoz az is kell, hogy a létező közösségeket mindenhol megerősítsük. Ilyenek egyébként az elmúlt négy évben állandó össztűz alatt álló egyházi közösségeink is. Érdekes adatokat láthat az ember, ha nem provinciális, és nem zárkózik bele a magyar belpolitikai vitákba. Most, hogy az országjárás során beszélgetek az emberekkel, újra át kell néznem a nemzetközi összehasonlító elemzéseket, hogy tudjak válaszolni az egyébként gyakran nehéz kérdésekre. És érdekes világtendenciákat figyelhetünk meg. Például, ha az Egyesült Államokra nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy a legsikeresebb gazdaság. Ugye a mögöttünk hagyott százegynéhány évben Amerikában például 1890-ben az ott élő embereknek 34 százaléka tartozott egyházi közösséghez. De nem formálisan, hanem valójában kapcsolódott a mindennapi életében egy egyházi közösséghez. Ez 2005-re, tehát százegynéhány év elteltével 60 százalékra növekedett. Akkor most mi a modern? Tehát Magyarországnak meg kell tanulnia azt, hogy a modernség nem azt jelenti, hogy föladjuk a közösségeinket és mindent az egyéni érdekérvényesítés alá rendelünk. Ez az ösztön erős bennünk, mint mondtam, de nekünk szükségünk van azokra a közösségekre, amelyek az élet másik, az önzetlen gondoskodás oldaláról és ösztönéről szólnak. Család, egyházi közösségek, lakóhelyi közösségek, munkahelyi közösségek. Ezeket is erősítenünk kell. Egy gazdaság nem épülhet csak az egyéni érdekekre. A közösségekről sem szabad elfeledkeznünk. És a mi programunkban ez a kettő igyekszik valahogy egyensúlyt találni.

Az Erste Bank elemzője a minap azt állította, hogy a jelenlegi kormánykoalíció hatalmon maradásának a legnagyobb, 45 százalékos a valószínűsége. Amit a piac is pozitívan fogadna. Ezzel szemben az önök sikerének csak 40 százalékot ad, mert a kockázatok közé sorolja az elmúlt időszak "olykor nacionalista, piacgazdaság-ellenes Fideszes kijelentéseit is."

Kétségkívül van egy fölfogásunk a nemzetről is, meg a gazdaságról is, és ez lehet, hogy nem esik egybe a szóban forgó fölmérést végzők szája ízével. Én azt nem akarom eltitkolni, hogy Magyarországon a legfontosabb a magyar emberek érdeke kell, hogy legyen. A nemzetközi cégeknek az érdeke csak ezután következik. Ez mégiscsak Magyarország. És mi a fölhatalmazást a kormányzással nem holmi vállalatoktól meg nemzetközi tőkeközpontoktól szoktuk kapni, hanem a magyar néptől. És ezért azokat kell szolgálnunk a munkákkal, akik megbíztak bennünket. Ezt így kell tenni Németországban is, meg Angliában is. Az angolok az angol emberek érdekét követik, a németek meg a németekét.

Tudtommal így is teszik.

Így is van. Szerintem tőlük mi még nagyon sokat fogunk tanulni a következő időszakban. És valóban föl szoktam emelni a hangomat, a Fidesz fölemeli a hangját a luxusprofit ellen. Magyarországon ma pestiesen szólva ott vesznek le bennünket, ahol nem szégyellnek. Olyan luxusprofitokat fizettetnek meg velünk, amelyekért semmilyen ellenszolgáltatást nem kapunk. Én a tisztességes verseny és a tisztességes profit mellett vagyok. De azt nem támogatom, hogy a saját hazánkban baleknak nézzenek bennünket. Tehát azt nem lehet azért csinálni, hogy Magyarországon harmadát-negyedét keressük annak, mint a nyugatiak, és mégis mi fizetjük a legtöbbet vagy az egyik legtöbbet, mondjuk a villamos energiáért vagy a gázért. De a telekommunikációban is bizonyos legfontosabb hívásfajták közül jó néhány esetében luxusprofit van. Vagy nézzék meg az autópálya-matricákat. Vagy nézzék meg egyszerűen azt a jelenséget, hogy az emberek, ha tehetik, kimennek Bécsbe, Ausztriába vásárolni. Ruhát, cipőt, időnként kávét, gépkocsit. Milyen gazdaság az, ahol a nagy nehezen megkeresett kevés jövedelmüket az emberek a náluk jóval gazdagabb országokban akarják elkölteni, amikor nem luxuscikkeket, hanem a mindennapi élethez szükséges termékeket akarnak megvásárolni. Ez egy rossz gazdaság. El vannak hibázva az alapjai. Ezen igazítani kell. Ez lehet, hogy nem tetszik néhány elemzőnek vagy néhány neoliberális közgazdásznak, de higgyék el, a magyaroknak se tetszik. És számomra az a fontos, hogy a magyarok mit mondanak. Ezen az állapoton változtatnunk kell, akkor is, ha ezzel nem nyerjük el a külföld minden egyes nagy cégének a tetszését. Én azonban nem szoktam aggódni emiatt, mert amikor kormányt alakítottunk 1998-ban, akkor megtaláltuk a hangot. Egyszerre a magyar vállalkozókkal és a külföldi befektetőkkel. Menni fog ez most is, nem kell nekik megijedni. Vegyék tudomásul, hogy Magyarország egy nyugati ország. Pontosan olyan kormánya lesz, mint az angoloknak meg a franciáknak. A francia és az angol érdekeket fogják szolgálni az ottani kormányok, és a magyar kormányok is a magyar érdekeket szolgálják majd. Ez nem nacionalizmus. Ezért nevezem én a programunkat patrióta gazdaságpolitikának.

radio.hu - fideszfrakcio.hu