fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Választást mihamarabb!
2006. január 26., 14:46
Az ország helyzete azt követeli, hogy mihamarabb álljon fel a következő kormány, és hozza meg az elkerülhetetlen, főként az államháztartást érintő döntéseket - nyilatkozta Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasznak.

Tavaly novemberben kilátásba helyezte, hogy a választások időpontjának kiválasztásánál politikai és gazdasági érdekeket is figyelembe vesz. Végül milyen politikai szempontokat mérlegelt?

Elsősorban a kampány hosszát és durvuló hangnemét. Bármilyen fontos is egy demokráciában a választási hadjárat, fél évnél több nem kívánatos belőle.

Ezt úgy kell értékelni, hogy belátta: újévi intelmei ellenére a pártok nem civilizált módon kampányolnak?

Beszédem után sokan legyintettek, mondván, a politikusok úgysem fogják megszívlelni az intelmeket. Ez félreértés, hiszen nem vagyok naiv: a pártok kampánya ősz óta tart, s a gépezeten keveset tudnak változtatni. Mondandóm nem is nekik, hanem a választóknak szólt. A kampány hangvétele végső soron rajtuk múlik, amennyiben a pártok az ő feltételezett reakcióikra építették fel a módszereket. És ha a polgár nem vevő a gyalázkodásra, hanem pontos elszámolást és hihető programot követel, az hatással lesz a politikára is. Ha nem most, hát legközelebb. Nekem hosszú távú céljaim vannak: a négy év múlva esedékes választások is elnöki megbízatásom idejére esnek, és addigra talán közelebb jutunk a kívánt állapothoz.

De mit lehet tenni akkor, ha a politikusok továbbra is úgy látják, hogy szavazást a feltételezett választói igényeknek megfelelve lehet nyerni?

Nem egy kritikusom lényegében azt mondta: a választást a műveletlen, véleménnyel nem rendelkező médiafogyasztók döntik el, őket kell megnyerni. Nem értek egyet azzal, hogy a választókra így kell tekinteni. Nyilván vannak példák, amelyek azt mutatják, hogy a rágalmazás és gyalázkodás megteszi a hatását. De miért kellene ennek így maradnia? Vajon nem gondolja-e meg magát a színész, ha az ócska poénra nem a közönség hálás röhögése, hanem fagyos hallgatás lesz a válasz? Ha egyre többen nem ütik össze ütemesen a tenyerüket, ha felhangzik a jól ismert sláger? Nem hiszem, hogy illúziókat kergetek, mert nap mint nap tapasztalom, az emberek mennyire nem kedvelik ezt a hangvételt.

Az időponttal kapcsolatban többen jogi aggályokat emlegetnek: ha meg kellene ismételni az első fordulót, az húsvétra, vagyis választási tilalom alatt álló napra esne. Igazuk van?

Ha az úgynevezett tiltott napokat minden olyan alkalomra vonatkoztatnánk, amikor legalább egy szavazókörben előfordulhat szavazás, akkor egyik áprilisi vagy májusi vasárnapra sem lehetne kitűzni a választást. A jogorvoslat folytán esetleg megismételtetett voksolást ugyanis a forduló után egy héttel kell tartani; ezenkívül az első fordulóban a törvény a külképviseleteken egy héttel korábbi szavazást ír elő. Így elvileg öt egymást követő vasárnap mindegyike szavazási nap lehet, márpedig 2006-ban ezek közül legalább egy biztosan tiltott napra esik. A szabályok keletkezéstörténetét és a jogalkotói szándékot figyelembe véve azon értelmezés mellett döntöttem, hogy a jogalkotó biztosan nem akarta kizárni a vasárnapi szavazás lehetőségét. Ezért az volt a kérdés, hogy a tilalmi szabály az esetleges ismétlés miatti pótnapokra, illetve a külföldön tartózkodók szavazásának időpontjára is vonatkozik-e. Az utóbbira pedig mindenképpen, hiszen a hét nappal korábbi külföldi szavazás az első forduló része, amelyet tehát meg kell tartani, s a szavazatok az első forduló eredményeibe számítanak be. E jogi meggondolások alapján tűztem ki a választásokat.

Dávid Ibolya ezzel szemben összejátszást sejtet ön és Orbán Viktor között, azt sugallva, hogy az időpontot a Fidesz elnökének kérésére jelölte meg. Mit gondol erről?

Szomorú lenne, ha döntésemet az határozná meg, hogy rosszindulatú föltételezéseket cáfoljak.

Az időpont kiválasztásánál milyen gazdasági szempontokat mérlegelt?

Az ország helyzete azt követeli, hogy mihamarabb alakuljon meg az új Országgyűlés, álljon fel a következő kormány, és hozza meg az elkerülhetetlen gazdasági, főleg az államháztartást érintő intézkedéseket. Az a tény, hogy az Európai Unió szeptemberig adott haladékot az euró bevezetéséhez szükséges konvergenciaprogram újrafogalmazására, csak erősítette ezt az elhatározásomat.

Az interjú egészében a Heti Válasz 2006. január 26-i számában 15-17. oldalon olvasható.

fideszfrakcio.hu