Körmendi Lajos írása, Szabad Föld, 2002.10.11

- Nagy szeretettel fordul a világ felé.

- Valóban erre törekszem. Az ember nem olyannak születik, mint amilyenné válik, mire életének nagy része elmúlik. De addig nagyon sok küzdelmet kell átélni, és sok szenvedés van mögötte. Az ember gyerekkorában, sőt még pályája kezdetén is ismeri, milyen az irigység, a hiúság, az önzés. Vannak meggondolatlan döntéseink, fájdalmat okozunk embertársainknak akkor is, ha nem akarunk, de ezekből lehet tanulni. Az a hiba, ami nem teszi tönkre végképp a személyiséget, és az a szenvedés, amit kibír, fejleszti az embert. Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma. De nem mindegy, hogy mekkora az a teher. Én az életemben kaptam terhet eleget, valóban nőttem alatta. Isten megadta azt a kegyelmet, hogy ha havat adott, akkor adott hozzá lapátot is. A havat nem kerülhetjük el, de mindenkinek azt kívánom, hogy adjon Isten hozzá lapátot, amivel megtisztíthatjuk a házunk táját. Az általam képviselt értékek menet közben formálódtak bennem. Saját tapasztalataim, butaságaim, hibáim, okulásaim után jutottam arra, hogy ezt az életet sokféleképpen le lehet élni, de érdemesen csak úgy, ha az ember túlcsorduló szeretettel fordul a világ felé.

- Az olvasók azt is megérzik, hogy szolidáris a szenvedőkkel, a nehezen élőkkel.

- Szinte csak velük vagyok szolidáris. Ez már-már hibám. Időnként nem ismerem fel a jót a gazdagok, a nagyon szerencsések világában. Ha valamire való a művészet és az irodalom, akkor egyrészt arra, hogy a megismerésben közelebb vigye az embereket ahhoz, hogy tudatosan éljék le ezt a nagyon rövid kis életet. Hogy valahogy közel kerüljenek ahhoz az igazsághoz, amit én isteni igazságnak nevezek. Másrészt viszont az irodalom azoknak adjon valami mankót, akik nehezen teszik meg az első, botladozó lépéseket. Nagyon sok szenvedés van a világban, nagyon sok keserűség halmozódott fel, sok ember érzi céltalannak az életét, van anyagi nyomorúság is, hiába mondják, hogy nincs. A magukra hagyottak azok, akiknek mérhetetlen szükségük volna olyan könyvre, amiből ha elolvasnak egy keveset, úgy érzik, hogy másnap könnyebb lesz fölkelni. Beszélnek megélhetési bűnözésről, újabban megélhetési politikusokról is. Egyetlen dolog lenne fontos: hogy megélhetési olvasók legyenek. Olyan olvasók kellenének, akik úgy érzik, nem tudnak úgy élni, hogyha nem olvasnak. Ezekre az emberekre vágyik igazán az író. És ha nincsenek is olyan sokan, azért van egy nagyon szilárd réteg ezen a kis Magyarországon, amely olvas, és igenis várja azt a könyvet, amely szól hozzá.

- Sok könyv szól hozzá?

- Mint minden művészet, az irodalom is vegyes. De amikor erdőt telepítünk, akkor vállalni kell azt is, hogy a nagy fák mellett aljnövényzet is lesz. Nem tudjuk előre, melyik fog igazán magasra nőni. A bokrocskákat sem szabad kiirtani, még a gazhoz is kíméletes néha az ember. Nem vagyok sznob, azt is megértem, hogy a fáradt ember lektűrt olvas vagy ponyvát. Csak nehogy azt gondolja, hogy ezzel értéket kap. Jobb, ha tudja, hogy most éppen egy gazban gyönyörködik. Szabad megtennie. De legyen meg az igénye, hogy árnyat a tölgyfa alatt keres, a rózsa illatát pedig a valódi rózsán keresi.

- A szenvedés önt sem kerülte el.

- Tulajdonképpen ebben a tekintetben is szerencsés vagyok. Nem voltam beteges, és most, egy beavatkozás után is elég gyorsan megújultam. De nem csupán fizikai szenvedés van, hanem lelki és szellemi szenvedés is. Ez alkati kérdés. Nagyon tudok lelkileg szenvedni. Egy rossz szó elég, hogy elgondolkodjak rajta, és a lelkem mélyéig megrendüljek. Ezt úgy lehet kibírni, hogy az ember a többi szenvedőre gondol: az ő szenvedésénél még irtózatosabb szenvedést kell kibírniuk másoknak. Mondja azt, hogy felajánlom ezt a szenvedést azért, hogy valahol a világnak egy távoli pontján egy könnycsepp ne gördüljön le. És lehet, hogy ez igaz. Van mintám is erre. Én valóban hiszek abban a krisztusi lényben, aki kétezer évvel ezelőtt vállalta az emberiségnek a sorsát, és tudom, hogy minden szenvedés, ami megérint, kismiska ahhoz képest, amit az ő szenvedése jelentett. Nem vágyom a szenvedést, nem idézem magamra aszkézissel, ez nem a mai ember útja. De ha van, akkor tisztességgel próbálom elviselni és felajánlani. Arról nem szólva, hogy a világban minden nagyság szenvedés árán született. Abból még nem született igazán nagy valami, hogy valaki euforisztikusan kacarászik a verandán. Nagyon kellemes lehet, de sajnos, nem mozdítja meg az emberben lévő erőket.

- Körülbelül huszonötféle tisztsége van, de nyilvános politikai szereplést most vállalt először.

- A sajtószabadságért összegyűlt emberek előtt beszéltem. Ezt sem politikai szereplésként fogtam fel, hanem azt gondoltam, hogy az elégedetlenségnek, a dolgok menetének kell egy olyan alaphangot adni, ami megemeli az eseményt. Igyekeztem olyan beszédet mondani, amely világosan megmutatja, hogy milyen értékrendben gondolkodom, de egyetlen olyan szót sem találhatott benne senki, amely bárkit sértett volna.