Az mondja a fiam - na ez az a nyitány, amitől kiver a veríték, mert a zsurnaliszta egyrészt ne kavarja már bele a politikába a családi életét, másrészt meg úgysem az újságíró csemetéje mondta például, hogy "Apu, én aztat szejetném, ha nem a Gyujcsány nyejne!", hanem maga a sajtómunkás áll a mélyenszántó gondolat mögött, csak talán hidegfront volt, esetleg meleg, mindenesetre semmi használható nem jutott eszébe a drámai sebességgel közelgő lapzárta ellenére, vagy tán épp azért.

Ennek örömére most én is előszedek egy családi történetet, de ígérem, hogy ebben senki nem fog megszólalni, már csak azért sem, mert a szereplőknek kizárólag nyomdafestéket nem tűrő szövegei lennének.

Tehát van nekünk egy lakásocskánk, két szobás, lakótelepi. És van hozzá szériafelszerelésként jó adag jelzáloghitel is, ahogy illik. Na most ettől akartunk megszabadulni, mármint a banki kötelezettségtől, mert mégis csak jobb érzés, ha az ember teljesen a sajátjában ücsörög, és egy esetleges hurrikánt követően a biztosító nem a pénzintézetnek fizeti az elfújt tető után járó kártérítést. És mivel a szociálisan érzékeny baloldali kormány az egekbe emelte a szociálpolitikai kedvezmény összegét, most, hogy háromfősre bővült a famíliánk, esély mutatkozott a független életre. Hogy már csak az autó meg a mobiltelefon és valami ősrégi személyi kölcsön törlesztését kelljen havonta fizetgetni. Plusz rezsi.

Kilencszázezer forintra számítottunk, ennyi hibádzott éppen az előtörlesztéshez, hát már előre dörzsöltük a tenyerünket. Aztán jött a hidegzuhany, mert hogy kiderült: 2003-ban a jóléti állam megteremtésének tetőfokán jogszabályt módosított a jóléti kormány, ami súlyos százezrekben mérhető részünkről. Tudniillik már nem a gyermek születésének ideje, hanem a szocpollal megtámogatni kívánt ingatlan vásárlásának dátuma számít. Nálunk ez 2001, amikor az egy gyerkőc után adható szocpol összege még csak 200 ezer forint volt. Magyarán a módosítás eredményeként 700 ezer forint ugrott a virtuális családi kasszánkból, és ez bizony magával rántotta a bankmentes jövőképünket is. Sőt, oda jutottunk végül, hogy ezt az összeget föl sem vesszük, mert hátha egyszer az életben még összejön egy új lakásra való, ugyanis luxorozunk és lottózunk, mindenféle megálmodott számokkal, nagyrészt sikertelenül. Habár egyszer kétezerkilencszáz forintot nyertünk, na az egy tanulságos sztori, de nem kalandozom el, a lényeg, hogy amikor fölvettem az összeget, akkor a szerencsejátékos hölgy lelkesen kijelentette: micsoda szép nyeremény, amiből azt a következtetést vontam le, hogy a százmilliós meg milliárdos mézesmadzagok dacára a többség minimum olyan szerencsétlen, mint mi.

Lényeg a lényeg: át van húzva a számításunk kormányzatilag, persze nem lepődtünk meg, hiszen se a totális elesettségben leledzőkhöz, sem a miniszterelnök és a gazdasági miniszter által fémjelzett top elithez nem tartozunk, így igazándiból semmi jóra nem számíthatunk a szocialista-liberális országvezetéstől. Abban azért bízunk, hogy más, frissiben gyermekáldott családok is szembesültek a jóléti szocpol intézkedéssel, és április 9-én ők is a kifizetetlen lakásukból indulnak a területileg illetékes szavazóhelységbe választójogukat gyakorolni.

Dévényi István, hetivalasz.hu, 2006. január 19.