Mióta Veres János becserélt pénzügyminiszter, a nyírbátori Új Barázda téesz volt főkönyvelője televíziós vitára hívta ki Orbán Viktort, a villámkarriert befutott tárcavezető a maradék szakmai komolyságát is elveszítette. A vitát - viszonylag csekély médiavisszhanggal - azóta annak rendje és módja szerint lefolytatta Veressel a köztévében Varga Mihály volt és leendő pénzügyminiszter, s az eredményt Veres nem igazán teheti ki az ablakba. Az ember azonban nem a pénzügyi vitát őrzi meg az emlékezetében, hanem az aránytévesztő arcátlanságot: azt, hogy Veres - aki Medgyessy Péter szociálliberális megpuccsolását követően elvtársai körében legalább negyedórára miniszterelnök-jelöltként is szóba került - lélekben egyenrangúnak gondolja magát Orbánnal. Más esetben a kormányoldali sajtó azonnal felszisszen: Andrassew Iván a Népszavában még Sólyom Lászlónak is nehezményezte, hogy a nem sajtónyilvános egyeztetések műfajában Orbán mellett Gyurcsány Ferencet látta vendégül a Sándor-palotában, nem pedig Hiller Istvánt. Mert Andrassew szerint Orbán pártelnökként Hillerrel van partiban (tán még vele kellene tévévitáznia is), Gyurcsánnyal meg értelemszerűen senki nem vitaképes, mert az ellenzék padsoraiban az alkotmány szeszélye folytán pillanatnyilag egyetlen aktív miniszterelnök sincs. Ha viszont Veres bármely részkérdésben megvalósult médiavitára hívhatná ki Orbánt, legközelebb esetleg Batiz András, Nyakó szóvivő vagy maga Andrassew állhatna elő hasonló igénnyel.

Veres János azonban nem csupán orbitális szereptévesztése folytán kerülhet az érdeklődés homlokterébe, hanem két emlékezetes közelmúltbeli nyilatkozata révén is. Egyrészt a nemzetközi hitelminősítő intézetek általi országleminősítéseket igyekezett az ellenzék nyakába varrni, feltételezve, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézeteknek fogalmuk sincs, hogy Magyarországon a kormány kormányoz, az ellenzék pedig ellenzékben van, így az elégtelen kormányzásért mégiscsak a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat felelős. De ha hihetnénk Veresnek, s a nemzetközi hitelminősítő intézetek tényleg kizárólag azt lesnék, hogy mit mond Orbán Viktor, az azt jelentené, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek már eldöntötték, hogy áprilisban Orbán fog nyerni. S miért fog szerintük tavasszal Orbán nyerni? Azért, mert Gyurcsány rosszul kormányoz - lám, az ő ámokfutó országlása alatt le kellett minősíteni a gondjaira bízott országot. Veres tehát, aki a szakmai tisztességet zárójelbe téve Orbánon akart ütni - lényegében Orbánnak kampányolt. Ez azonban túl bonyolultnak tetszik ahhoz, hogy a politológiában nem annyira jártas jónép értse: aki a politikából a nyilatkozatok tartalma helyett csupán a politikai gesztusokat érzékeli, az csupán azt látja, hogy Veres szemtől szembe, "bátran" nekirontott Orbánnak, aki "gyáván" megfutamodott előle.

Veres János másik ilyen verbális agressziója közvetlenül a szakmai ellenlábas Varga Mihályt vette célba, felemlegetve azt a régi Varga-kijelentést, miszerint a választási program és a kormányprogram más műfaj. Aki valamelyest ismeri a többpárti demokrácia természetrajzát, az tisztában van vele, hogy Varga gazdaságpolitikai evidenciát fogalmazott meg: a választási program az ígéretlicit-kényszer miatt egy kicsit mindig költészet, a kormányprogram viszont szigorúan pénzköltés. Nem létezik olyan kormány, amely a választási ígéreteit száz százalékban teljesíteni tudta volna. A piaci szférában ezt úgy fogalmazzák meg: a célok biztos teljesüléséhez feszített célokat kell megfogalmazni; azaz a kétméteres magasság átviteléhez legalább kettőhúszra kell tenni a lécet. A választás demokratikus szabadsága azonban azt is jelenti, hogy a választópolgárnak szabadságában áll összevetni például a hetven- meg a negyvenszázalékos teljesülési rátát. Akárki akármit mond, ideális esetben - ahol nem a jellemgyilkolás kerül a fókuszba - ez a nemes, teljesítményelvű versengés a választási kampány lényege.

Veres képmutató vádja Vargának és az ellenzéknek a jövő idejű ígéreteit próbálta elhitelteleníteni (elvégre az ellenzéknek nincs más eszköze, mint a jövőről megfogalmazni alternatívákat). Van azonban e szónoki fogásnak egy másik - a kormányzatra nézve nagyságrendekkel súlyosabb - következménye. Ha Veres politikai etalonként azt állítja, hogy a választási programnak száz százalékban meg kell egyeznie a kormányprogrammal (ez különösen koalíciós kormányzás esetén abszurd követelmény, hiszen két ugyanolyan programú párt miért lépne koalícióra), illetve a kormányprogramnak száz százalékban meg kell egyeznie a megvalósult kormányzati teljesítménnyel, akkor az MSZP-SZDSZ-kormánykoalíción minden egyes választási és programígéretét számon lehet és kell kérni. Veres sem hivatkozhat tehát arra, hogy ő László Csabáért meg Draskovics Tiborért nem vállal felelősséget: épp elég baj az az országnak, hogy a pénzügyminiszteri pozíció épp annyira inflálódott egy ciklus alatt, mint a kultusztárca Görgey- Hiller-Bozóki triumvirátusa. Köszönet illeti Veres Jánost, hogy tisztázta: Gyurcsány nemcsak Gyurcsányért felel, hanem a lecserélt Medgyessyért is; s a koalíciós társ SZDSZ sem moshatja kezeit, nem viselkedhet hűvös kívülállóként, mintha az egész négyéves kormányzati deficitet egyes-egyedül az MSZP hozta volna össze a négy liberális tárca nélkül. Vissza kell utasítani azt a típusú demagógiát is, hogy "vessük inkább tekintetünket a biztató jövőre", meg hogy "ne révedjünk vissza a múltba": az a helyzet, hogy a mostani ellenzék, a leendő kormányoldal kormányzati sikerességét, ígéreteinek teljesülését 2010-ben, az ő ciklusa végén ildomos lemérni (riogatásnak helye nincs), a mostani kormányzat sikerességét pedig itt és most, 2006-ban. Magyarán: Medgyessyt, Gyurcsányt meg a szabad demokratákat a 2002-es ígéretek és a 2006-os valóság komótos összevetésével lehet objektíven mérlegre tenni: könnyűnek találtatnak-e. A számok és a tettek magukért beszélnek - a "dumakormány" verbális figyelemelterelő bravúrjai e szempontból érdektelenek. S e "dumába" sorolandó az úgynevezett "száz lépés programja" is, hiszen a becserélt miniszterelnök önigazoló PR-akciója nem tartozhat e számvetésbe, mivel Gyurcsányt nem a választók emelték a hatalomba. Bázisnak csupán az MSZP és az SZDSZ 2002-es kampányígéretei és a Medgyessy-kormány 2002-es programja tekinthetők.

Korábban - a kormányzat Elszámolás 2006 fantázianevű kommunikációs akciójára reagálva - egy vezércikkben már felvetettem, hogy a temérdek mellébeszélés helyett inkább a "tartozik és követel" rubrikáit kellene kitölteni. Ezt vállalták - ehhez képest ezt teljesítették. Remek ötlet ez az elszámolás: számoljanak el úgy, miként Veres János tette annak idején főkönyvelőként a nyírbátori Új Barázda téeszben. A Magyar Nemzet úgy döntött, hogy félretéve szimpátiáit, segít a Gyurcsány-kormánynak e közérdekű tételes elszámoltatásban. Szerdától kezdve, a választásokig tartó hetekben útjára indítjuk az Ígéretek és valóság című sorozatunkat, amelyben területenként, minisztériumok szerint - a fontosabb tárcák esetében több folytatásban - vetjük össze a négy évvel korábbi balliberális álmokat és a mai rideg valóságot.

Hálát, köszönetet nem várunk a kormányzattól: természetesnek vesszük, hogy a közös ország érdekében végezzük a munkánkat...

Csontos János Magyar Nemzet


fideszfrakcio.hu