Volt egyszer egy munkanélküliségi ráta. Ez egy nagyon szomorú, ugyanakkor viszonylag egyszerű és közérthető adat volt, amely azt hivatott mutatni, hogy az országban hányan töltik kényszerszabadságukat a túljóléti Kádár-rendszer álvívmányának, a teljes körű foglalkoztatásnak a megszűntével. Nem nagyon szerettük ezt a számot, mert mögé képzeltük a sok szerencsétlent, aki csak teng-leng a világban, azzal a gondolattal eltelve, hogy rá már senkinek sincs szüksége. Vacak egy érzés. No meg az se dobja föl túlságosan az állástalan embert, ha odahaza feleség és gyerekek várják, hogy végre el lehessen menni bevásárolni, csak úgy.
Egyszóval a munkanélküliségi ráta az élet kevésbé napfényes oldalának mutatószáma. Volt. Mert hogy már ez sem a régi, legalább is a Magyar Köztársaság kormánya szerint, amely szóban ugyan jelentős sikereket ért el a munkanélküliség felszámolásában, írásban viszont valamiért nem akar dicsekedni az eredményekkel. Szerénységről persze szó sincs - hiszen Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök és Kóka János a gazdasági kabinetvezető -,hanem Batiz András kormányszóvivő kormányszavaival élve: "A kormány az árnyalt adatok nyilvánosságra hozatalának híve."
Ebben az árnyalós szellemiségben született az államtitkári levél, amely a következőre szólítja föl a munkaügyi központok vezetőit: "Egyáltalán nem javasoljuk a regisztrált munkanélküliségi ráta közlését, mert az adat módszertanilag aggályos, nehezen értelmezhető, összehasonlításra alkalmatlan, ezért félrevezető."
Ha tehát valamelyik megye munkaügyekben illetékes hivatalánál hó végén összeadják, hogy hány darab állástalan fordult meg náluk az elmúlt négy héten, az módszertanilag aggályos, nehezen értelmezhető, összehasonlításra alkalmatlan, ezért félrevezető. Magyarán nem elég árnyalt, mert hogy Batiz András szerint a Központi Statisztikai Hivatal más módszerrel számol, mint a munkaügyi hivatalok, és ha nem ismerjük, hogy egy-egy megyében hány regisztrált álláskereső van, az országos adatok hitelessége is nehezen ellenőrizhető.
Batiz András a levél szükségességét azzal is magyarázta, hogy ha valaki elveszíti a munkáját, és épp megszólítják a KSH kérdezőbiztosai, akkor munkanélkülinek fog számítani, holott lehet, hogy másnap új munkahelyre lel, és be sem jelentkezik a munkaügyi központban.
Hogy a véletlenek ilyetén rendkívüli egybeesése egy macskakakival sem torzítja az országos adatokat, az nagyrészt mellékes. És nem is kell ezt az egészet érteni, mert nem azért lett elmondva. A szóvivő menti a menthetetlent, ez a dolga, csak hát a lakosság köreiben a végén még mindenféle huncut gondolatokat szülhet a szaktárca azon kitétele, hogy a megyei központoknak előbb meg kell várniuk a KSH adatait, és csak aztán közölni a sajátjaikat. Hogy miért? A fene tudja, bizonyára nem kozmetikázásra való bujtogatás van a háttérben, csupán így árnyalódnak az adatok. Aztán, ha megfelelő hatásfokú az árnyalás, akkor a gyengébbek is érteni fogják, hogy a kormány milyen soha nem látott hatékonysággal lép föl a munkanélküliség ellen.
De, hogy azért tovább bonyolódjon a helyzet, Batiz András még azt is közölte, hogy a szocialista-liberális kabinet munkaügyi tetteinek eredményességét jól mutatja, miszerint az elmúlt négy évben nyolcvanezerrel nőtt azok száma, akik állást szeretnének találni. A kormányszóvivői tájékoztatón résztvevő újságírók szemében ennek hallatán némi tanácstalanság tükröződhetett, mert Batiz András mindezt azzal tetézte: "Az emberekben manapság nagyobb a remény arra, hogy munkát találnak, mint 2002-ben volt." Ez pedig valami egészen új mutató, a munkanélküliségtől szenvedő választópolgárok reményének statisztikai akármije, amely aztán tényleg árnyalja a képet, és érhetővé, értelmezhetővé teszi a tényeket. Meg szórakozatóvá is.

Dévényi István, hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu