fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kasza József a kisebb magyar pártokat bírálta az óbecsei választási kudarcért
2006. február 10., 16:08
Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke keményen bírált pénteken két kisebb vajdasági magyar pártot, amiért megakadályozták, hogy a VMSZ színeiben magyar polgármestere legyen a Tisza menti Óbecsének.

Szabadkai sajtótájékoztatóján a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője arról beszélt, hogy a vasárnapi óbecsei rendkívüli polgármester-választás nagyon jó "gyakorlótér" volt a VMSZ számára, hogy ismét felmérje erejét a térségben. Emlékeztetett arra, hogy a másfél évvel ezelőtti önkormányzati választás kudarca után a VMSZ felszámolta saját óbecsei szervezetét, újat épített ki. Ehhez képest a párt teljesen elégedett lehet a választási eredménnyel, de bizonyosan elégedettebb lett volna, ha jelöltje, Knézi Péter bejut a második fordulóba. Kasza szerint azonban nem a VMSZ miatt maradt el a siker.
A választás első fordulójában az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) és a mérsékelten nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) jelöltje jutott tovább. A harmadiknak, Knézinek egy százaléknyi szavazat hiányzott. A 48 százalékban magyarok lakta városban a tíz jelölt közül, Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke az utolsó előtti, Friss László, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) jelöltje pedig az utolsó lett.
Kasza rámutatott arra, hogy Óbecse hagyományosan a VMDK erősségének számít, ennek ellenére, a VMSZ jelöltje ötször több szavazatot szerzett Páll Sándornál, és tízszer többet a VMDP jelöltjénél. A szavazatokból látszik, hogy csak a VMSZ jelöltje tudott volna szembeszállni a nacionalista tömb jelöltjeivel, és a jövőre nézve ezen el kell gondolkodniuk a demokrata tömbből való szövetségeseknek. A VMDP és a VMDK viszont szerinte teljesítette "partnerük", az SRS feladatát, elvonva a szavazatokat az egyetlen esélyes magyar jelölttől.
A három magyar párt között szóba jött a közös jelölt állítása, de Kasza szerint a VMSZ semmivel se tudta volna megmagyarázni választóinak azt, hogy támogatja Páll Sándort, akinek pártja az óbecsei önkormányzatban koalícióra lépett a szélsőjobboldali SRS-el, amely anno szendvicset kínált "útravalóul" a magyaroknak, és rozsdás kanalat a nőknek az abortuszhoz, illetve amely mindmáig nem mondott le Nagy-Szerbia megteremtéséről.
Kasza az MTI-nek nyilatkozva továbbra is fenntartotta nem kis feltűnést keltett korábbi nyilatkozatát, amelyben nemzetárulást emlegetett az óbecsei választással kapcsolatosan. A pártelnök szerint egyértelműen nemzetárulás az, hogy a VMDK és a VMDP elvéve a szavazatokat a VMSZ jelöltjétől, megakadályozta azt, hogy magyar polgármestere legyen Óbecsének.
Kasza József kitért arra is, hogy a VMDP mindenáron szorgalmazza a magyar pártok közös autonómiakoncepciójának kidolgozását. Leszögezte, hogy a vajdasági magyaroknak van autonómiamodelljük, amelyet a VMSZ évről évre továbbépít. Az autonómia nem "fix kategória", hozzá kell illeszteni az adott körülményekhez és a politikai környezethez.
"A VMSZ együttműködne azokkal, akik készek harcolni az autonómia megvalósításáért, de a VMPD és a VMDK harca kizárólag a VMSZ és Kasza József megdöntésére hegyeződik ki" - szögezte le a pártelnök. Megemlítette, hogy pártja már felvette a kapcsolatot azon európai térségek - Dél-Tirol, Katalónia, Skandinávia stb. - kisebbségeinek a képviselőivel, akik már kiharcolták autonómiájukat, és pozitív eredményeket tudtak felmutatni ilyen téren.

MTI - fideszfrakcio.hu