Ez a felmérés felvet egy kérdést (A világ 30 országában 30 ezer ember megkérdezésével készült felméréséből kiderül: a világ legboldogtalanabb nemzete a magyar. A GfK kutatása szerint a legboldogabbnak az ausztrálok vallják magukat, utánuk következnek az amerikaiak - fideszfrakcio.hu szerk.). Az igényeink túl nagyok, vagy a lehetőségeink kicsik?
Magyarország lakossága igen nehezen vette tudomásul, hogy a negyven éves, szovjet típusú gazdaság átalakítása sok időt vesz igénybe. Már kilencvenben depressziós tüneteket okozott egyeseknél, hogy régi autójukat nem tudták szinte azonnal "fényes" járműre cserélni. Erőnkön felül költöttünk luxuscikkek vásárlására, a lakásunk pedig zabálja az energiát. Sajnos ez igaz az állami intézményekre, talán még inkább, mint a lakosságra. Iskolák, óvodák, hivatalok rossz hőszigetelése miatt "dől" az energia az utcára, közben nagyjaink és kevésbé nagyjaink luxusautókat vásároltatnak közpénzből, ingyen mobiloznak, 13-14-15-16 hónapot fizettetnek ki maguknak, és általában "jó munkájuk" is elismerésre kerül, évente néhány millió forint jutalom formájában.
Fagyigépek, szobabiciklik, luxus kutyakenelek (kérdés, mit látnak a luxusból a kutyák, és mit a beszerzők), és matyó babák jelennek meg munkásságuk mérföldköveiként. Természetesen szigorúbban figyelnek saját munkaidejükre, mint a legvadabb szakszervezet, és nem hajlandók egy percet sem dolgozni "ingyen". Ezt látva az ember természetesen rossz kedvű, mert saját nyomorával, az adósságaival, és havi rezsijével küzdve látja minimálisnak az esélyét arra, hogy egyszer számára is nyolc óra munka elég legyen a megélhetéshez, egy európai életvitel eléréséhez.
Voltunk mi boldogok zsíroskenyeret majszolva, de akkor nem láttuk az ikrával töltött lazacot fanyalogva zabáló "urak" dőzsölését, és a vasárnapi rántott szelet volt a kulináris örömök netovábbja. Mostanság viszont a "kinyílt világ" mindenki számára láthatóvá tette az "új magyar arisztokrácia" életét, ami mint brazil szappanopera jelenik meg a "független" médiák képernyőjén, és a szintén "semleges" lapok hasábjain, mint szórakoztató érdekesség. Mi pedig viszonyítunk, és ettől igen rossz kedvünk támad. Sokan vagyunk, akik hisznek az egyenlőségben, és nem tartjuk elfogadhatónak a másod, illetve harmadrendű besorolást. A tapasztalat azonban más.
Törvény előtti egyenlőség, gyerekeink képesség szerinti lehetősége, és általában az állampolgári jogaink sorra szenvednek csorbát. Az emberek lakóhelye szabja meg a lehetőségeket, a gyerekekét még esetleg a szülők anyagi helyzete. Ki látott BAZ megyei, tartósan munkanélküli családból egyetemistát?
Országunk legfőbb ura pimaszul, úszómedencét vizionál falusi, drága fűtésű otthonunkba, és az építésekor is lyukas városi panelba, a magas gázszámlát csak így értelmezhetővé téve, mi pedig egész évben azért takarékoskodunk: hátha keményebb lesz a tél...
Mi van itt, non-stop álarcos bál? Farsang mindörökké?
Tán a halloween évekkel ezelőtt megmaradt, sufniban tárolt kellékei keltek életre?
A legendás film szocialista szellemvasútján utazunk?
Cáfolat! Mindenki cáfol, cáfol, és cáfol. Cáfolja a gázáremelést, a cégei körüli disznóságokat, a lezsírozott közbeszerzéseket, a közpénzek elherdálását, a macázást, a haverokat, rokonokat és mindent. Bátran, biztonságosan, igazságosan! Mi pedig hiszünk nekik, hiszen meséken nőttünk fel. Gőgös Gúnár, Micimackó, Kockás fülű nyúl, és Mekk Elek gyermekded történetei elevenednek fel körülöttünk - az egész mesevilág vezető pozícióban. A jó Benedek Elek forog a sírjában, de a Grimm fivérek gazdag fantáziája sem merte volna ezt a történetet a gyerekek elé tárni!
Volt egyszer egy ország, az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr. Ennek az országnak volt egy öreg királya, és annak három fia. Nem a legkisebb királyfi örökölte ám a színarany trónust, hanem az udvar bolondja. A királyfik pedig juhászok, lakatosok, és buszvezetők lányait vették feleségül, természetesen fele nyájat, fele műhelyt, és fele autóbuszvezetői állást szerezve a házassággal. A bolond pedig csak uralkodik, csak uralkodik.
Hogy miért vagyunk rossz kedvűek, miért csapkodjuk egyre sűrűbben az asztalt, és miért érezzük magunkat boldogtalannak? Ki tudja, pedig a mese megmondja, olyan "király"!

Üdv: Tibi