Maga az emberábrázolás kényes téma a monoteista vallások (zsidó, keresztény, iszlám) híveinek körében. Az ókori természetimádó vallásokat felváltó egyistenhit hirdetői rendre azzal kezdték tevékenységüket, hogy lerombolták vetélytársaik "bálványait", hirdetve az új isten igéjét: "ne csinálj magadnak faragott képet". A zsidó vallásban ma is tilos Jahve ábrázolása, amint azt Mózes II. könyve is rögzíti.
A keresztények számára évszázadokon át hasonló tabunak számított ember és isten ábrázolása. Csak Nagy Gergely pápa idején, a VII. században nyert polgárjogot Krisztus, Szűz Mária és a keresztény szentek, vértanúk képi megörökítése. Az egyházfő azzal érvelt, hogy pedagógiai szempontból éppen a festmények, mozaikok, szobrok a megfelelő eszközök a hit terjesztéséhez - tekintettel arra, hogy az egyszerű emberek túlnyomó többsége írástudatlan volt. Aquinói Szent Tamás azután ideológiai alapot szolgáltatott az ábrázolási tilalom feloldásához, amelynek nyomán páratlan képzőművészeti fellendülés indult meg Nyugaton (a VI-XV. századi festészet és mozaikalkotás motívumai között egyháztörténeti személyek, bibliai jelenetek dominálnak) - míg az iszlám változatlanul kitartott Allah és a próféta ábrázolásának tilalma mellett.
Érdekes, hogy a Korán nem tér ki erre. A muzulmánok szent könyve - amely Allah kinyilatkoztatásait tartalmazza - jelenleg ismert írásos formáját Uthman kalifa alatt, a VII. század közepén nyerte el. Ebben azonban egyetlen szó sem esik az ember vagy Allah ábrázolásának tilalmáról. Mi több, a síiták által mélyen tisztelt imámok (Ali, Hasszán, Husszein - mindhárman a próféta rokonai) képeit az európai katolikus körmenetekben látható szentképekhez hasonlóan hordozzák körbe, például az asúra ünnep idején rendezett felvonulásokon.
Maga a próféta ábrázolása önmagában tehát nem lett volna "casus belli" - a döntő bizonyára az volt, hogy a dán újságban megjelent rajzok zöme gúnyos felhanggal ábrázolta Mohamedet. Az efféle rajzok azt a régóta táplált érzést erősítették meg a muzulmánokban, hogy Európa kettős mércével mér: antiszemita rajzok, társadalmi kisebbségeket (fogyatékosok, melegek stb.) gúnyoló karikatúrák közlése szinte minden országban sajtópert vonna maga után. A muzulmánokat viszont - lásd Jyllands-Posten és követői - büntetlenül lehet sértegetni - vélhették joggal az iszlám hívei.
Az egyenlő elbánás hiánya miatt érzett sértettséghez járul két történelmi hátterű tényező. Az egyik az a növekvő frusztráció, amely a Nyugaton végbement műszaki-tudományos és gazdasági fejlődés mögötti, egyre jelentősebb lemaradásra vezethető vissza. Az ókor és a középkor iszlám tudósai, filozófusai, orvosai még a világ élvonalához tartoztak. A mórok kezén lévő Andalúziában (a reconquistáig, tehát a XV. században bekövetkezett spanyol visszahódításig) páratlan virágkorát élte a tudomány és a művészet. Az iszlám híveinek kiszorítása az európai kontinensről mintha jeladás lett volna a megmerevedésre, a bezárkózásra. Jó példa erre Ibn-Rúsd (Averroes) spanyol-arab filozófus: míg művei lelkes fogadtatásra találtak Európában, Arábiában máglyára vetették őket.
A XVI. századtól kezdve drámai ütemű fejlődés ment végbe Európában: reformáció, reneszánsz, felvilágosodás, ipari forradalom. Az iszlám erre nem tudott válaszolni: a vallás merev szabályai útját állták az életmód gyors megváltozásának. A civilizáció terén egyértelműen a Nyugat vette át a vezető szerepet. Az európai felvilágosodás a XVII. századtól kezdve megalapozta az ismeretek robbanásszerű növekedését, amely katonai téren is megmutatkozott. Napóleon egyiptomi hadjárata (1798) alkalmával szinte játszi könnyedséggel verte tönkre az arab seregeket. Ezzel kezdődött a muzulmánok számára a tehetetlenség máig tartó korszaka, amely egyfajta iszlám traumába torkollott. A muzulmánok úgy érzik, hogy a modern, ipari világ kizsákmányolja, de főként kirekeszti őket. Az arab országok fejlődését regisztráló ENSZ-index tanúsága szerint alig akad más régió a világon, amely a globalizáció korában hozzájuk hasonlóan leszakadt volna az élmezőnytől. (A helyzet még sokkal rosszabb lehetne, ha nem rendelkezne számos arab ország tetemes olajkinccsel.)
ld: Iszlám tudósok, mérnökök nevéhez a XV. század (a córdobai Kalifátus bukása) óta nem fűződik egyetlen említésre méltó találmány sem. A Maghrebtől Irakig a mindennapi élet műszaki és kényelmi eszközei - a telefontól a hűtőszekrényig, a dugaszoló aljzattól az egyszerű csavarhúzóig - a Nyugat "copyrightjára" emlékeztetik az orient lakosait. Még a dúsgazdag olajsejkségek is kénytelenek a technikát Nyugatról behozni: nyugati geológusok, mérnökök, technológusok, tankhajók és finomítók nélkül képtelenek volnának kiaknázni önnön természeti kincseiket. A kőolaj és földgáz eladásából származó bevételek nélkül az arab világ teljes gazdasági teljesítménye kevesebb, mint egy finn telefonkonszerné - írta nemrég Hans-Magnus Enzensberger német esszéíró.
A frusztráció másik tényezője Izrael. Az iszlám hívei csaknem hatvan év elteltével sem tudták megemészteni, hogy Palesztina területén létrejött a zsidó állam - ott, ahol a Római Birodalom bukása óta zömmel arab törzsek voltak az urak. Úgy érzik, hogy az európai belügynek tekintett II. világháború egyik legsötétebb fejezetéért, a zsidóság csaknem teljes kiirtásáért nekik kellett állniuk a számlát: az ő "ősi" földjükre telepítette az ENSZ Izraelt, a holokausztot túlélt zsidók újkori, független államát. (Az "ősi" föld fogalma persze viszonylagos, hiszen a diaszpóra, a szétszóratás előtt 1300 éven át éltek zsidók Palesztina területén. A helyükre csak a zsidók döntő katonai veresége, Titus római hadvezér hadjárata után nyomultak be más népek.)
Az arabok berzenkedve fogadták a Palesztinát zsidó és arab részre felosztó ENSZ-határozatot, ám háborús erőfeszítéseik mindhárom alkalommal (1948, 1956, 1967) kudarcba fúltak - Izrael pedig egyre nagyobb területeket hasított ki az ENSZ által a majdani palesztin államnak szánt földekből, fittyet hányva az ENSZ vonatkozó határozataira. A hatnapos háború során a zsidó állam megszállta, majd később bekebelezte Jeruzsálem arabok lakta keleti felét. Ezáltal idegen ellenőrzés alá került az iszlám (Mekka és Medina mögött) harmadik legfontosabb szent városa: al-Kudsz (ez Jeruzsálem arab neve), amelynek "felszabadítása", az erre való buzdítás nemcsak radikális iszlám hitszónokok prédikációiban kap helyet. Még a legmérsékeltebb palesztin sem tudja elképzelni, hogy majdani államuk fővárosa ne al-Kudsz legyen.
A frusztráció Izrael kapcsán is jelentős: a muzulmán világ - de főleg a palesztinok - nap mint nap szembesülnek egy fejlett, virágzó, erős zsidó állam képével. Eközben a palesztinok állama 58 évvel az ENSZ határozata után is csak álom. Az ennek valóra váltását 40 éven át ígérő Fatah súlyos vereséget szenvedett a januári parlamenti választásokon, amit elsősorban a korrupció, a szociális és gazdasági ígéretek be nem váltása okozott. (A palesztin főügyész vizsgálatai szerint a külföldről érkezett segélyekből az évek során legalább 700 millió dollár tűnt el kézen-közön.)
Érdekes megvizsgálni azt is, miért éppen január végén robbant ki a Mohamed-karikatúrák miatti elégedetlenség az iszlám országokban, holott a dán újság még tavaly szeptemberben közölte azokat. Egybehangzó beszámolók szerint a "lavinát" dániai iszlám elöljárók januárban tett kairói látogatása indította el. Vendéglátóiknál felpanaszolták a muzulmánok vallási érzületét sértő rajzokat. Illusztrációnak olyan karikatúrákat is magukkal vittek, amelyek meg sem jelentek a Jyllands-Posten hasábjain - viszont kellően durvák voltak ahhoz, hogy felháborítsanak minden igazhitűt.
Figyelemre méltó jelenség, hogy a karikatúrák miatti utcai demonstrációk azokban az országokban voltak a legzajosabbak és a legelvadultabbak, ahol egyébként pisszenni sem lehet a fennálló rezsim tudta és beleegyezése nélkül. Jemenben - amelynek kormánya évek óta küzd a fundamentalisták csoportjai és befolyása ellen - nem kevesebb, mint 80 ezer nő (!) vonult spontán Szanaa utcáira, hogy elítélje a próféta meggyalázását. Szíria fővárosában a "spontán" népharag kitörése nyomán lángra lobbant a dán nagykövetség. Egyiptomban - ahol Mubarak elnök évtizedek óta vaskézzel próbálja elfojtani a Muzulmán Testvériség mozgalmát - szintén számos demonstráció zajlott le. Megfigyelők élnek a gyanúperrel, hogy a "spontánnak" beállított megmozdulásokat voltaképpen a helyi kormányok szervezték, kifogva a szelet fundamentalista ellenzékük vitorláiból, egyúttal az iszlám hit és értékek éber őrzőjének a szerepébe bújva.
A nagy kérdés az, milyen hatással lesz a Mohamed-karikatúrák közlése a Nyugat-Európában élő, egyre növekvő létszámú muzulmán kisebbségekre. Vajon erősíteni fogja-e körükben az integrálódás vágyát, azt, hogy a maguk vallását és kultúráját megőrizve beilleszkedjenek a pluralista, demokratikus és liberális társadalmakba? Vagy pedig azok válnak hangadóvá körükben, akik elutasítják a fenti értékrendet, ópiumként szíva magukba egyes uszító hitszónokok prédikációit az európaiak, keresztények alsóbbrendűségéről, megölésük szükséges és üdvözítő voltáról, mint tette azt éveken át a "kölni kalifának" nevezett Metin Kaplan és Abu Hamza el-Maszri, a londoni iszlám közösség imámja. Kaplant még tavaly, el-Maszrit a múlt héten ítélték hosszú börtönbüntetésre. Arab forrás szerint tömeges táboruk vagy befolyásuk nekik még az iszlám országokban sincs. Az ottani muszlimok zöme őrültnek tartja őket és céljaikat (pl. "kalifátus" létrehozása).
A bírósági döntésekben európai megfigyelők talán az egyetlen hathatós eszközt látják ahhoz, hogy az öreg kontinensen élő muzulmán közösségek megszabaduljanak a minduntalan a "kultúrák harcát" megidéző hitszónokok káros befolyásától. Az efféle "hamis próféták" elleni keményebb fellépést szorgalmazza Ayaan Hirsi Ali szomáliai születésű holland parlamenti képviselő is. A Der Spiegelnek adott interjúban Hirsi Ali - aki a 2004 novemberében brutálisan meggyilkolt Theo van Gogh filmrendezővel készítette el az Alávetés című, a muzulmán nők kiszolgáltatottságát és gyötrését pellengérre állító filmet - a született európai értelmiségieknél is hangosabban kéri számon a civilizáció értékeinek a védelmét.
"Uszító hitszónokok nap mint nap tartanak gyűlölettől fröcskölő prédikációkat a mecsetekben, alacsonyabb rendűnek minősítve a keresztényeket és a zsidókat. Mi pedig, a szólásszabadság jogára hivatkozva, megengedjük ezt nekik. Mikor ismeri föl végre Európa, hogy az iszlámisták viszont nem ismerik el bírálóiknak ezt a jogát, és megtorlásul akár ölni is képesek?" - mutatott rá a nyugati demokráciák és az iszlám szélsőségesek közötti alapvető különbségre a holland képviselőnő.
A hitszónokok tevékenységének dacára az európai iszlám közösségek viszonylag békésen reagáltak a karikatúrákra. Tüntetések persze Európában is voltak - de kilengésekre, gyújtogatásokra szinte sehol sem akadt példa. Egyes elemzők - így Olivier Roy párizsi egyetemi tanár és szociológus, a Globalizált iszlám című könyv szerzője - szerint ez azt mutatja, hogy valójában nem a Nyugat és az iszlám világ között, hanem az utóbbin belül húzódik a törésvonal. Az egyik oldalon állnak a maradi régi gárda képviselői, eltökélten arra, hogy megvédjék hatalmukat és befolyásukat. Velük szemben található a modern kort megtestesítő muzulmánok gyarapodó tábora. Ők elsősorban és leginkább már európainak vallják magukat - egyúttal azonban persze muzulmánoknak is, akik nem tűrik el, hogy bevándorlóként kezeljék, vagy pláne sértegessék őket.
MTI - fideszfrakcio.hu