fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Marosvásárhelyen jön létre az erdélyi magyar televízió és rádió
2006. február 19., 16:39
Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót és rádiót a Janovics Jenő Alapítvány (JJA) - így döntött az alapítvány kuratóriuma a hétvégén Marosvásárhelyen tartott ülésén.

Az MTI bukaresti irodájába eljuttatott közlemény szerint e két sajtóműhelyből álló magyar médiaközpont várhatóan már 2006 második felétől sugározhat majd. Nagy Zsolt, a JJA elnöke (aki egyben romániai hírközlési és informatikai miniszter is) az ülésen elmondta: a döntés értelmében a következő időszakban megkezdik a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól kapott 300 millió forintos céltámogatás felhasználását. Ezt az összeget egy megfelelő marosvásárhelyi ingatlan, valamint a stúdiók létrehozásához szükséges technikai felszerelések megvásárlására fordítják. Ezzel egy időben megkezdődik a szerkesztőség felépítése, a szakember-gárda toborzása is - jelezte Nagy Zsolt, hozzátéve: a kuratórium csupán az intézmények létrehozásáról döntött, a Magyar Televízió, illetve a Duna Televízió felajánlásáról folytatják még a tárgyalásokat ezek pontosítása végett. Korábban mindkét magyar közszolgálati televízió felkínálta, hogy napi egyórás műsoridőt biztosít az induló erdélyi magyar televízió számára.
Az ülésen elhangzott, hogy a médiaközpont létrehozásához kezdetben csupán a meglévő 300 millió forintra támaszkodhatnak, de keresik a lehetőséget további források bevonására. A kuratórium elnöke hangsúlyozta: bár a magánkezdeményezésből létrejövő televízió Romániában csak kereskedelmi társaságként működhet, az erdélyi magyar televízió és rádió hangsúlyozottan közszolgálati feladatokat lát majd el.
Csép Sándor a JJA egyik alapítója az MTI-nek elmondta: azt javasolta, hogy mindkét magyar közszolgálati televízióval egyeztessenek még a részletekről. Szerinte nem kell lemondani ezekről az ajánlatokról, hiszen a Magyar Televízió által felkínált, este 7 és 8 óra közötti időpont nagyon jó műsoridő. A nyilatkozó hozzátette: az erdélyi televízió és rádió létrehozására vonatkozó terv egyelőre meglehetősen cseppfolyós állapotban van, de el kell kezdeni ezek működtetését, vállalva azt is, hogy kezdetben a két médiaintézmény szolgáltatása még nem lesz kiváló. Csép Sándor ugyanakkor meggyőződésélt fejezte ki, hogy ez a két stúdió idővel a minőség tekintetében is képes lesz felzárkózni. Emlékeztetett, hogy a romániai rendszerváltást követően a sok kétkedő hang ellenére is kezdeményezte a román televízióban közszolgálati jelleggel működő kolozsvári televíziós stúdió magyar adásának beindítását. Ennél az intézménynél az évek során több fiatal tehetséges szakember nőtt fel, aminek köszönhetően most már ennek a műhelynek a munkája is megállja a helyét a romániai magyar médiakínálatban. Csép szerint van elég magyar szakember Erdélyben ahhoz, hogy beindulhasson a két új stúdió, amely kezdetben a már létező műhelyek munkájára alapozná tevékenységét.

MTI - fideszfrakcio.hu