fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az elévülés nem feddhetetlenség
2006. február 27., 08:03
A nyomozó hatóság a Nomentana Kft. esetében nem bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, hanem mert a cselekmény büntethetősége elévült. Ha a Nomentana Kft. cselekménye nem lett volna bűncselekmény, úgy az elévülést sem kellett volna vizsgálni, hiszen ami nem bűncselekmény, az nem is tud elévülni - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Répássy Róbert (Fidesz). A politikus úgy látja, Gyurcsány Ferenc ügyeiben rendre kivételez az ügyészség.

Néhány napja kapták meg az ügyészség határozatát, amelyben a Nomentana Kft. ügyében megszüntették a nyomozást. Csalódott?

- Nem ezt vártam. Arra számítottam, hogy az ügyet kinyomozzák, nem pedig, hogy viharos gyorsasággal lezárják.

- Miért szüntette meg az ügyészség az eljárást?

- Az ügyészség részben bűncselekmény hiányában, részben pedig elévülés miatt zárta le a nyomozást.

- Mit jelent ez a kettősség?

- Képviselőtársaimmal a közokirat-hamisítás két esete miatt tettünk feljelentést a kormányfő cégének ügyében. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból megállapítható volt, hogy a kormányfő 1996-ban bejegyzett társasága, a valódi Nomentana Kft. egy nem létező cég - a bejegyzésre nem került Nomentana Kft. - jogellenesen megtartott adószámát, társadalombiztosítási számát és KSH azonosító számát használta majd egy évtizeden keresztül. Ezeknek az azonosító számoknak a felhasználásával kerültek be közhiteles nyilvántartásokba valótlan adatok és tények. Ezek az elkövetett cselekmények közokirat-hamisításnak minősülnek a büntető törvénykönyv szerint. A feljelentésben valószínűsítettük, hogy a hatóságok közreműködhettek a bűncselekmény elkövetésében, tehát abban, hogy a különböző valótlan adatok a közhiteles nyilvántartásokba bekerülhettek.

- Az ügyészség a határozatában azt állítja, hogy az államigazgatási szervek, így például az adóhatóság nem vett részt a bűncselekmény elkövetésében, és így a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítást bűncselekmény hiányában nem tudja megállapítani.

- A Nomentana Kft. részéről elkövetett cselekmény megítélésében már teljesen más a nyomozóhatóság álláspontja. A cég esetében ugyanis az ügyészség elévülés miatt szüntette meg a nyomozást.

- Ez végül is mit jelent?

- Az ügyészség a törvény szerint különböző okokból szüntetheti meg a nyomozást. Megszüntetheti, mint az előbb is említettem, azért, mert a cselekmény nem bűncselekmény, vagy megszüntetheti más okból is, így például azért, mert a bűncselekmény elkövetőjének felelősségre vonására az idő múlása miatt már nincs lehetőség. Ez utóbbi eset az elévülés.

- A baloldali médiában ezt a kérdést úgy kezelik, hogy mivel a bűncselekmény elévült, nem is történt törvénysértés.

- Ez hazugság. Az elévülés nem feddhetetlenség. A nyomozó hatóság a Nomentana Kft. esetében nem bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, hanem mert a cselekmény büntethetősége megszűnt. Amennyiben a Nomentana Kft. cselekménye nem lett volna bűncselekmény, úgy az elévülést sem kellett volna vizsgálni, hiszen ami nem bűncselekmény, az nem is tud elévülni. Mivel a nyomozó hatóság az elévülést vizsgálta, ez azt jelenti, hogy a tényekből és a dokumentumokból egyértelműen megállapítható volt a közokirat-hamisítás elkövetésének megalapozott gyanúja. A törvény szerint viszont az elkövetőket a jog eszközeivel az elévülés miatt már nem lehet megbüntetni. Az ügyészség a Nomentana Kft. közokirat-hamisításos ügyében a bűntett befejezésének időpontját 2002-re tette, és ennek a feltételezésnek az alapján határozott az elévülésről.

- Miért gondolja, hogy az ügyészség csak feltételezésekre hagyatkozott az elévülés megállapításánál?

- A feljelentéshez csatolt dokumentumokból megalapozottan arra lehet következtetni, hogy a közokirat-hamisítás befejezésére nem 2002-ben, hanem 2003-ban került sor. Kétségkívül, ennek tisztázására és bizonyítására nem csak okiratokat kellett volna az ügyészségnek bekérnie, hanem tanúkihallgatásokat is le kellett volna folytatnia. Kizárólag cégbírósági dokumentumokból a bűncselekmény utolsó mozzanatának elkövetési időpontját ugyanis nem lehet megállapítani.

- Ön szerint miért nem tette meg ezeket a lépéseket az ügyészség?

- Úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferenc ügyeiben rendre kivételezik az ügyészség. Ezt mutatja, hogy az eddigi ügyekben futószalagon tagadták meg a nyomozás elrendelését, most pedig úgy tűnik, minél előbb le akarták zárni az eljárást. Arra lehet következtetni, hogy az ügyészségnek nem az volt a célja, hogy teljeskörűen tisztázza a tényállást, hanem hogy minél előbb megszabaduljon ettől a "terhes" ügytől. A választások közeli időpontja elfogadhatatlan magyarázat a sietségre. Az ügyészség nem lehet tekintettel politikai szempontokra, hiszen csak a törvényeknek van alárendelve. Egy ilyen eljárás nagyon rossz üzenet az állampolgárok részére.

- Ha önök szerint az eset ennyire egyértelmű, nyilván nem veszik tudomásul az ügyészség döntését.

- Ez így van. A törvényes határidőn belül panasszal fogunk élni a Legfőbb Ügyészségnél.

- Bízik ennek pozitív elbírálásában?

- Ismerve az előzményeket, nemmel válaszolnék, parlamenti képviselőként viszont továbbra is reménykedem a törvény előtti egyenlőség létezésében.

Pilhál Tamás Magyar Nemzet


fideszfrakcio.hu