fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szükség van a hannoveri villamosokra
2006. február 28., 13:48
A budapesti tömegközlekedés színvonalának javításához, az emberek komfortosabb utazásához szükség van arra a 23 újabb villamosra, amit nemrég ajánlott fel megvételre Hannover városa - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese.

Wintermantel Zsolt keddi tájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzat szakbizottsága egy hete gazdasági és műszaki érvek alapján támogatta az újabb hannoveri villamosok vásárlását. Ezek ugyanis csendesek, kis rezgésűek, fűthetőek és energiatakarékosak.
Meglepő, hogy a múlt héten Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes, aki 2001-ben az élharcosa volt a hannoveri villamosok vásárlásának, most elutasította ezt. A főpolgármester-helyettes ugyanis amellett kardoskodott, hogy a nagykörútról rövidesen távozó Ganz-villamosok egy részének, mintegy 30-nak a felújítására költsék inkább a rendelkezésre álló hárommilliárd forintot - mondta el a frakcióvezető-helyettes.
Az országgyűlési képviselőként is tevékenykedő politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Vajda Pál 12 évi főpolgármester-helyettessége alatt még soha nem állt ki a magyar ipar védelmében. Jelzi ezt, hogy korábban mindig elutasította a Fidesznek a hazai ipart támogató javaslatait, a 4-es metró építése kapcsán éppúgy, mint a különböző járművásárlásoknál.
Wintermantel Zsolt rámutatott, hogy most sem elődlegesen a hazai munkaerő iránti aggódás vezeti a szocialista városvezetőt, hanem az, hogy a BKV vasúti járműjavító kft.-je, amely körül számos furcsaság volt korábban, megkaphassa ezt a hárommilliárd forintos felújítási projektet.
Wintermantel Zsolt közölte, hogy az újabb hannoveri villamosok átfestését és a futóművek cseréjét végezhetné a BKV is. Hozzátette, hogy az új Siemens Combino villamosok forgalomba helyezése után 80 Ganz-szerelvény kerül le a nagykörútról. Ezek egy része nyugodtan közlekedhet majd a külvárosokban a később esedékes felújítás előtt, illetve azután is.
A politikus hangsúlyozta, hogy a hannoveri villamosok vásárlása kapcsán szeretnék elkerülni azt a mellébeszélést, ami a költségvetés kapcsán jellemezte a kormánypártiakat. Példaként említette Gy. Németh Erzsébet MSZP frakcióvezetőt, aki szerint a költségvetésből kimaradt beruházásokat az EU támogatásával valósítanák meg. Hozzátette, hogy Bakonyi Tibor (MSZP) főpolgármester-helyettes ezzel ellentétesen csupán "kívánságlistaként" említette ezt az EU projektlistát.

MTI - fideszfrakcio.hu