FIDESZ.HU >  Nyomtatás
Ablak bezárása
A szocialisták nyerték a választást
Miként 1994 óta mindig, ezúttal is az országgyűlési választásokat követő tendencia érvényesült. Aki a parlamenti választásokat megnyeri, az kerül ki győztesen a helyhatósági küzdelmekből is.
Létrehozva: 2002. október 21., 14:04 | Utoljára frissítve: 2002. október 22., 09:44

Áder János, a Fidesz ügyvezető elnöke a sajtótájékoztatón megállapította, a szocialisták győzelme nagyobb volt, mint 1998-ban a Fideszé. A szocialisták ezúttal visszavették fölényüket a megyei közgyűlések többségében.
A Fidesz és szövetségesei 123 polgármester-jelöltje aratott győzelmet, polgári támogatással 421 független aspiráns vált polgármesterré. A kormánypártok jelöltjei közül 177 választottak meg. Kiemelte, 10 választókerületi központ 2002-től polgári irányításúvá vált.
A megyei közgyűlési listás szavazásról szólva elmondta, hogy az SZDSZ 38 kis, illetve nagylistából csupán 16 helyen tudta átlépni a 4%-os küszöböt. Önálló listája csupán 2 helyen, az MSZP-vel közösen állított pedig további másik két megyében volt eredményes.
Az MDF 8 megyében állított egyedül listát, ebből 4-ben sikerült ezekről mandátumot szerezniük.
Csupán két markáns erő listájának sikerült minden megye mindkét listájával nyerni. Ezt a politikai élet polarizálódásaként értékelte Áder. A Fidesz egyébként 25 ezerrel több szavazatot kapott a megyei listákon, mint 1998-ban.

Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke is aláhúzta, a választásokat a kormánypártok nyerték. Tisztességes versenyben, szoros küzdelemben győzte le Schmitt Pált Demszky Gábor. A két jelöltnek gratulált Deutsch. Balszerencsének nevezte, hogy két budapesti kerületben jelentéktelen szavazatkülönbség döntött az ellenfél javára. Míg négy éve 11 helyen adott polgármestert a jobboldal, ezúttal csak 5 helyen. Az arányt tekintve ez jobb eredmény, mint az országgyűlési választások 32 választókerületre vetített aránya. Összegezve megállapította, nem történt jelentős erőátrendeződés Budapesten. Az összefogás fővárosi listája 230 ezer szavazatot kapott, így a közgyűlésben 21 fős frakcióval képviselteti magát a polgári oldal.
Kérdésre válaszolva elmondta: az a sikeres kampány, ami győzelmet hoz, a Fidesz ettől függetlenül tisztességesen és jól kampányolt. A polgári összefogásról úgy vélekedett, szükség van a széleskörű együttműködésre, véleménye szerint az MDF a jövőben is kész lesz erre. A tisztújítás szükségességét firtató kérdés kapcsán leszögezte, az a kongresszus és az azt követő időszak napirendjén kell, hogy szerepeljen.

fidesz.hu