fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az RMDSZ segítségét kérték a magyar oktatók
2006. március 3., 08:29
A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar oktatói a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) segítségét kérték abban, hogy létrejöhessenek a magyar karok és az önálló magyar egyetem - derült ki az oktatók csütörtökön késő este Kolozsváron véget ért gyűlése után.

Korábban a magyar karokért és az önálló magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt javasolta: a magyar oktatók ne vegyenek részt az egyetem döntéshozó testületeinek munkájában, így tiltakozva amiatt, hogy a felsőoktatási intézmény szenátusa február 20-án közvetett módon elutasította az önálló magyar karok létrehozását.

A zárt ajtók mögött tartott megbeszélés után Kása Zoltán, az egyetem oktatója elmondta: a résztvevők több nyilatkozatot is elfogadtak jelentős többséggel. Az egyetem vezetőségéhez intézett dokumentumban leszögezték, hogy nem kívánják szétrobbantani a BBTE-t. Azt akarják csupán, hogy jobban működjön az egyetem, ezért szorgalmazzák a magyar karok létrehozását.

Szintén az intézmény román vezetőségéhez intézték azt a nyilatkozatot, amelyben kifogásolták, hogy megfélemlítették azokat, akiknek a BBTE többségi álláspontjától eltér a véleményük. Egy másik nyilatkozatban az oktatók a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) azt kérték: a kisebbségi törvénytervezet (amelynek megvitatása egyelőre még folyik a parlamentben) és a most készülő felsőoktatási törvény révén tegyék lehetővé, hogy a magyar karok és az önálló magyar egyetem létrejöhessen.

Emellett kérték, hogy az érdekvédelmi szervezet indítson társadalmi vitát a romániai magyar felsőoktatásról. A gyűlésen eredetileg szavazásra bocsátották, hogy az oktatók a Bolyai Egyetem vagy a magyar karok létrehozását támogatják-e. Úgy vélték azonban, hogy ebben a kérdésben nem dönthetnek, ezért végül nem szavaztak.

Egyed Emese tanár a magyar oktatók megosztottságára utalva kifejtette: senki nem várta, hogy a közgyűlésen egységes álláspont alakuljon ki. Azt kellett elérniük, hogy a tanárok a közöny állapotából kikerülhessenek, ami szerinte meg is történt. Szerinte különböző oktatásstratégiai elvek szerint szerveződő csoportosulások is megfigyelhetők a magyar oktatói közösségen belül, bízik benne, hogy ezek tárgyalni fognak egymással.

"Előrelépés történt a magyar oktatók közgyűlésének intézményesülése és a BBTE magyar tagozatának fokozottabb önállósulása irányába" - így értékelte a történteket az ülés végén Hantz Péter, BKB egyik vezetője. Az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: a BKB folyatja munkáját, több román-magyar értelmiségi fórumot szervez majd a romániai magyar egyetemi oktatásról. Hantz leszögezte: ha nem oldódik meg a magyar karok ügye, akkor júniusban további lobbi-körutakat szerveznek az Európai Parlamentbe, ugyanabban a hónapban pedig az ENSZ elé vinnék ezt a szerintük tarthatatlan helyzetet. Hozzátette: a BKB végső célja továbbra is a Bolyai Egyetem létrehozása, de most a magyar karok kérdése az időszerű.

Az ülésen végül nem tartottak bizalmi szavazást, amit eredetileg a magyar tagozat vezetősége kért. Salat Levente, a magyar tagozatért felelős rektor-helyettes a magyar karokat elutasító szenátusi ülés után közölte: ezzel a vokssal szeretné feloldani azt a legitimitásválságot, ami a magyar tagozat vezetősége körül kialakult a szenátus döntése következtében.

A közgyűlésen azonban többen megkérdőjelezték a bizalmi szavazás hasznosságát, a javaslat így nem nyerte el a jelenlevő oktatók többségének a tetszését. Salat Levente nem kívánt nyilatkozni a közgyűlés után, a napokban tervez sajtótájékoztatót tartani, amelyen várhatóan közli majd, hogy lemond-e vagy sem a rektor-helyettesi tisztségéről.


MTI - fideszfrakcio.hu