fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
dr. Gyimesi Endre
2006. március 3., 18:34

Keszthelyen születtem 1952-ben. 1971-ben érettségiztem a zalaszentgróti Béry-Balogh Ádám Gimnáziumban. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1977-ben diplomáztam és itt tettem le bölcsészdoktori vizsgámat is 1980-ban. 1977-1981 között a Zala Megyei Könyvtárban dolgoztam, helytörténeti kutatásokat folytattam. 1981-1986 között a József Attila Városi Könyvtár igazgatója voltam, majd 1986-tól a Zala Megyei Levéltárban dolgoztam, előbb igazgató-helyettesként, majd 1988-tól 1994-ig igazgatóként.

1991-ben lettem a zalaegerszegi közgyűlés önkormányzati képviselője. 1994-ben a Fidesz-MDF-FKGP-KDNP közös jelöltjeként elnyertem a zalaegerszegi polgármesteri széket, melyet azóta is betöltök. 1998-ban a polgári oldal abszolút győzelmet aratott, engem is nagy többséggel választottak újjá. 2002-ben Zala megye 1-es számú választókörzetének, vagyis Zalaegerszegnek lettem országgyűlési képviselője a Fidesz vezette polgári szövetség jelöltjeként. 2002. őszén harmadszor nyertem el a polgármesteri tisztséget.

Az elmúlt 12 esztendő a város életében egyértelműen sikeres volt. Lakásokat építettünk, turisztikai fejlesztéseket vittünk véghez. Országosan is példaértékű ösztöndíjrendszert hoztunk létre, megalkottuk az Egerszeg Kártyát és a Nemzedékek kézfogása programot és minden munkánkat keretbe foglaltuk a Deák Ferenc Városépítő Program által. Eltűntettük a város hitelállományát, nagy jelentőségű infrastrukturális beruházásokat hajtottunk végre és a Fidesz-kormányzat alatt leszorítottuk a munkanélküliséget is, azonban a Medgyessy-Gyurcsány kormány időszakában sajnos városunkat is elérte a munkanélküliek számának újbóli növekedése.

Szeretném, ha Zalaegerszeg eddigi lendületes fejlődése újra folytatható lenne egy újabb Fidesz-kormány alatt, amely támogatni fogja a várost!

Hobbim a helytörténet, a sport és az irodalom. Feleségem, Erika bőrgyógyász főorvos a Zala Megyei Kórházban. Három gyermekem van: Kinga (1975), Márton (1980) és Kata (1983).