fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
dr. Szabó Erika
2006. március 3., 18:51

1959. január 19-én Szentesen születtem. 1977-ben érettségiztem Szegeden, a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában angol tagozaton. A következő évben vettek föl a JATE Állam- és Jogtudományi Karára. Diplomámat 1984-ben szereztem meg, 1987-ben jogtanácsosi szakvizsgát tettem. Az egyetem elvégzése után 1984-ben Szegeden a Pannónia Szőrme Vállalatnál jogi előadóként dolgoztam, majd 1985-től a Kiskunhalasi Városi Tanács Szervezési Osztályán lettem jogi főelőadó. 1990-ben az SZDSZ bács-kiskun megyei listájáról kerültem be az első szabadon választott országgyűlésbe. Látva a párton belüli folyamatokat, 1992-ben alapító tagja lettem a Polgári Demokrata Kör elnevezésű platformnak, amely a polgári értékek képviseletét és párton belüli megjelenítését hivatott szolgálni. Azonban nem tudtuk befolyásolni a párt balra tolódását, ezért 1994-ben, amikor az SZDSZ koalíciót kötött az MSZP-vel, kiléptem a pártból. 1996-ban léptem be a Fidesz-Magyar Polgári Párt kiskunhalasi szervezetébe. 1997-ben egyéni ügyvédként kezdtem dolgozni és ebben az évben választottak meg országgyűlési képviselő-jelöltnek is. 1998-ban Fidesz-MDF jelöltként Bács-Kiskun megye nyolcas választókerületének országgyűlési képviselőjévé választottak, 2002-ben körzetem ismét bizalmat szavazott nekem. Az Országgyűlésben a Szociális- és Családügyi Bizottság alelnökének és az Alkotmányügyi Bizottság tagjának választottak. 1984-ben kötöttünk házasságot férjemmel, Bezdán Józseffel, aki reklámszakember, vállalkozóként dolgozik. Első gyermekünk, Ditta 1987-ben, második gyermekünk, Anna 1992-ben, harmadik gyermekünk, Tilla 1995-ben született.