fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
dr. Oláh Albert
2006. március 3., 19:31

1948. július 28-án születtem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrád községben. 1966-ban érettségiztem, ezt követően 2 évig sorkatonai szolgálatot teljesítettem. 1969. januárjától a Budapesti XII. kerületi tanácson dolgoztam, közben felvettek az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának esti tagozatára. 1972. júniusától Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelőszövetkezetekben dolgoztam 1990-ig. 1978-ban házasságot kötöttem, melyből 2 gyermekem született: Mária már jogászként dolgozik, Zsuzsanna jelenleg Debrecenben IV. éves joghallgató.1995. júniusában elváltam. 1990. október 25-től Kisvárda város polgármesteri tisztségét töltöm be. Az SZDSZ-ből 1995. júniusában kiléptem, azóta független polgármesterként vezetem Kisvárda önkormányzatát. 1990-től folyamatosan tagja vagyok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlésnek. 1995-ben "A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozat" kitüntetést adományozta részemre a Köztársasági Elnök Kisvárda fejlesztésében elért munkám elismeréseként. 2005. januárjától elnöke vagyok a 32 települést magában foglaló Kisvárda és Térsége Többcélú Kistérségi Társulásnak.