fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A fővárosnak nincs bérlakás-programja
2006. március 7., 15:53
Város rehabilitáció bérlakás-program nélkül nem létezik. Ezt támasztják alá a nyugat-európai tapasztalatok is. A város rehabilitációnak ideális esetben együtt jár önkormányzati vagy állami szerepvállalással. Budapesten ez ma már nem így van. Minderről Sasvári Szilárd, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció politikusa beszélt keddi sajtótájékoztatóján.

Ferencvárosban, Józsefvárosban, a belváros egyes körzeteiben, ahol száz éves bérházak vannak, ott csak úgy lehetséges a felújítás, ha addig az ott lakók számára biztosítanak egy másik lakást. A megszűntetett Széchenyi Terv lehetőséget kínált arra, hogy az önkormányzatok beszálljanak a hivatkozott bérlakás-programba. Budapest felelőssége a város rehabilitáció, a főváros arculatának megőrzése. A felelősséghez kapcsolódó lehetőséggel azonban nem élt. 960 millió forintot szán a Főváros egy évben erre a célra, melyből csupán 95 darab 50 négyzetméteres lakás építhető. A tervben a VIII., IX., és X. kerületben lennének építések, ami egyetlen egy ház felépítését jelentené az adott városrészben. Ez nem város rehabilitáció - húzta alá a politikus, és nem megoldás a szegénységben élőknek.

Ha ez a nem egészen egymilliárd forint pályázati önrészként jelent volna meg, akkor a régi Széchenyi Tervben még egyszer ennyi pénzhez lehetett volna jutni. Összehasonlításul elmondta az állami pályázati támogatási keret: 2002-ben 20 milliárd, 2003, 10 milliárd, 2004-ben 3,6 milliárd, 2005-ben és 2006-ban pedig nulla forint. Nincs városépítő akarat, csak az ingatlanfejlesztők érdekeinek kiszolgálása - szögezte le Sasvári Szilárd.

fideszfrakcio.hu