fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ugye, nem hagyjuk?!
2006. március 27., 07:45
Hát... Úgy néz ki, ezt megnyertük... Így szólt Medgyessy Péter 2002 áprilisában, éjfél körül, az első választási forduló után. Nagyjából ezzel egy időben, Nagykátán, egy "központban" a sokadik pálinkát itták meg az emeszpések. Ők, és a történelem alatt élők.

Együtt ittak, együtt mulattak, együtt örültek. Ott, és még ki tudja hány helyen. Hiszen 11 300 szavazókör van az országban. És a szavazóköri jegyzőkönyvek túlnyomó többsége rögzítette a tényt 2002 tavaszán, az első fordulóban: az urnában találtak egy üres borítékot.
Az MSZP és a történelem alatt élők. Együtt. De nem egymásra utalva. Csak az MSZP van rájuk utalva. Nincs itt kölcsönösség. Kétezer forint, egy tál pörkölt, egy üveg pálinka - ez nem egymásra utaltság. Hanem csak bűn. Kétszeres, sokszoros, ezerszeres.

Igen. Sajnos nem lehet mindenki Sinka István. Sinka István is a történelem alatt élt, a legelképesztőbb nyomorban, zsellérsorban. S az ő nyomorából költészet lett. Költészet, örök vád: az Anyám balladát táncol. És a Fekete bojtár vallomásai. Azok, akiket az MSZP elcipelt a saját aljasságába, bűnébe, csak a voksukat tudták eladni. Egy nyomorult ikszet kétezer forintért és pálinkáért.

Tudtuk. Mindig tudtuk. És most végre valaki elmondta. Egy MSZP-s választási bizottsági alelnök. Aki ott van. Akinek tennie kellene most is. Aki leginkább áldozat. Ő is - és a többiek is. Gyurcsány Ferenc azt mondta néhány hete, hogy a "jobboldal képtelen beletörődni az általános választójogba". Hazugság volt ez a mondat. Mint Gyurcsány Ferenc egész élete. De lassan mégis lesz valami értelme. Ennyi csupán: hogy nem vagyunk hajlandók beletörődni az MSZP-be. Az örök bűnbe, az aljasságba.

Ha a magyarországi média nem az lenne, ami, ezek soha, de soha nem kerülhetnének még közelébe sem a hatalomnak. Ám ezeknek még a gazembermédia is kevés. Ezeknek csalni kell.
Mindig csaltak. Amióta léteznek. És éppen azóta hazudnak is. Most mindjárt Szekeres Imre állt elő - hazudozni. Hogy "az az ember nem is volt választási bizottsági alelnök Nagykátán".

De. Az volt. Az MSZP-ben. Szekeres hazugsága után a Hír Tv jegyzőkönyvvel bizonyította a Nagykátán közismert tényt. Nemcsak ott, hanem majdnem mindenhol ezt tették. Csak így tudtak győzni 2002-ben; negyvenezer ilyen szavazattal. Gondoljunk bele: 11 300 szavazókör van az országban. Vagyis szavazókörönként csak négy embert kellett lefizetni, leitatni, csak néggyel kellett kilopatni a lepecsételt szavazólapot. Négy ember... Semmiség... S ennyin múlt. Ennyin múlt minden. Az ország, a gyerekeink, az unokáink jövője. Elvitték a történelem alatt élőket, csaltak, hazudtak, üzleteltek a nyomorúsággal, a kiszolgáltatottsággal, a butasággal, hogy ezen az áron üzletelhessenek az országunkkal. Most tartják a végkiárusítást. S közben Übü király azért aggódik, hogy a jobboldal nem akar általános választójogot.

De velünk van a baj, tényleg. A jobboldal átkozott jóhiszeműsége, mulyasága, tunyasága és restsége a baj. Úgy teszünk mindig, mintha nem lehetne tenni semmit. Úgy teszünk, mintha ezek a gátlástalan gazemberek fétisként léteznének felettünk.
Pedig egy fenét.

Nyilvánvaló, amit tenni kell:

1. Nincs többé boríték! Amúgy sincsen rajtunk kívül Európában már szinte sehol se. Hát itt sem lesz. Ha a választójogi törvényben tételesen van benne, hogy szükség van a borítékra, akkor a Fidesznek össze kell hívatni a parlamentet, és módosíttatni kell a törvényt. Ha a liberális-baloldal vonakodik, tudni fogjuk miért.

2. Ha a választásokig mégsem módosítják a törvény borítékos passzusát, akkor törvénysértés nélkül a választólap külső felét is előre kell lebélyegezni a személyazonosság igazolásával egy időben és a szavazó a fülkéből kijőve az összehajtogatott, de kívülről jól láthatóan lebélyegzett szavazólapot a bizottság előtt tegye be a borítékba, majd az urnába. Csak ezzel a módszerrel lehet megakadályozni a szavazólap kicsempészését és a láncszavazást!

3. Úgy hírlik, az idei választásokon a "megfelelően" kitöltött szavazólap mobiltelefonnal való lefényképezésével is lehet már nyugtázni a baksisra való jogosultságot. Ez ellen is határozott fellépést várunk minden demokratikus párttól: a törvényben meg kell tiltani a kitöltött szavazólap bármilyen eszközzel történő lemásolását!

4. Nem lehet április 9-én és 23-án szavazókör Magyarországon, ahol nem jelenik meg jobboldali delegált. S nem egy, hanem kettő! Mert amíg például a mozgó urnát kiviszik, ott kell maradnia egy jobboldali delegáltnak a körben - egynek pedig el kell kísérnie a mozgó urnát. Ugyanis gazemberekkel küzdünk, s a hazánkról van szó. Legyen már vége ennek az önsorsrontó bambaságnak!

5. Kérjük csak szépen meg az EBESZ-t, az Európa Uniót, a demokratikus Nyugatot, hogy méltóztassanak ellenőröket küldeni a magyar választásokra. Mert itt most éppen Lukasenko legeslegjobb tanítványai és elvtársai vannak hatalmon, akik csaltak és most is csalni fognak. S onnan lehet tudni, hogy ők Lukasenko legjobb tanítványai és elvtársai, hogy gilisztalelkű kis "publicistájuk" éppen most jelenti ki az ellenzék vezéréről, hogy az Lukasenko.

"Hát... Úgy néz ki, ezt megnyertük" - vigyorgott 2002 tavaszán Medgyessy.

Igen. Megnyerték. Negyvenezer történelem alatti szavazattal. Csalva, hazudva, aljasan - lényegét adva egész létezésüknek. Az SZDSZ plakátjain pedig ez virít most éppen: "Rajtunk múlik!"

Dehogy múlik rajtuk! Ezen múlik. Rajtunk. A dühösségünkön, az elszántságunkon, a figyelmünkön. Ugyanis a tisztességes Magyarország van többségben. Az aljas Magyarország pedig csal. De csak akkor, ha hagyjuk. Ugye, nem hagyjuk?!

Bayer Zsolt; Magyar Nemzet

MNO - fidesz.hu