fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Államfői látogatás a Baltikumban - zöld szemmel
2006. március 29., 10:15
A természettel mindig is harmóniában élő északi finnugor országok elnökeiben fogékony partnerekre talált zöld eszméit illetően Sólyom László köztársasági elnök.

Arnold Rüütel észt államfő kijelentette Tallinnban, hogy "a finnugor népek számára a természetközeliség ősi és természetes", a környezetkímélő fejlődés és a környezetbarát életmód kérdéseiben is "bizonyosan jó alapot találnak" az együttműködésre. Észtország az Európai Unió keretei közt is kiemelten ösztönzi az együttműködést az ökológia és a fogyasztóvédelem, az energiagazdálkodás területén - mondta az észt elnök.

A zöldeket mint pártot a világon elsőként a kormányzásba is bevonó Finnország elnöknője, Tarja Halonen ugyancsak "nagyon üdvözlendőnek" nevezte Sólyom László kezdeményezését a zöld elnökök informális hálózatának létrehozására. Úgy vélekedett, hogy a magyar államfő "zöld eszméi" bizonyára kedvező fogadtatásra találnak a legtöbb európai államfő részéről.

Maga Halonen is tagja volt a Zöldeket elsőként magába foglaló finn kormánynak. Az elnöknő kijelentette, hogy bár a különböző országokban más-más természetű zöld mozgalmak vannak, és saját politikai gyökerei inkább "vörösök", vagyis a szociáldemokrata jellegűek, a "zöld ideát" ő is a magáénak vallja.

Sólyom László "Magyarország számára példaértékű modellnek" nevezte Helsinkiben a finn környezetvédelmi politikát. A magyar köztársasági elnök fontosnak tartja, hogy az államok vezetői odafigyeljenek, országaik ne lépjenek olyan, csak a fogyasztást és a gazdasági verseny érdekeit kiszolgáló útra, amely nem törődik eléggé az élet minőségével és a természettel.


MTI - fidesz.hu