fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Statikai problémák marosvásárhelyi campus épületében
2006. március 29., 10:27
A koronkai campus alig három éve avatott épületén repedeznek a tartógerendák, és statikai gondok is jelentkeztek, egyelőre azt vizsgálják, hogy a magyarországi tervező vagy a romániai kivitelező cég közül melyik a hibás - erről közölt két napon át saját riportanyagot az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

A bukaresti napilap abból az alkalomból foglalkozott a témával, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi ingatlanjának szerkezeti problémáiról tárgyalt a hét végén a magyar költségvetésből fenntartott romániai egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriuma. A koronkai (Marosvásárhely külvárosa) campus alig három éve avatott épületén ugyanis repedeznek a tartógerendák, és statikai gondok is vannak. A lap információi szerint elhangzott: a vétséget a tervezés és építés jogát 2001-ben tenderezők követték el.

Az akkori pályáztatáson egy magyarországi cég, a budapesti Teampannon Építész és Mérnöki Iroda Kft. nyerte meg a tervezés jogát, és formai okok miatt a tervet közösen nyújtotta be a tenderen a marosvásárhelyi A and G Arhigraf céggel. A tervező a csíkszeredai Trázmár Kft., amely a vádak szerint fittyet hányt az építési szabályozásoknak, megszegte az építkezésbiztonsági normákat.

A lap értesülései szerint Kolumbán Gábor, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi tagja javasolta az ülésen, hogy álljon fel vizsgálóbizottság az ügyben. Borsody Zoltán, a kivitelező csíkszeredai Trázmár Kft. igazgatója azt mondta: "a monolit gerenda nincs úgy megvasazva, ahogy kellene". Jelezte, hogy a technikai, végleges megoldást csak két-három hónapon belül találják meg, addig is, már ezen a héten alátámasztják a megrepedt monolitot és az előregyártott gerendát, hogy elejét vegyék egy esetleges katasztrófának. Borsody szerint a kivitelező a tervek alapján végezte el a munkát.

Hollanda Dénes dékán hangoztatta: a javítás költségeit az állja majd, aki a hibáért felelős, de kilétét még meg kell állapítani. Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is leszögezte: ha egy építkezés során hiányosságok keletkeznek, meg kell állapítani, hogy a tervező vagy a kivitelező hibájáról van-e szó, esetleg a megrendelőéről, hogy nem figyelt oda, amikor az építkezést ellenőriztette. Komlós hangsúlyozta: az épületen garanciális javításokat kell elvégezni, és a költségeket az a szereplő állja, akinek a hibájából ezek keletkeztek.

Szilágyi Pál rektor szerint egy-két héten belül kiderül, ki a felelős, s hogy kinek kell állnia az anyagiakat. A balesetek elkerülése végett az aulát lezárták, de a többi előadótermet tovább használják.


MTI - fidesz.hu