fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ötmilliót adott a Fidesz az árvíz elleni harcra
2006. április 5., 12:05
A Fidesz 5 milliós adományának szimbolikus átadására került sor ma délelőtt a főpolgármesteri hivatalban, ahol Kupper András, a fővárosi Fidesz vezetője 5 millió forintot adott át Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesnek az árvízvédelmi károk enyhítésére.

Kupper András egy ötmillió forintról szóló jelképes csekket adott át Ikvai-Szabó Imrének az árvízkárok enyhítésére. A fővárosi Fidesz vezetője a szimbolikus átadás után tartott beszédében arra emlékeztetett, hogy a Szolidarítás napján elsősorban a Bethesda gyermekkórház javára gyűjtöttek pénzt, azonban mint fogalmazott, az árvíz nyomán kialakult helyzet arra hívta fel a figyelmet, hogy akkora a gond Budapesten is, hogy pártok feletti összefogásra van szükség. Elmondta azt is, hogy a nagygyűlésen a várakozásokat meghaladó összeg gyűlt össze, a becslések szerint az összeg meghaladja a 10 millió forintot.

"Ennek az összegnek egy részét a Bethesda gyermekkórháznak, míg a másikat - 5 millió forintot - a budapesti kárenyhítésre, és az árvízvédelmi munkálatokra szánunk" - hangsúlyozta Kupper András, aki arra kérte a főpolgármester-helyettest, hogy a pénzt gondosan és a budapestiek javára használják fel. A két politikus egyet értett abban is, hogy az árvíz elleni harcba a Vöröskeresztet is be kell vonni.

fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Újjáépítési garancia az árvízkárosultaknak
Cikk: A bajban egyek vagyunk!
Cikk: Gyurcsány minisztere elzavarná a fideszeseket a gátakról