A kampány hangneme egyre durvább lesz, s bár már tizenhat évvel ezelőtt is az volt, azóta számos új "üdvözítő" módszert, professzionális fogást dobtak be, amelyek többsége egyszerű, piszkos trükknek bizonyult. A pártállami időkben volt szelíd, visszafogott, békeharcosan észrevétlen a választási kampány, ám annál durvább, mocskosabb, aljasabb, visszataszítóbb volt a két választás közötti ciklus. Akkoriban semmilyen tétje nem volt a szavazásnak. Manapság viszont valóban sok múlhat a döntésünkön, nem csoda, hogy az öntudatos szavazópolgár mindig végletesnek érzi a választások eredményét.

Ilyenkor, négyévente tényleg a kisembereken áll az ország jövője. Olyanokon, akik - többnyire joggal - úgy érzik, nincs beleszólásuk a nagypolitika ügyeibe, ám ebbe nem kívánnak beletörődni, nem válnak közömbössé, mert tudják: a választás ritka, mégis kitüntetett alkalom arra, hogy saját kezükbe ragadják sorsukat, ők leckéztethessék meg a politikusokat, ők szabhassanak irányt a vezetők további pályájának. Mi minden függ tőlünk ezen a vasárnapon? Nem kevesebb, mint az, hogy elsősorban a magunk erejében bízva, az uniós forrásokat ésszerűen felhasználva egy igazságosabb, élhetőbb, nagyobb és valóban egyenlő esélyeket teremtő, rendezett, igazi értékeket szem előtt tartó Magyarországot építsünk. Olyan társadalmat, amelyikben elsőrendű cél, hogy minden dolgozni akaró ember munkához juthasson, ahol a munkából szerzett jövedelmek elegendőek ahhoz, hogy ne nyomasszanak filléres gondok, hogy a munkabér ne a létminimum legyen, ne éppen csak megéljünk, hanem gyarapodjunk is belőle. És gyarapodjék az ország is középületekkel, oktatási-kulturális intézményekkel, a közösséget szolgáló külső és belső terekkel, gyarapodjék az emberek biztonságérzetét, nyugalmát, öntudatát, nemzeti büszkeségét építő konkrét és szimbolikus javakkal.

Egyszer már 1998-2002 között, ilyen irányt vett az ország. Távolról sem valósult meg minden, nem jutott a kitűzött célok többségének közelébe sem, de következetesen azok felé haladt. A lendület 2002-ben megtört. Kaptunk helyébe az eredményeket leromboló (jobb esetben csak letagadó) sikerpropagandát, divatos ideológiákba csomagolt eszmei, erkölcsi zűrzavart, az ellenfélre mutogató, személyeskedő, felelősséget áthárító rágalomhadjáratot, erőforrásainkat elherdáló, vagyonunkat pazarló, mindannyiunkat koldusbotra juttató, hitelekből urizáló "szakértelmet", a nemzeti együvé tartozást letipró "felelős hazafiságot", szemfényvesztő számmisztikát, négy éve tartó állandó és folyamatos választási kampányt. Márpedig a kampány - mint fentebb is láttuk - durva, és fokozatosan durvul. Ha ez az irányzat nyerne, akkor még nagyobb intenzitással folytatódnék a szemérmetlen hazudozás, az önelégült porhintés, a "legvidámabb barakk" fényezése, a kiszolgáltatottakat ámító statisztikai attraktivitás, a "nagy jólét", a "dübörgő gazdaság" semmittevése.

A nemzeti érzelmű, hagyományos (keresztény) értékeket valló, konzervatív szemléletű állampolgárok számára valóban nagy a tét. Magyarország aligha bír ki újabb balliberális, hagyomány- és értékromboló, nemzetleépítő, az országot a globalizmusnak feltétlenül odadobó négy évet. És a nemzeti tábornak most nincs szövetségese. Ma már az MDF is a balliberális oldal szekerét tolja. Aki a választásokon az MDF-re és Dávid Ibolyára adja a voksát, az Gyurcsányékat erősíti. S ez az állítás igaz a többi, magát ugyan jobboldalinak valló, de a kormányváltás szempontjából esélytelen kis pártra is. Gyurcsány Ferencet csak a Fidesz tudja legyőzni. Minden egyes szavazat tehát, amit nem a Fidesz kap, az rombol.

Ugró Miklós, Magyar Nemzet

fidesz.hu