Virradatra rendszeresen találnak hullákat az iraki városok utcáin. A hatóságok legtöbbször még az áldozatot sem tudják azonosítani, nemhogy a tettest. Az országban uralkodó vad káosz közepette azt is nehéz megállapítani, ki kit ölt meg, nemhogy miért.

Gazdag emberek testőrséget, vállalatok, bankok saját kis hadsereget szerveznek maguknak, mert az államhatalomra nem alapozhatják biztonságuk védelmét. Rengeteg fegyveres csoport működik zűrzavaros összevisszaságban, senki sem tudja pontosan, hányan vannak, kikből állnak, mennyi fegyverük van, és honnan szerezték. Sokszor azt sem tudni világosan, ki kinek dolgozik; számos szervezett bűnözői csoport álcázza magát őrző-védő osztagnak vagy felekezeti milíciának.

"Három évvel az (amerikai-brit) invázió után ma több az erőszakos cselekmény Irakban, mint a (2003 tavaszán lezajlott) háború óta bármikor" - írta a napokban a The Economist című brit
folyóirat.

Az invázióval kezdődött iraki konfliktus baljós új szakaszába érkezett. Miközben fegyveres bűnbandák garázdálkodnak szabadon, felekezeti milíciák halálosztagai irtják alattomban az ellenlábas felekezet tagjait. Ha a felekezeti ellentétek nyílt polgárháborúvá fajulnának, az maga után vonhatná az etnikai feszültségek erőszakba torkollását is, nyílt harcokra vezethetne a többségi arab lakosság és a legnagyobb kisebbség, a kurdok között. Feszültségek vannak az ország északi részén a kurd és türkmén kisebbség között, sőt belső ellentétek osztják meg magát a kurd kisebbséget is. Ellentétek feszülnek szinte minden felekezeti és etnikai közösségen belül az egyes törzsek és klánok között.

Az iraki háború elindításakor az volt az amerikai elképzelés, hogy elég lesz katonai erővel megtörni Szaddám Huszein diktátor zsarnoki rendszerét, s onnan már diadalmenet lesz az amerikai katonák útja, mert a megkönnyebbülő iraki lakosság túlnyomó többsége, különösen a felszabaduló, addig elnyomott síiták üdvrivalgással fogadják majd a felszabadítókat. Arra, hogy partizánháború bontakozik ki Irakban a megszállás ellen, legrosszabb álmukban sem gondoltak a washingtoni tervezők. Ezért a Pentagon csak a reguláris hadsereg elleni háborúra készült fel rendesen, a háború utáni helyzetre alig.

Az amerikai hadsereg mindenestül lerombolta a háborúban a korábbi iraki államszervezetet. Tönkrement az infrastruktúra, és még három évvel a háború után sem álltak helyre rendesen az elemi szolgáltatások (víz, áram, stb.) - Sokan kérdezik most Irakban: hogyan lehetséges, hogy Amerika, amely két hét alatt el tudta foglalni országunkat, három év alatt sem volt képes visszakapcsolni a villanyt? - olvasható a The Economist egy elemzésében.

A nemzetközi koalíciós erőkhöz tartozó források szerint amerikai katonák több mint 250 ártatlan embert öltek meg Irakban a háború után csupán az országúti ellenőrzőpontoknál. Megfigyelők ugyanakkor feltételezik, hogy a tényleges szám ennél nagyobb lehet, mert az amerikai hadsereg "hajlamos nem bejelenteni" tevékenységének civil áldozatait. Láthatóan idegesek az Irakban szolgáló amerikai katonák, sokan közülük az első gyanús vagy gyanúsnak vélt jelre lőnek. A múlt hónapban például egy kanadai diplomata autóját lyuggatták ki egy sorozattal Bagdad szigorúan őrzött zöld zónájában.

Nincs mit csodálkozni idegességükön, ha figyelembe vesszük, hogy heti átlagban 550 robbanószerkezetes támadás éri az amerikai vezetésű szövetséges erőket és az iraki biztonsági erőket. Mintegy 2300 amerikai katona halt meg eddig Irakban, túlnyomórészt robbanószerkezetek - gyakran autóba rejtett pokolgépek - detonációja következtében.

Az amerikai katonák mintegy 85 ezer irakit tartottak fogva hosszabb-rövidebb ideig - utóbb amerikai részről is elismerten - ártatlanul. Sokat ártottak az amerikai hadsereg tekintélyének a Bagdad melletti Abu Graib börtönben végzett kínzások is. Mindez bizalmatlanná, sőt ellenségessé tette az iraki lakosság jelentős rétegeit a megszállókkal szemben.

Noha az amerikai csapatok több ezer felkelőt megöltek, több mint százezer embert őrizetbe vettek, és jelentős harctéri részsikereket értek el az ellenállókkal szemben, ezek támadásai mégsem hagytak alább. - Minden megölt vagy elfogott lázadó helyébe azonnal akad utánpótlás - jellemzik a helyzetet Irakból hazatérő amerikai katonák.

Három évvel a hadjárat után az amerikai hadsereg kezdi felismerni, hogy hibákat követett el az invázió idején és közvetlenül utána. Tanulva a hibákból, most hozzálátott harcászati doktrínájának és a katonák kiképzésének átalakításához. Az amerikai katonai doktrína fő tervezője, Clint Ancker szerint meg kell tanítani az amerikai katonákat úgy viselkedni, hogy ne teremtsenek a lakosság körében több ellenséget maguknak, mint amennyit a harcokban megsemmisítenek. - A katonai műveletek közben arra is ügyelni kell, hogy a vétlen polgári lakosság ne szenvedjen sokat. Gondoskodni kell a polgári lakosok fizikai biztonságáról, az elemi szolgáltatások gyors helyreállításáról, és tekintettel kell lenni a kulturális különbségekre (a helyi szokásokra, erkölcsökre, hitekre) - idézte őt nemrégiben a US News and World Report című folyóirat.

Nemcsak katonai, de - számos jel szerint - politikai síkon is félresiklani látszik az eredeti washingtoni elképzelés. Az iraki helyzet politikai rendezését úgy képzelték (képzelik?) el Washingtonban, hogy egy demokratikus folyamatban fel lehet sorakoztatni a megosztott irakiakat egy nemzeti egységkormány mögé, így meg lehet őrizni az arab ország területi integritását, és demokratizálni lehet közéletét. Nos, a demokratikus folyamat nagyrészt végbement, de a nemzeti egységnek se híre, se hamva. Tavaly két választás és egy népszavazás is lezajlott Irakban, de mit sem csökkent az erőszak, sőt még kiterjedtebbé is vált, felekezeti villongásokkal "dúsult". Az iraki választók nem politikai programok között válogattak, hanem szinte minden esetben etnikai, felekezeti és törzsi hovatartozásuk szerint szavaztak, ami a legkevésbé sem mutat a nemzeti egység irányába, sokkal inkább a széttagolódás felé.

A felekezeti és etnikai szempontok szerint történő választás kézenfekvő következménye, hogy az iraki lakosság hatvan százalékát kitevő síiták pártjai kerültek az iraki hatalom centrumába. Márpedig ezek egy jelentős részét a szomszédos Irán tartja járszalagján. Az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) például nyíltan vallja, hogy az iránihoz hasonló, síita teokratikus államot tartana kívánatosnak Irakban. Washington oda jutott el iraki rendezési tervével, ahova a legkevésbé sem szeretett volna: beavatkozása következtében megerősödött a térségben Irán befolyása, azé az országé, amelyet most a világbékére leselkedő legsúlyosabb fenyegetésnek tart.

Az iraki háború után kezdetben a szunnita kisebbség ellenállása volt az iraki erőszak fő tényezője. Irak 18 tartománya közül négyre - Bagdad, Ninive, Szaláheddín és el-Anbár tartományra - összpontosultak az erőszakcselekmények, vagyis azokra, ahol a kisebbségi szunniták a legnagyobb számban élnek. A szunnita törzsek hasznot húztak Szaddám Huszein rendszeréből, ezért álltak ellen éppen ők a legszívósabban az amerikai megszállásnak.

Időközben azonban sokkal bonyolultabbá vált a viszályok képlete. Miközben folytatódik a megszállás elleni gerillaháború, megindult a küzdelem az új hatalom megragadásáért a felekezetek, az etnikumok, a törzsek és a klánok között. Mivel a korábbi államhatalom összeomlott, az új pedig még nem épült ki rendesen, vallási, felekezeti és törzsi tényezők töltik be a hatalmi űrt. Ezenkívül ott vannak Irakban a külföldről érkezett fundamentalista muzulmán terroristák, "a dzsihád szent harcosai" is, akiknek nincsenek kifejezett iraki érdekeik, csupán egy globális méretű harc egyik frontjának tekintik az országot. Nekik nyilván nem felelne meg semmilyen politikai rendezés sem Irakban, hacsak nem egy fundamentalista iszlámista állam létrejötte.

Az amerikai tervezők sokat vártak a Szaddám Huszein által brutálisan elnyomott síita többségtől. Eleve szövetségesként kalkulálták be őket terveikbe, ám ez nem alakult ilyen egyértelműen. Radikális síita csoportok bizalmatlanul, némelyek ellenségesen tekintettek és tekintenek az Egyesült Államokra. Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok milíciái például sok amerikai katonát megöltek 2004 tavaszán kerbelai, nedzsefi, amárai, násziríjai, bagdadi és kúti lázadásaikban.

A szunnita ellenálló csoportok mellett fokozatosan megjelentek és egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a síita milíciák, amelyek újabban pusztításokat végeznek a szunniták soraiban. A szunnita és síita milíciák tagjai öldösik egymást, elrabolják a másik felekezet tagjait, megrongálják egymás szent helyeit. Különösen kiszélesedett a konfliktus a múlt hónapban egy központi síita szentély felrobbantása miatt. Azóta nap mint nap találnak olyan holttesteket az iraki városok utcáin, amelyek barbár kínzások nyomait viselik magukon. Lappangó felekezeti tisztogatás folyik mindkét oldalon, de még nem csapott át polgárháborúba az alattomos öldöklés.

Az amerikaiak és a britek számos jel szerint kihátrálni készülnek az egyre kuszább és ingoványosabb konfliktusból, amelyben katonai eszközökkel már nem sokat lehet elérni. A jelenleg érvényes washingtoni terv szerint az év végéig százezresre kell csökkenteni a jelenleg 138 ezer főt számláló amerikai kontingens létszámát. 7800 brit katona állomásozik Irakban, ezek számát London a felére kívánja csökkenteni az év végéig. Két iraki tartományból (Muszanna és Majszan) az év végéig teljesen kivonulnak a nemzetközi koalíció erői. Ezekben akkortól teljes egészében az új iraki hatalomnak kellene fenntartania a rendet.

Eddig több mint százezer iraki katonát és 123 ezer iraki rendőrt képeztek ki és szereltek fel nyugati, főleg amerikai segítséggel. Ezekkel azonban még az amerikai kiképzők szerint is nagyon sok baj van. Az iraki katonai alakulatok fegyelmezetlenek, és sok elemi hibát követnek el harci körülmények között. A rendőrség még rosszabb állapotban van. Mivel a rendőröket gyorsan szolgálatba kellett állítani, ők alig kaptak érdemleges kiképzést. Ráadásul komplett síita milíciák álltak be soraikba, megőrizve még parancsnoki struktúrájukat is. Ezek nem mindig viseltetnek baráti érzelmekkel a papíron szövetségesnek számító amerikaiak iránt. Nyugati tudósítók helyszíni jelentései szerint nemritkán hallható, hogy a kiképzés alatt álló iraki rendőrújoncok nyíltan, fennhangon taglalják amerikai kiképzőik füle hallatára, hogy az amerikaiaknak azonnal távozniuk kellene Irakból.

A rendőrség kötelékébe beállt síita milíciák időről időre brutális támadásokat intéznek szunnita civilek ellen. A múlt év novemberében amerikai katonáknak kellett kiszabadítaniuk szövetségeseik - az iraki rendőrök - karmaiból 123 agyonéheztetett, megkínzott szunnita civilt. Számos szunnita térség lakossága jelezte, hogy még az amerikai csapatok jelenlétét is inkább elviseli, mint az iraki rendőrökét.


MTI - fidesz.hu