Tisztelt Elnök Úr, Kedves Viktor!

Tegnap a 13 éves lányom a kezembe nyomott egy megcímzett borítékot, és megkért, adjam postára.

Önnek, Neked volt címezve. Nem tudom mi állhatott benne, csak sejtem. Sejtem, mert ismerem. Elszégyelltem magam, mert az utóbbi pár napban leszegett fejjel jártam, mert dermedt lélekkel éltem. A lányom levele zökkentett ki ebből.

Tudd, hogy ennek vége. A családom, a barátaim, mindenki aki fontos, felemeltük a fejünket, és azt mondjuk, büszkék vagyunk a magunk választotta értékekre, büszkék vagyunk az eszméinkre, az álmainkra, és soha nem adjuk fel ezeket.

Molnár Ferenc örökérvényű könyvében Nemecsektől, miután a vörösingesek megfürdették, megkérdezték: Jó volt, Nemecsek?

Ő valahogy így válaszolt: Igen jó volt. Sokkal jobb, mint a parton állni és röhögni, sokkal jobb mint árulónak lenni.

Valahogy így érzünk most mi is. Jó most is együvé tartozni, sokkal jobb, mint tort ülni a "vörösingesekkel".

Amíg meg tudjuk melegíteni egymás lelkét a Kossuth téren, a Várban, amíg gombócot érzünk a torkunkban a sok zászló láttán, addig nincs baj. Addig mindig újra kezdjük, és most sem adjuk fel.

Ha azt kérded, hanyas vagy, azt mondom 63-as. Sokszor úgy érzem, fél szavakból is értelek. Megismertem jogász előfelvételisként a zalaegerszegi laktanyát, az azt követő egyetemi életet, igaz Pécsett. Fél szavakból is értjük egymást, úgyhogy azt mondom Neked, "legyen úgy mint régen volt"!

Pécs, 2006. április 13.

Barátsággal:

B. A.