Senki sem firtatja a törvénytelenül szerzett vagyonok eredetét, a nemzet színe-java alázatosan szedegeti majd az újburzsoázia asztaláról lehullott morzsákat. Mindenkinek jut is, marad is: ahogy korábban, most is erre alapul a késő kádári elit és az ország közötti kiegyezés. S miként a hetvenes-nyolcvanas években, most sem érdekel majd senkit, hogy mindez mennyibe kerül, hogy ki fizeti a révészt. Ez a parazita gépezet pedig ismét addig pörög majd, amíg le nem állnak a hitelek, végleg el nem fogy a kasszából a pénz.
A tegnapi események azt mutatták, hogy a rémálom máris valósággá válik. A pénzügyeink kezelésével megbízott tárca vezetői mosolyogva, viccelődve tették közzé azt az ország jövője szempontjából nem igazán lényeges tényt, hogy röpke három hónap alatt tíz százalékkal nőtt az állam adóssága, és már júniusra elérjük az egész évre tervezett hiány 83 százalékát. A pénzügyi folyamatok elszabadulása a kormányt és a boldog jövőt építő szocialista tömegeket nem foglalkoztatja. Másokra pedig szerintük nem érdemes hallgatni, mert csak kárognak. A független jegybankelnök nem a hazai valutát és mindnyájunk boldogulását félti. Csak azért riogat, mert savanyú a szőlő, nem a hozzá közel állók nyerték az első fordulót. A külföldi elemzők szinte naponként érkező vészjelzései is csupán kitalációk, nem a hazánkban befektetők hiteles tájékoztatására szolgálnak. Azzal sem érdemes törődni, hogy a kormányhirdetéseket korábban közlő Financial Times szarkasztikusan megjegyzi: csupán a szerencsének köszönheti a Gyurcsány-kabinet, hogy a tőke még nem vonult ki az országból.

Semmi nem számít. Amit lehet, el kell titkolni, a többit pedig meg kell másítani - így taktikázik a kormány, hogy elfedje az emberek elől az államháztartás valódi helyzetét, és fenntartsa a nyilvánvalóan hazug képet: lesz pénz a fejlődésre és az osztogatásra is. A szocialista elit az átváltozás minden formájára képes a hatalomért. Vállalkozik mindenre, és annak az ellenkezőjére is. A szégyenérzet és a lelkiismeret teljes hiányát tükrözi, amikor arról hallunk: azt a romhalmazt, amit létrehozott, csak a jelenlegi koalíció képes felszámolni. Méghozzá úgy, hogy közben felfogásán, eszközein nem változtatna egy jottányit sem. Bízzuk tehát arra az orvosra a beteget, amelyik kezelés közben súlyosbított az állapotán, és emellett műhibák sorozatát követte el. Bízzuk arra, amelyik káros gyógymódot választott, és ezt kívánja használni a jövőben is. Vezesse az a szakadék szélén álló országot, aki más utat nem ismer, csak azt, amelyik nyílegyenesen előre, majd lefelé vezet.

Az ellenzék akkor ér el fordulatot a választásokon, ha az emberek végre átlátnak a kaméleon kormány színeváltozásain. Ha elér a polgárokhoz az üzenet: van más út is, amelyik átvezet a szakadék felett. Van gyógymód, amelyik a belső tartalékok, az ország erejének mozgósítására épít, és nem a kiszolgáltatottság növelésével tartja fenn a látszatbékességet. Ha valóban nyugalomra vágyunk, teremtsünk előbb rendet, készüljön valódi mérleg, és hozzuk létre az igazságra épülő, tartós fejlődés feltételeit. Vagy hazudjunk boldog országot, merüljünk le az öntudatlanságba, és ne csodálkozzunk, amikor a mostani mulatság után nem lesz miből kifizetnünk a cechet.

Nánási Tamás, Magyar Nemzet

fidesz.hu