A Tisza 1846-ban megkezdett szabályozása előtt, a töltés nélküli folyó árvizei szétterültek a tájon, s az árvizek hatása nem annyira vízállás növekedésben, hanem területelöntésben nyilvánultak meg. A közel ötven év alatt elvégzett ármentesítési munka következtében, mára már jól ismertté váltak a vízjárásbeli változások: a kisvizek csökkenése, a nagyvizek és a vízjárás ingadozásának növekedése, a medermélyülés folyamata.

Az okok is könnyen feltárhatók: a töltések közé szorított víz nem tud szétterülni az egykori hatalmas ártéren, ez nagyobb vízállásokat és vízhozamot eredményez, a nagyobb vízmennyiség megnövekedett energiája mélyíti a medret, s miután a folyók az egykori árterükről nem kapnak vízpótlást, természetes, hogy miközben a kisvizeknek a mértéke csökken, azok időtartama pedig nő. A változások komolyságát mutatja, hogy a vízjárás szélsőségessége főként a Tiszán és bal parti mellékfolyóin bő száz év alatt 5-6 méterrel nőtt.

Hazánk kontinentális éghajlatának természetes velejárója a szélsőséges csapadékeloszlás. Az ár- és belvízi helyzetek kialakulásában még inkább veszélyes az, hogy előfordulnak rövid idő alatt lehulló nagy csapadékok: egy nap, sőt ritkábban egy óra alatt akár 50-100 mm is, mint például városunkban is volt 1999. július 13-án.

A mostani árhullámot azonban nem a heves eső, hanem a Kárpátokban tárolódó több tíz köbkilométer hó egyidejű olvadása okozta. Szerencsénk, hogy a Duna és Tisza egyidejű áradása mellett, nem volt jelentősebb árhullám a Szamoson, illetve a Maroson. Az előbbinek köszönhetjük a 2000-es alatt maradó vízmagasságot a Közép-Tiszán, az utóbbinak meg azt, hogy elkerülhette Makó az 1970-es kitelepítést.

Ha a Tisza vízgyűjtőjére tekintünk, ott a folyó Alföldi szakaszán két helyen találhatunk közel azonos nagyságú folyók találkozását a Tisza Szamos, és a Tisza Maros torkolatánál. Normál átlagos vízhozam esetén a Tisza és a Szamos is egy-két száz köbméter vizet szállít másodpercenként, azonban mindkét folyó nagyon szeszélyes, így 2000-ben a Tiszán mértek közel 3000 m3-es, 1970 májusában meg a Szamoson 4700 m3-es vízhozamot másodpercenként, sajnos mindkettő gátszakadást is okozott.

A Tisza Szegednél már felvéve a Felvidéki folyók, illetve a Körösök vizét átlagosan pár száz köbméteres vízhozammal találkozik a közel azonos nagyságú Nyugat Erdély vizét hozó Marossal. Eddig Szegednél az 1970. évi vízhozam volt a legnagyobb 3820 m3/sec, ma közel negyven centiméterrel az akkori vízmagasság felett is "csak" 3770 m3/sec a vízhozam.

Szépen megköszönhetjük a Marosnak, hogy áradása csupán 1000 m3-as vízhozamot eredményez, hiszen ha árhulláma hasonlóan a Körösökhöz tízszerese lenne a kisvízi vízhozamnak, azt a vizet már tényleg nem lehetne mederben tartani. Egyébként az a Hármas-Körös most 700 m3 vizet szállít másodpercenként, amely kisvíz esetén 50 - 70 m3 vízhozamot produkál úgy, hogy a Keleti főcsatornán keresztül még a Tisza vizével is megsegítik.

Visszatérve a jelenlegi árhullámra, sajnálattal kell az aggódókat és a védekezőket tájékoztatnom, hogy a neheze csak most kezdődik. Az agyagmagos magyar gátak ugyan kitűnő vízzárók, olcsók, könnyen fenntarthatók, csak egy kis problémájuk van, nagyon nem szeretik a tartós áztatást. Ha feláznak, a teherbírásuk lecsökken, és könnyen nehézségeket adódhatnak az állékonyságukkal. Ezzel a gonddal kell majd árvédőinknek megküzdeniük, mint tették apáink a korábbi áradások idején. A feladatok hasonlóak lesznek, ne legyen kétségünk. Óriás buzgárokkal, töltéssuvadással, vagy lehet még mesterséges gátszakításos kényszer elárasztással is számolnunk kell.

Azonban bízzunk a méltán világhírű a magyar vízügyesekben, és segítsünk nekik ott, ahol csak lehetőségünk nyílik, hogy havária előzmény nélkül kezdődhessen meg végre, a négy éve halogatott Vásárhelyi terv végrehajtása, amellyel hosszabb időre megnyugtatóan megoldódhat a Tisza völgy árvízvédelme.

Szentes, 2006-04-20

halmail

fidesz.hu