Számomra ez már vasárnap este nyolc óra körül világos volt; most arról kellene néhány egyenes mondatot összerakni, hogy mi vár az országra a következő hónapokban, években. Mint a legtöbb fontos dolog, az is makacsul elkerüli az elemzők figyelmét, hogy a folytatásra felhatalmazást kapott kormányoldal elképzeléseit sűrű homály fedi. Pedig állítólag nekik, szemben az ellenzékkel, van programjuk. Vagy blöff volt a kampányban unásig emlegetett nagy államreform, vagy jó ok volt arra, hogy annak részleteiről a választásokig egyetlen szó se essék. Meglehet, az érintetteknek nem hiányzik a válasz, lassan azért mégis jó lenne megtudni, mire is szavazott a választók relatív többsége.

Egy programot már ismerünk: Bokros és tsai. ismertették azt az egyik hatalompárti hetilapban (ÉS). A csomagterv átgondolt, világos vonalvezetésű, koherens - és rettenetes. A gyurcsányi populista ígérethalmaz helyett egyebek mellett több-biztosítós egészségügyet, tandíjat, kedvezményektől megtisztított adórendszert meg további privatizációt sürget a valóban drasztikus államháztartási hiány csökkentésére és a reformok kényszerére hivatkozva. (Mit ér egy válság válságkezelők nélkül?) Az újrázásra készülők igen szűkre szabták mozgásterüket; megmosolyogtató, ahogy végre felelős cselekvésre biztatják hazai és külföldi gazdasági érdekcsoportok a négy évig bukdácsoló koalíciót.

A fentiekből is látszik, megint nagy szükség lesz felelős és erős parlamenti ellenzékre, amit a Fidesz-KDNP szövetség színeiben mandátumot szerző képviselők alkotnak. Kétharmados ügyekben kemény tárgyalások után elképzelhető az alku a kormánypártokkal, de a válságkezelés terhén nem kell és nem is érdemes osztozni. Ahhoz, hogy az ellenzék méltóképpen képviselni tudja a rá szavazó több mint 2,2 millió polgárt, mielőbb túl kell jutnia a választási vereség traumáján. A fájdalmas kudarc okainak elemzésére mi is teret adunk; van mit átgondolnia a konzervatív oldalnak. Ehhez tabudöntögetésre nem lesz szükség, hiszen Orbán Viktor - helyesen és okkal - magára vállalta a kudarc felelősségét. Minden bizonnyal az ő jövője is téma lesz, ám néhány szempontot a legbőszebb kritikusoknak is érdemes megfontolniuk. A Szövetség kiterjedt tábora jórészt a listavezető személye miatt húzta be az ikszet a szavazólapon: a második fordulóban tapasztalt visszaesés fő oka éppen az lehetett, hogy a pártelnök lemondott a kormányfőjelöltségről. Nem üres lózung tehát, hogy a meghatározó szerepben lévő Orbán Viktor nélkül ma elképzelhetetlen a magyar jobboldal.

A roppant nyomás alá került ellenzék választói felé viselt felelőssége kettős: nem szabad szétesnie, nem engedheti felszalámizni magát. A tábor összetartására a volt kormányfőn kívül jelenleg nem látszik képesnek a Szövetség egyetlen másik politikusa sem. Arról pedig nem most, az önkormányzati választásokra készülve kell vitát nyitni, hogy ki lesz 2010-ben a párt miniszterelnök-jelöltje. De a Fidesz vezetőinek felelőssége ennél tovább is terjed. Nyilvánvaló, hogy változatlan politikusi garnitúrával, szervezettel és mondanivalóval legközelebb is csak az ezüstérem lehet a cél. A sorok minél gyorsabb rendezését követően legalább akkora munka vár a jobboldalra, mint a '94-es kudarc után a polgári összefogás megteremtése volt.

De a legfontosabb most az, hogy Gyurcsány Ferenc egyetlen pillanatra se maradjon ellenzéki kontroll nélkül. Ez ugyanis nem a Fidesz, hanem az ország érdeke.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet

fidesz.hu