Már a választások éjszakáján előkerült valahonnan az emlékek zsákjából a kézfogás-metafora. Gyurcsány Ferenc próbálta ebbe a szép gesztusba burkolni riválisa vesztén érzett örömét. Ezt szánta pozitív üzenetnek a másik tábor felé, egy laza kapavágásnak az ároktemetés érdekében. De az érzékenyebbek azonnal ugrottak is egy aprót, szintén metaforikusat, nehogy véletlenül a kapa éle az ő bokájukon csorbuljon ki.

Varga Domokos György azonban nem érzékeli a veszélyt:

"...ott ülnek nyakig a bajban. Szerencsére. Ezért nyújtogatják a kezüket. Jól felfogott önös érdekből.

Ezt kell most elfogadnia a jobboldalnak.

Szintén jól felfogott önös érdekből."

A megállapítás első fele abszolút igaz. A baj is, a nyakig is és az önös érdek is. A második fele viszont súlyos tévedés. Már csak abból is látnunk kellene a csapdát, hogy itt egy újabb helyzet, amelyben a jobboldal megosztott, megosztható. Kinek is nyújtanak itt kezet? Annak, akinek el kell tűnnie a magyar politikai életből, a begőzölt csürhének, az agymosott, csápoló tömegnek? Annak a sehol sincs szellemi erőnek? Az írástudatlanoknak? A válságban lévőknek?

Miért is nyújtanak kezet? Hogy sikerüljön keresztülvinni a megszorító intézkedéseket, amelyekről a választás előtt szó sem volt? Hogy a kétharmados törvények korlátozó sokaságát most az ellenzék jóváhagyásával felszámolják? Hogy a közreműködésünkkel csökkentsék a közmédia felületét, miután bebetonozták a kereskedelmi csatornákat hét évre? Ez volna a soha nem látott lehetőség? Hogy a koalíció cserébe lemondana önként a médiapolitizálásról? Mikor épp most kezdett el lubickolni benne? Dávid Ibolya, a töretlen tiszta lelkével most aztán lelkifurdalás nélkül odaállhat a nemzetvédők körébe: a jobboldali szalámi kis karikája már ott is van azon a tálcán. Ha nem figyelünk, ha nem vigyázunk, most fog leválni a második szép, vastag karika! A hazáért, az országért aggódók - mint Varga Domokos György is - nehezen tudják majd elviselni a felelőtlenség vádját, amit már hallok is visszhangozni a médiában.


Naivitás azt hinni, hogy a közös munkának közös gyümölcsét közösen aratjuk le majd. Még az a szánalmasan vigasztaló álom a közös sajtótájékoztatóról is kétséges, hogy megvalósul. Hogy is lesz majd? Nemzeti zászlóval a hátuk mögött. Időben, moderátorral szabályozott aratás, utólagos médialecsengetéssel. Ja, és ne feledjük, hogy a tárgyalóasztalhoz nem ülhet ám akárki. Orbán semmiképp. Kövér? Deutsch? Áder? Áh, dehogy. Talán Pokorni vagy Kósa. Ők még szalonképesek a baloldalon is. Engedjük csak, hadd rangsorolják, minősítsék ők a Fidesz vezetőit. Válogassák meg, kivel állnak szóba. Aki meg nem tetszik, hát mehet a macskaasztalhoz a nagy közös lakomán.

Ettől fog majd a haza földerülni? Nem hiszem, legfeljebb a koalíciós arcokon látszik majd a derültség.

gondola.hu - fidesz.hu